Elűzetés

2015. április 28. 18:09

Miközben 1966-ban Marosvásárhely lakosságának 70 százaléka magyar volt, a közösség számaránya 1992-re 51, napjainkra pedig 44 százalékra apadt.

2015. április 28. 18:09
Rostás Szabolcs
Krónika

„Ezt a célt szolgálta a fekete március kiprovokálása is, amelyről 25 év távlatából tudjuk, a hatalma átmentésén igyekvő titkosszolgálat és a bukaresti posztkommunisták koprodukciója volt, és amelynek főszereplői adott pillanatban a Zsil-völgyi bányászok Marosvásárhelyre vezénylését fontolgatták. Mivel a román lakosság mesterséges felduzzasztását célzó betelepítési politika napjainkban nyíltan nem folytatható, a stratégia megváltozott, ma már a cél az, hogy a magyarok önszántukból hagyják el a várost.

A megyeszékhely vezetősége minden eszközt megragad a kisebbségben élő közösség komfortérzetének lerombolására, elsősorban a nyelvi jogok érvényesítése terén akadályozva a magyar törekvéseket. Ennek a folyamatnak a szerves része a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tanúsított álláspont is, amelynek révén Marosvásárhely kísértetiesen hasonlít a Funar-korszak Kolozsvárjára, amelyben szintén nem érezték otthon magukat a magyarok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2015. április 29. 01:02
A magyar kormány meg ölbe tett kézzel, kussolva nézi a szomszédos országok nemzetiszocialista szellemiségű, magyarellenes politikáját…
Burmin
2015. április 28. 20:16
Kiváncsi valék ugyan mit tud csinálni Ov hogy több magyar legyen Erdélyben ? 1. SEMMIT, amíg a maguk ott lakók elmennek... Kiváncsi valék VG ugyan mit tudna tennni ? 1.SEMMIT, mert az ottlakók elhúznak. 3. Mit tenne a libsi oldal ? 1. SEMMIT, mert az ottlakók, elmennek Konkluzió és lehetőségek. 1.Jobbikosok költözzetek Marosvárhelyre és szüljétek tele a várost. 2. Csak a szájtépés megy... 3. Erdélyről lemaradtunk, nem 1966-ban hanem már sokkal korábban. A többi csak duma, hogy mi lett volna...
packó_
2015. április 28. 19:26
Visszavesszük. Marosvásárhelyt.
császár
2015. április 28. 19:22
A Monarchia idején a román nemesség is igyekezett magyarrá lenni, mert ott volt az erő. Most Magyarország erőtlen és senkit sem vonz. Mienk a feladat. Kitörni a feudális kontraszelektív, lezüllesztő, a buta haverokat dotáló kormányzásból! Végre igazi államférfiakat kell megválasztani, hogy erős legyen az ország és az elcsatolt részeken újra sikk lesz magyarnak lenni. A siránkozás és a pozíciótlan hőbörgés csak röhejessé tesz bennünket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!