Vasárnapi zárva tartás – én kérek elnézést!

2015. március 25. 18:18

Ötödször az ellenzék nevében, mert csak a rosszat látjuk a vasárnapi zárva tartásban, pedig ha őszinték lennénk, belátnánk, hogy van jó oldala is. Az egészet csak arra használjuk, hogy a kormányt kritizáljuk.

2015. március 25. 18:18
Szakács Gergely
reposzt

„Harmadszor a Fidesz-KDNP nevében a magyar néptől. (Remélem, hogy) tudatlanságból és az előre gondolkodás hiányából fakadt ez az egész »bezárósdi«. Nem akartunk rosszat nektek, csak rosszul kommunikáltuk. Mi csak jót akartunk. Elnézést.


Negyedszer a Fidesz-KDNP nevében a hívő keresztényektől/keresztyénektől. Meg sem kérdeztünk titeket és a nevetekben, rátok hivatkozva tettünk olyasmit, amihez semmi közötök. Elnézést.

Ötödször az ellenzék nevében, mert csak a rosszat látjuk a vasárnapi zárva tartásban, pedig ha őszinték lennénk, belátnánk, hogy van jó oldala is. Az egészet csak arra használjuk, hogy a kormányt kritizáljuk. Elnézést.

Hatodszor minden médium nevében, amely mumust csinált a vasárnapi zárva tartásból. Képtelenek vagyunk objektíven tudósítani az ügyben pro és kontra. Elnézést.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2015. március 25. 22:56
Mosdatjuk a szerecsent. hahaha, olyan habonyi kommunikációs hiba, hogy a keményen dolgozó kisemberek kétharmada elküldené őket a sunyiba.
Morgen
2015. március 25. 22:55
A rohadt életben! Hetek óta vinnyognak a plázázásért! Közvélemény-kutattam egy kicsit. Volt aki azt mondta, hogy ő ráérne ugyan máskor kószálni, nézelődni, de megszokta, hogy vasárnap teszi ezt a plázákban. Véleménye: Rohadjon meg a Fidesz. Volt ki azt mondta, hadd döntse el ő, mikor vásárol. Véleménye: A Fidesz beleszól az életébe. Megkérdeztem egy nem plázás bolti eladót, azt mondta: Végre egyszer kinyújtózhat vasárnap reggel úgy, hogy nem kell dolgoznia menni. Megkérdeztem pár nyugdíjast, nekik mindegy. Nekem meg éppen nem számít, mert ha vasárnap eszembe jutna, hogy elfelejtettem valamit, négy kisbolt is nyitva van a környéken. Nahát, így néz ki a magyar tragédia kicsiben.
péterx
2015. március 25. 21:37
1.Nem kell elnézést kérni senkitől , egyszerűen demokratikus politikai-kommunikácós küzdelem van , alkotmányos kereteken belül . Mi ebben a probléma ? 2.A választásokon minden józan polgár a vasárnapi nyitva/zárva tartásról is állást fog foglalni ...
választópolgár
2015. március 25. 20:43
A következő intézkedés: A hétfői adásszünet bevezetése. Az ertéel klubra és a tévékettőre ez a hét további napjára is vonatkozna, műszaki hiba felirattal a képernyőn.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!