Holokauszttagadóból fővédnök röpke fél év alatt

2015. május 07. 11:16

Nekünk, civil romáknak kell kimondanunk, hogy a megnyilvánulása miatt Balog Zoltán nem méltó arra, hogy a fővédnöke legyen egy Holokauszt-megemlékezésnek. De ennyi bátorság és önérzet sajnos nem szorult mindannyiunkba.

2015. május 07. 11:16
Márton Joci
Kettős Mérce

Nyílt levél a 371 csillag nagyrendezvény szervezőinek

1944. május 16-án az auschwitzi cigány táborban a foglyok olyan bátor és elismerésre méltó ellenállást tanúsítottak, ami az SS visszavonulását eredményezte, ha csak egy időre is. Ezt a napot ma Európa-szerte igyekeznek romaszervezetek az európai történelmi tudatba beilleszteni. Idén két nagy megemlékezés is lesz Budapesten, a Phiren Amenca szervezésében tisztességes eseményre kerül sor a Mátyás téren, valamint a Roma Produkciós Iroda a Nemzeti Színházba várja az emlékezni, és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter képmutató jelenlététől magukat elhányni vágyókat.

Mi, magyarországi romák mártírjaink előtt egy olyan politikus fővédnöksége alatt tisztelgünk, aki tavaly augusztusban nagy nyilvánosság előtt azt állította, hogy Magyarországról nem deportáltak romákat, így országunk csak érintőlegesen kapcsolódik a Roma Holokauszthoz.

Az iskolaigazgatók és vidéki polgármesterek jól bevált ünnepi beszédeinek elengedhetetlen eleme jön most: Mit üzen nekünk ma május 16?

Úgy látszik, hogy nekünk magyar romáknak semmit! Ha nincs a roma társadalomban egy szikrányi alapegyetértés,  megalkuvást nem tűrő minimum arra vonatkozóan, hogy márpedig nem kérjük fel fővédnöknek azt, aki pár hónapja tagadta országunk érintettségét a tragédiában.

Engem nem hat meg a szótlanságig a puccos Nemzeti Színház, nem ez adja meg a méltóságát ennek a napnak. Méltóságot az adna, ha a szervezők és a közreműködők a mindenki által elismert és tisztelt Romani Rose németországi szinti-roma holokauszt-túlélő családból származó aktivista mellé nem egy történelemhamisító politikust állítanának fővédnöknek. Romani Rose az egész életét annak szentelte, hogy a lehető legszélesebb rétegekhez eljusson a Roma Holokauszt tragédiája, hogy hasonló se történhessen meg soha többet, ezzel szemben Balog Zoltánnak elég egy rádiós beszélgetés, hogy aláássa Rose és mások munkáját, illetve a roma közösségek méltóságát..

A napnál is világosabb, hogy egy fillért sem ér felháborodnunk a magyar cigányság szenvedéseinek relativizálásán, ha a következő évszak beköszöntével fővédnökként egy Holokauszt-megemlékezésen látjuk viszont a relativizáló személyét. Ez nem más, mint saját magunk arcon köpése.  Nekünk, civil romáknak kell kimondanunk, hogy a megnyilvánulása miatt Balog Zoltán nem méltó arra, hogy a fővédnöke legyen egy Holokauszt-megemlékezésnek. De ennyi bátorság és önérzet sajnos nem szorult mindannyiunkba.

Lehetne Balog Zoltán fővédnök mondjuk jövőre, de ahhoz nem díszvendégként kellene eljönnie idén a Nemzeti Színházba. Jöjjön mint bocsánatkérő: aki meg nem történtté nyilvánította a Magyarországról deportált romák szenvedéseit, kövesse meg azokat a ma elő idős cigány embereket, akik elveszítették családjukat, és a teljes, roma és nem roma magyar társadalmat.

Ha a szervező Roma Produkciós Iroda valóban méltó emléket szeretne állítani ennek a napnak, mondja vissza Balog Zoltán fővédnöki felkérését. Az esemény hivatalos leírásában és plakátján támogatóként szereplő Romani Instituto Alapítvány, Romedia Alapítvány és az Amenca* pedig emelje fel a szavát, és kérje Balog fővédnökségének visszavonását. Mutassuk meg végre, legalább ezen a napon, amely a mi bátorságunkról szól, hogy nem hunyunk szemet egyetlen holokauszttagadó kijelentés fölött sem.

Ha ez nem történik meg, attól tartok, május 16-án megalkuvó romák tisztelegnek a bátor romák előtt.

*A Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Csoport időközben jelezték, nem támogatják az eseményt, és nem értik, hogyan kerültek a hivatalos leírásba és plakátra.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2015. május 13. 06:25
„Azt fontos tudni, hogy Magyarországról semmifajta roma, cigány deportálás nem történt, az Ausztriából történt, tehát a magyar cigányokat is onnan vitték el, és ezért valóban Magyarország is érintett, a számok azok nagyon változóak. Van, aki 70 ezret mond, van, aki félmilliót mond, ezért fontos, hogy legyen egy tisztességes, dokumentált kutatás, ahol szembenézünk ezekkel a tényekkel”- mondta a miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság c. műsorában. http://www.atv.hu/belfold/20140804-magyarorszagrol-nem-deportaltak-ciganyokat-kiakadtak-balog-zoltan-szavain?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201505 "Holokauszttagadóból fővédnök röpke fél év alatt" "A napnál is világosabb, hogy egy fillért sem ér felháborodnunk a magyar cigányság szenvedéseinek relativizálásán, ha a következő évszak beköszöntével fővédnökként egy Holokauszt-megemlékezésen látjuk viszont a relativizáló személyét." Hol van abban bárminek a tagadása, relativizálása amit Balog mondott? "egy fillért sem ér" :D Úgy látszik Jocikát írni már sikerült megtanítani, de olvasni, szöveget értelmezni még nem. Vagy ez is a hírhedt baloldali, libsi féregtempó? Mert ugye azt remélem senki nem hiszi el, hogy Jocika pártatlan, független civilként okádja magából a szart? A féregszisztéma az ha valaki mond valamit, te ferdítsd el, forgasd ki, túlozd el,... húzd rá a saját értelmezésedet, aztán hazudd hogy ő mondta, és támadd meg vele s bíráld miatta. Balogot jobbról folyamatosan támadták, hogy pátyolgatja a cigányokat, többet ad mint amit érdemelnének...stb. de Jocikának ez sem elég, konkrétan most oda szar ahonnan esznek. Addig-addig hazudoztok, acsarkodtok, hisztiztek balról, addig fideszeztek, balogoztok, relativizálóztok, tagadóztok, hányingereztek Jocika, hogy jön a Jobbik, és akkor még ennyi ingyen máro sem lesz az asztalon. Nem lesz "hej raróre raróre csiribári csalaméri razsóre" :D Ja és nyugi Jocika, biztosan ti is kaptok egy kis kárpótlást a bűnös magyaroktól. Egyébként te hányad generációs túlélő vagy? Nálatok hányadíziglen öröklődik? Pénz: nemcsak segít ha fáj a zsebem, hanem a holokausztot is gyógyíccsa. :D
berzsian56
2015. május 07. 14:43
Nektek ,civil romáknak épp ideje lenne már kimondani, hogy nem élősködtök tovább az adófizető magyar társadalmon ,akiknek évszada a nyakán éltek. Nem fogadtok el több segélyt, orvosi ellátást, gyermekelhelyezést, étkezési, lakhatási ,meg ezer más hozzájárulást. Nem fogadjátok el el, azt az évi háromszázmilliárdos / nem tévedés, ha kell tételesen felsorolom/ támogatást , amiért sosem dolgoztatok meg , de mindíg elvártátok, a" nehogy má baj legyen" csendes társadalmi megegyezés alapján. Nektek, civil romáknak ideje lenne már kimondani,hogy megismerkedtek a munka társadalmával és nem lesz a családotokban sokezer "harmadik genereciós munkanélküli", ahogy ezt egy liberális barom szociológus büszkén hajtogatta. Nektek ,civil romáknak naponta le kellene vetíteni, a Dallas Pasemende című filmet, amit egy közületek való ember rendezett, és aminek végső értelme , a nincs kiút, mert nem tesztek semmit magatokért tanulsága.
DFK
2015. május 07. 13:48
Ne csodálkozzunk, hogy minden szava hazugság: a kettős mércén jelent meg az írás. Ők folyton hazudnak, lévén balliberálisok.
ormányos csillós
2015. május 07. 13:41
Joci: a fajtádnak és neked a magyaroktól kellene térden állva bocsánatot kérnetek a magyarok ellen nap mint nap elkövetett cigány rémtettek miatt (öregezés, nemi erőszak, rablás,lopás,stb,stb)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!