Polgár a vérzivatarban − Mestitz Lajos és képei

2014. december 17. 13:16

Hetven éve ezekben a napokban egy kikeresztelkedett zsidó férfi az ostromlott Budapest közepén, egy Kossuth téri lakásban üldögélt műtárgyai között. Nem kért a háborúból − és túlélte azt.

2014. december 17. 13:16
Rajcsányi Gellért
Mandiner

 

Hetven éve ezekben a napokban egy kikeresztelkedett zsidó férfi az ostromlott Budapest kellős közepén, egy Kossuth téri lakásban üldögélt. Amíg a szemközti parlamentben Szálasiék játszottak kormányzósdit, amíg a külvárosokban megvadult orosz katonák tapostak keresztül magyar katonákon, asszonyokon és polgári otthonokon, amíg a belvárosban megvadult nyilas keretlegények szedték össze és öldösték a zsidókat; ez a zsidó származású férfi a számára kedves festménygyűjteményével körbevéve klasszikus zenét hallgatott a gramofonján, miközben régi német irodalmat olvasgatott.

„Engem nem kérdeztek meg, hogy legyen-e háború, én mélyen nem értek egyet vele, nem veszek róla tudomást” − mondta ez a férfi, Mestitz Lajos tőzsdeügynök egy rokonának a visszaemlékezések szerint. A lakást bombatalálat is érte, egy szoba kiszakadt a robbanásban, az értékek egy része megsemmisült, egyes könyvei a Kossuth-szoborig repültek. Amikor a szovjet katonák '45 januárjában elértek a házig, a férfiakat kiterelték az udvarra, hogy a használható egyedeket elvigyék málenkij robotra. Köztük állt a tőzsdeügynök is, aki 48 éves kora ellenére addigra hófehér, hónapos szakállt viselt, így „sztári papa” megjegyzéssel visszavezényelték a pincébe (a történetet feljegyző unokaöccsét viszont elvitték három évre).

Így élte túl a háborút a Kossuth téren Mestitz Lajos.

mestitz_lajos_bajor.jpg

Mestitz Lajos Bajor Gizivel táncol

zorka.jpg

Rippl-Rónai József: Zorka kék gyűrűvel

mestitz_ferenczy.jpg

Ferenczy Károly: Bertalan kert. Borús

S hogy miért is írok róla? A minap, egy mindösszesen egy napig tartó kiállítás és egy frissen megjelent könyv erejéig megelevenedett ennek a hétköznapi tőzsdeügynöknek a világa. A Kieselbach Galéria kiállítást rendezett Mestitz festménygyűjteményének ma fellelhető darabjaiból, s ezen alkalomból megjelent Martos Gábor művészeti író Egy tőzsdeügynök képei – Egy ismeretlen magyar műgyűjtő és kollekciójának története című könyve is. A Kieselbachban látható volt az egykori gyűjtemény ma ismert, Magyarországon lévő 29, eddig nagyobb részben soha sehol nyilvánosan nem szerepelt alkotása olyan festőktől, mint Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, báró Hatvany Ferenc, Derkovits Gyula, Vaszary János, Biai-Föglein István, Basch Andor, Halmi Artúr, Pállik Béla, Perlmutter Izsák, Koszta József, Mattyasovszky-Zsolnay László, Czóbel Béla, Herman Lipót, Diener Dénes Rudolf, Ferenczy Valér és Giovanni Domenico Tiepolo.

A kiállítást megnyitó beszélgetés során Martos Gábor elmondta, miért is írt könyvet erről az eddig szinte ismeretlen, különös sorsú tőzsdeügynökről és gyűjteményéről. Ő maga gyerekként, a hatvanas évek elején egy betegségből való felgyógyulás érdekében kikerülhetett egy svájci szanatóriumba (a szülőket természetesen nem engedték ki); és ismeretségek, kapcsolatok révén az addigra már Svájcban élő, idős Mestitz Lajos és felesége gardírozta őt, amíg Svájcban tartózkodott. Martos még emlékezik gyermekkorából a Mestitzéknél látható festményekre, amelyek az egykori gyűjtemény maradványaiként különböző rejtekutakon jutottak el a negyvenes évek végén Svájcba kivándorolt tőzsdeügynökhöz. A budapesti tőzsdeügynök Zürichben tovább tudott dolgozni a pénzügyi szektorban, időközben felesége is utánament Magyarországról. Saját otthonuk nem volt többé: egy panzióban rendezkedtek be, gyermektelenek maradtak, Mestitz végül 1969-ben, felesége 1988-ban halt meg, sírhelyük egy felszámolás alatt álló zürichi temetőben található − ki tudja, meddig.

A 20. század viszontagságait megjárt Mestitz festménygyűjteményének kiemelkedő darabjai közé tartozott Rippl-Rónai egy szépséges Zorka-portréja; egy Bertalan kert. Borús című, üde zöld árnyalatokban pompázó Ferenczy Károly-tájkép; Derkovits Gyula néhány erős alkotása és egy vöröslő Czóbel-virágcsendélet. Az egykori tőzsdeügynök gyűjteményének mai összértéke 200-300 millió forintra rúghat − de akkoriban ő csak egyike volt az erős középszernek, a polgári gyűjtők derékhadának. Ahogy Kieselbach Tamás galériatulajdonos és műgyűjtő Martos Gábor könyvének előszavában írja: „Nem a kiugró kivételek, nem a megismételhetetlen egyéni teljesítmények, hanem a tisztes zöm adja egy ország műgyűjtésének igazi arcát, karakterét, helyi színezetét, ezek jelzik egy nemzet gyűjtői kultúrájának valóságos színvonalát.”

Mestitzekből született egykor a magyar polgári világ; Mestitzeket öltek meg, üldöztek és lehetetlenítettek el egymást követő embertelen rendszerek; és soha nem lesz újra polgári Magyarország mai Mestitzek nélkül.

Mestitz Lajos történetének talán éppen a hétköznapisága a lényege − és ez a máig ható példaértéke is: nem volt történelmi közszereplő, nem volt nagyvilági ember, nem volt legendás műgyűjtő. Egy magyar polgár volt, polgári szokásokkal, polgári festménygyűjteménnyel, aki a legnagyobb borzalmak közepette is a saját otthonában, saját értékei között akart egyszerűen polgárként élni.

*

Fotók: Kieselbach Galéria.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2014. december 17. 23:55
Mindenkinek aki reflex-szerüen ontja szövegeimre a dislike-okat, kivánok sok szép és jó gondolatot a Szeretet Ünnepére!
Arma Gedeon
2014. december 17. 19:07
A derék polgárság sokféle tisztes foglalkozást űzve tudta a műkincsekre valót összekuporgatni: "A Bosszú Istene" egy zsidó kuplerájtulajdonosról, Jankel Csapcsovicsról és volt prostituált feleségéről, Sore-ról szól, akik egy lengyel nagyvárosban élnek a századfordulón. Jankel egy tóratekercset adományozott a zsinagógának, hogy megvédelmezze eladósorban levő lánya, Rivkele tisztaságát. A lányt szülei egy talmudtudóshoz szeretnék férjhezadni. De nem tudják, hogy Rivkelének máris van egy szeretője - Manke, a fiatal prostituáltlány. Jankele más alkalmazottaihoz hasonlóan az emeleti Csapcsovics-lakás alatt űzi az ipart. "Lent egy kupleráj van, itt fent meg egy szűz leány él, aki egy napon egy tiszta menyasszony lesz" - mondja Jankel az előadásban. "A kettő nem keveredhet, semennyire sem!" De természetesen a két világ ütközik, lesújtó hatással egy olyan ember számára, aki azt hitte, megvásárolhatja Isten gondviselését." jewish-theatre.com/visitor/article_display.aspx?articleID=212 A lengyelországi születésű, jiddis nyelven író Scholem Asch drámája 1907-ből: "A bosszú istene". Amikor lefordították angolra és 1923-ban előadták a Broadway-n, az egész szereplőgárdát letartóztatták obszcenitás vádjával... Mira Hirsch, az atlantai székhelyű "A Dél Zsidó Színháza" alapítóját és művészeti igazgatóját Asch őszintesége vonzotta a darabban a társadalmi tabuk kapcsán, valamint a zsidó és gay témák vegyítése.
korona
2014. december 17. 18:10
Gratulálok Rajcsányi Gellértnek! Továbbra is csak azt tudom állítani: RG nagyszerű és igaz publicista. Követendő példa
Finale*
2014. december 17. 17:37
Micsoda nagy nevek ,termeszetesen egy nagy koszonet erte a gyujtonek. Azonban a legnehezebb feladat meg hatra van. El kell ugyanis ismertetni a nagy galeriakkal ,hogy a magyar impresszionistak es fauvok ugyan ugy megalljak a helyuket ,mint barmelyik vilaghiru muvesz vagy mu a vilagban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!