Még nem késő!

2015. július 07. 08:08

Budapesten nincs szükség újabb holokausztközpontra, de az együttélés derűsebb emlékeinek felidézésére igen. Hosszú évek óta tartó válsága után most úgy látszik, a múltfeldolgozás intézményesülése Magyarországon zsákutcába jutott.

2015. július 07. 08:08
Szántó T. Gábor
hvg.hu

A vészkorszak emlékezetének azonban nincs szüksége még egy tárlatra. Annál nagyobb szükség volna a zsidók magyarországi integrációjának, a közös történet szívderítőbb időszakainak megörökítésére, amit megszakított a kirekesztés, a pusztítás. A vészkorszak emlékezete terhes, fájdalmas örökség, ami szétválaszt, az azt megelőző száz esztendő tudatosítása: a zsidók befogadásának és a magyar társadalom modernizációjának története, melyhez a zsidók hozzájárultak, inkább összeköthet. A magyar zsidó történeti múzeumból: a magyar történelem egy sajátos metszetéből tudást és érzelmi közösséget meríthetnének zsidók és nem-zsidók.

Mindez persze egyszerre túlságosan racionális, és egyben túlságosan álomszerű. A közéleti folyamatok és a magyar emlékezetpolitika mechanizmusát ismerve, vajmi csekély a valószínűsége, hogy a mérvadó szereplők – az állam és a zsidó érdekképviselet különböző szervezetei – a homlokukra csapnának és felkiáltanának: »Hogy ez eddig nem jutott az eszünkbe!«.

De legalább ne mondhassák, hogy nem szólt senki.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Papuska
2015. július 07. 12:17
Ilyen sem volt rég, hogy alapvetően egyetértek a HVG egyik publicistájával. Nem lehet tovább együtt élni a közös gyűlölet kampányszerű fenntartásával! Ez kizárólag egy kis csoportnak használ, akik ennek a folyamatnak a jövedelmi oldalát élvezik. Magyarnak és zsidónak (ne felejtsük el a jelentős magyar identitású zsidót sem, akik nagyon sokan vannak!) nem az az érdeke, hogy az ellenségeskedésnek, a gyűlöletnek újabb és újabb emléket állítson, hanem arra, hogy felidézzék a "békeidők" közös nagy élményeit és az ország érdekében a közös lépéseket, az együttélés szép emlékeit. Gondolok itt például a befogadásra, a megsegítésre, a magyar kapitalizmus kialakulására és számos közös pontra, közös iskolákra, élményekre sikerekre. Ha valakinek eszébe jut ezeket gyűjteni,rá fog majd ébredni, hogy sokkal több van ebből, mint a gyűlöletébresztő emlékekből!
választópolgár
2015. július 07. 11:51
Nézz messzebbre. Nézd távolabbról. Az állandó feszültségkeltésnek mi is a célja? Hogy ne vedd észre ezt: Ma egy kiló feta sajt ára 5 euró. - mondja a 85 éves görög hölgy, aki hozzáteszi, hogy 3 éven belül a duplájára emelték. 1 euró 300 Ft > 5 eu = 1.500 Ft Tehát 1 kg feta sajt Görögországba 1.500 Ft, nálunk most épp akció van, így 3.860 Ft Görögországban minden, ami minimál -bér, nyugdíj, segély stb. az egységesen 450.000.-Ft. Ez alatt nincs minimálisabb Nálunk a segély 28 eFt, a nyugdíj 28 eFt és a fizetés helyett kitalálták az új műszót : közmunka, ami 50 eFt. Tehát a minimum jövedelmek Görögországban a 20-szorosa a mienkhez viszonyítva, a fetasajt pedig kevesebb, mint a fele nálunk, ami azt jelenti, hogy a nagyon szegény Görögországban 40-szeres az életszinvonal, ami természetesen nagyon is szűk. Csak egy másik példa -a raboknak kiépített- ausztráliában, egy egyetemet végzett fiatal átlagos fizetése havi 1.700.000 Ft. Ott a lakásbérlet és rezsi havi 150 eFt,ami a legmagasabb kiadás. Az élelmiszerek és gyógyszerek a tizede az ittenihez képest. Egy orvosi példa csak, 1 db fog koronázása 20 eFt, amit 15 perc alatt elkészítenek ott helyben. Nálunk egy hétig tart és 33 -45 eFt. A világon még egy ilyen ország nincs, ahol az élősködők ilyen rombolást csináltak volna.
Felebarát
2015. július 07. 10:09
de akkro megkérdezem tőled, milyen a magyar, A MAGYAR ember hovatartozás összetétele, meddig minősül még magyarnak?
tevevanegypupu
2015. július 07. 09:59
Hát nosza, kezdjék el..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!