Az egyháznak szabad

2015. április 24. 11:34

Szegregálni tilos, az egyháznak szabad. Erre jutott a Kúria.

2015. április 24. 11:34
Ónody-Molnár Dóra
Népszabadság

Szegregálni tilos, az egyháznak szabad. Erre jutott a Kúria. A bíró szerint a huszár-telepi roma gyerekek azért járnak a görögkeleti egyház által fenntartott szegregált iskolába, mert a vallásukat akarják gyakorolni, amihez joguk van. Társadalmi integrációhoz viszont nincs joguk. Mert kapjanak az ilyen iskolákban bármennyi törődést a »szeretetteljes felzárkóztatás« (© Balog Zoltán) nevében, a többségi gyerekekkel való együttélést biztos nem tanulják meg. És ezzel gyakorlatilag minden el is dől egy életre.

Érdekes belegondolni, hogy a Kúria milyen távlatokat nyitott meg unortodox alkotmányossági felfogásával. Például a gyerekmunka is tilos úgy általában, de ha jönne egy olyan egyház, amely külön bányát tart fenn számukra, akkor nincs gond, nyilván lenne szülő, aki élne a lehetőséggel, hogy a vallásszabadságát ekképpen gyakorolhassa. Szerencsére ettől nem kell tartani. Hiszen Magyarországon nem jöhetnek csak úgy egyházak. A parlament dönt arról, melyik hitet lehet követni. A dolgok összefüggenek. Ahol az emberi méltóságot korlátozhatják, ott vallásszabadság sincs.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. november 10. 17:33
A kis hölgynek nem posztolnia kellene, hanem elmenni a DM-be: állítólag ott önmaga lehet.
2016. október 31. 22:01
Kedves Ondónyi-Molnár Dóra! Butaságokat szajkózol.
balbako_
2016. január 31. 16:56
Azért álkeresztények, mert nem azonosulnak egy hisztérika véleményével? Furcsa!
balbako_
2016. január 31. 16:55
Inkább nézzük a lényeget: a görög katolikus egyház létrehozott egy iskolát, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket oktatnak. Mindezt egy többségében romák lakta helyen, ahol más nem tart fenn intézményt. A helyi roma önkormányzat egyetértett az iskola működtetésével. Az egyházat a jó szándék vezérelte, senkinek nem tiltotta meg, hogy hozzájuk írassa a gyermekét, nem tett különbséget roma és nem roma gyermek között. Ráadásul aki ebbe az iskolába járatta a gyerekét, bármikor dönthetett és dönthet úgy, hogy más intézményt választ. Nem sérült tehát sem a szabad iskolaválasztás, sem az egyenlő bánásmód elve. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/23288/Szegregacio#sthash.brrR0JME.dpuf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!