Az össze nem adott jegyespár esetéről

2014. december 31. 10:56

A cikk arra vonatkozó megállapítása, hogy a pár Budapesten „bíborosi engedéllyel” házasodott össze, nem felel meg a valóságnak.

2014. december 31. 10:56
Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye

A Dunántúli Napló december 30-i számában „Rémálommá vált az egyházi esküvő régen várt napja” címmel közölt a Pécsi Egyházmegyét is érintő írást egy, Pécsett meghiúsult egyházi házasságkötésről. Az esettel kapcsolatban a következő tényeket kívánjuk nyilvánosságra hozni.


Az esketésre az egyik pécsi templomban került volna sor. A jegyesoktatást egy budapesti plébános atya végezte, az esketésre pedig egy pécsi atyát kértek fel. A jegyespár az esküvő helyéül választott templom igazgatójával személyesen nem vette fel a kapcsolatot.

Az esküvővel kapcsolatban a jegyesek a jegyesvizsgálat elvégzéséhez szükséges dokumentumokat csak az esküvő tervezett napján bocsátották a templomigazgató rendelkezésére a vőlegény édesanyja közvetítésével. Ekkor vált világossá, hogy a menyasszony korábbi, polgári házasságkötése miatt a tervezett egyházi házasságkötés az egyházi törvények szerint nem tartható meg mindaddig, míg az illetékes egyházi bíróság a korábbi házasság érvénytelenségét ki nem mondja. A jegyesoktatást végző atya úgy adott ki igazolást, hogy erről a döntő körülményről nem tudott.

Az esküvő megtartására ilyen körülmények között sem a Pécsi Egyházmegye, sem az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye nem adott, és nem is adhatott semmiféle engedélyt vagy hozzájárulást. A cikk arra vonatkozó megállapítása, hogy a pár Budapesten „bíborosi engedéllyel” házasodott össze, nem felel meg a valóságnak.

A katolikus egyház a házasságot szentségnek tartja. Ez azt jelenti, hogy amikor egy férfi és egy nő úgy döntenek, hogy a hitvesi szerelemben egész önmagukat és még ismeretlen jövőjüket is feltétel nélkül, visszavonhatatlanul egymásnak adják, és ezt egymásra nyilvánosan kimondott „igen”-jükkel megerősítik, akkor egységük megjeleníti Krisztus és az Egyház szeretetegységét. A szentségi házasság ezért a szeretet egész életre szóló, felbonthatatlan kötelékét hozza létre férj és feleség között. Ennek az egységnek a vágya a Szentlélek ajándéka.

Nincs okunk kétségbe vonni, hogy ugyanez a tiszta vágy indította szerelmének elmélyítésére azt a jegyespárt, amelyik egyházmegyénkben kívánt szentségi házasságot kötni. Megértjük azt is, hogy egy ilyen helyzetben csalódás és szomorúság lehet úrrá az érintetteken és az ünnepre készülő közösségen. Egyházmegyénk papjai azonban a vonatkozó egyházi törvények alapján éppen a házasság szentségének és méltóságának megóvása érdekében hozták meg döntésüket.

Pécs, 2014. december 30.

Pécsi Egyházmegye
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2015. június 27. 18:48
"míg az illetékes egyházi bíróság a korábbi házasság érvénytelenségét ki nem mondja" Sajnos, ki kell mondania hivatalosan is, hogy - mint az amerikai filmekben -, "ha valaki tud olyan okot" szinten hivatalossá váljék a későbbi egyházi házasság. Na ezt részt, mármint a lepapírozást az egyházi bíróság által hagyták ki a srácok.
Burmin
2015. január 10. 17:09
Azt mondjuk nem értem ha a menyasszonynak korábban csak polgári házassága volt miért kéne ezt az egyháznak érvényteleníteni. Legalábbis az eredeti cikk alapján. A menyasszony ugyanis elvált volt polgárilag egyházilag azonban szabad...
Zokni
2015. január 08. 10:57
"Ami Zoknit illeti, tudod, ő is "mindent tud, de főleg mindent jobban tud, mint a ..." - írja. Ugyan ebben az esetben pont nem erről van szó, de mindegy. Mindenesetre erről eszembe jut egy sztori, hogy amikor két (nem magyar) politikus vitázott a választások előtt, a végén az egyik úgy búcsúzott sportszerűen, hogy "...hát akkor győzzön a jobbik!". - Mire a másik: "köszönöm!". Én is ezt tudom mondani: köszike.
acido domingo
2015. január 07. 22:10
Pedig volt válasz. A katolikus tanítás összeegyeztethető a Szentírással, a protestáns pedig nem. (Mielőtt elkezdenél hörögni, hadd emlékeztesselek rá, hogy ezt már párszor leírtam.) Ezért ha egy katolikus válni akar (ami persze nem lehetséges), akkor csalnia kell, míg egy protestáns megteheti felekezete szabályai szerint - melyek azonban nem egyeztethetők össze Krisztus szavaival.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!