A szegregáció győzött, Magyarország vesztett

„Az iskolai szegregáció ellen évek óta felkészülten küzdő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány az oktatás történelmének egyik fekete napjának nevezte április 22-ét, mivel a nyíregyházi Huszár-telepen működő szegregált iskoláról szóló perben a Kúria szerdán felülbírálta az első- és másodfokon eljáró bíróságok döntését. A korábban töretlen joggyakorlatnak megfelelően az első- és másodfokú bíróság még határozattan a szegregált oktatás ellen foglalt állást, és a törvényellenes elkülönítés megállapításán túl azt is megtiltották az iskolát működtető egyháznak, hogy új első osztályt indítson. A Kúria szerdaiítélete szerint viszont az iskola nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét. A Kúria szerint nem jogsértő vallásos nevelés mögé bújva elkülönítve, vagyis szegregálva oktatni roma gyermekeket.

Nagy győzelem ez Balog Zoltánnak, az elkülönítés álszent prókátorának (és minisztériumi cenzornak), aki éppen ebben az ügyben vette a fáradtságot, hogy hosszasan és személyesen érveljen a bíróságon az szegregáció mellett, majd a törvénysértő elkülönítést (másodfokon még) kimondó bírósági döntést azzal bosszulta meg, hogy a köznevelési törvény módosításával lényegében törvényesítette a gyerekek etnikai hovatartozás szerinti elkülönítését.

Mindenki más viszont vesztett. Vesztettünk: én is, »fehér bőrű« középosztálybeliként, és vesztett az olvasó is, cigányok és nem-cigányok, így együtt, közösen. Az iskolákkal szemben ebben: a veszteségben nem vagyunk elkülönítve egymástól, és nem is lehetünk, mert egy országban élünk. Az iskolai elkülönítés nemcsak a cigány magyarok (vagy a »jogvédők«) ügye, hanem mindannyiunké. És nem kizárólag lelkiismereti okokból: nem csupán azért, mert a magyar állam a mi nevünkben, a mi adónkból szegregálja a mi honfitársainkat. Az etnikai szegregáció – és ezzel összefüggésben az etnikai és osztályegyenlőtlenségek újratermelése a magyarországi oktatási rendszerben – Magyarország hosszú távú élhetőségét és gazdasági teljesítőképességét teszi tönkre.

A szegregáció a társadalom emberi erőforrásainak elpazarlása – ha már a kormányzat (a minisztérium nevében is megjelenő) elidegenítő nyelvhasználatánál tartunk. A szegény és iskolázatlan szülők gyermekeinek elkülönítése a tanulási problémák koncentrációját jelenti: ilyen körülmények között még akkor is nagyon nehéz volna magas színvonalú oktatást biztosítani, ha ennek adottak volnának a személyi, tárgyi és költségvetési feltételei – ennek viszont éppen az ellenkezője igaz. Az elkülönülés tipikusan az oktatás átlagosnál gyengébb minőségével (rosszabb tárgyi feltételekkel, kevésbé képzett tanári állománnyal és gyakoribb tanárhiánnyal) és ezzel összefüggésben a szegregáltan tanuló roma diákok fokozottabb lemaradásával jár együtt.

Azok a fiatalok, akik piacképes készségek és végzettség nélkül hagyják el az oktatást, felnőttként jó eséllyel »munkanélküliek«, illetve az informális gazdaság bármiféle munkajogi védelmet és társadalombiztosítási jogosultságot nélkülöző, alkalmi munkásai lesznek. A szegregáció azáltal is hozzájárul ehhez, hogy nagyban csökkenti az esélyét  annak, hogy a jelentős hátránnyal induló diákoknak legalább ismerősei legyenek jobb anyagi helyzetű rétegekből – pedig az ilyen kapcsolatok jelentős erőforrást jelentenek a továbbtanulás és az álláskeresés terén. (...)

A gazdasági szempontokon túl, a szegregáció társadalmi kárai is hatalmasak. A szegregáció ebben a tekintetben azt jelenti, hogy a társadalom különböző etnikai származású és osztályhelyzetű tagjai sokkal kevesebb személyes tapasztalatot szerezhetnek egymásról. Az integrált közösségek hiánya a bizalmatlansággal, az előítéletek és a konfliktusok erősödésével jár együtt. Az Egyesült Államokban készült empirikus kutatások szerint a szegregáció növeli, viszont a deszegregáció csökkenti a bűnözést.”