Mozgalmas nap

2014. november 24. 22:03

Reggel fél 7-kor már várt az edzőm! Jó izzasztó óra volt ez, majd egy zuhany után már a Hivatalban is voltam.

2014. november 24. 22:03
Janiczak Dávid
Facebook

„Reggel fél7kor már várt az edzőm! Jó izzasztó óra volt ez, majd egy zuhany után már a Hivatalban is voltam.

Itt elsőként a légópincék helyzetéről tájékoztatott kollégám. Pár hét múlva mikor már várhatóan jobban engedi az időbeosztásom meg is nézem őket, mert van ötletem a hasznosításukra.

Tarr Mihály Judo edző jött hozzám, aki a december 1, 3, 5 napján az 17.30-tól az Intersparban fog kihelyezett edzést tartani! Látványos lesz, ha alkalmatok nyílik rá nézzétek meg!

10 órakor Fidrus Péter kollégámmal fogadtuk Kapitány Urat és a Közterület Felügyelet vezetőjét, minden hétfőn rendészeti értekezletet tartunk, most nálam, legközelebb már a kapitányságon. Tájékoztattak az elmúlt hét eseményeiről, majd én is őket a felém érkezett jelzésekről.

11 órára Fürjes Pál érkezett meg, akivel tovább folytattuk a politikai egyeztetésünket, sok minden van még hátra, így a következő ülésünket, ahol elfogadjuk a bizottsági struktúrát, SZMSZ-t, alpolgármestert választunk, eltoltuk december elsejére.

A délután végig tárgyalással telt, járt nálam egy mongol befektető tolmácsa, Berki Lajos, Orosz Atya, és kollégáim. Az adventi és karácsonyi rendezvényeket szerveztük kolléganőmmel, előreláthatóan változás lesz az eddigiekhez képest, de nagyon szép lesz, ígérem! 

Most értem haza a fodrászomtól Kovács Gábortól, kicsit rendezettre nyírta a fejem tetején található dekorációt.

Még lesz egy egyeztetésem, aztán én is nyugovóra térek!

Jó éjt nektek, vigyázzatok magatokra!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
talán
2014. november 25. 17:05
Elsietett beszámoló volt. Tartalmilag is. Pár hónap csendes munka után talán jobb lesz.
peninsulavaldes
2014. november 25. 11:50
oksi, én meg reggel felkeltem kimentem a wc-re, majd ráültem, aztán lehúztam, ezt követően megmostam a kezem, majd felöltöztem. kimentem a konyhába és sütöttem magamnak tojást, amire sajtot szórtam. Ezt követően felvettem a cipőm, és a kabátom, és kimentem az utcára. Később lementem az aluljáróba, és vártam a metrót. jött. felszálltam rá, álltam, álltam..leültem. Később leszálltam róla, és felmentem a lépcsőn, felszálltam egy buszra utaztam, leszálltam...tanultam, olvastam, figyeltem, bementem, ettem, ittam, hazamentem a metróval, felvágtam a húst, rizst főztem, átöltöztem, fáztam, buszra szálltam, utaztam, edzettem, ekkor már sötét volt, aztán hazamentem, vacsoráztam, olvastam, társasági életet éltem, fürödtem, fogat mostam, megágyaztam, és lefeküdtem aludni. na ez történt, látja polgármester úr, azért nekem is van életem:)
tevevanegypupu
2014. november 25. 11:30
Hivatal nagy H-val..azta..tényleg komolyan veszi..
néhai Ch.Pilot
2014. november 25. 09:16
Háááát..., szélsőségesnek elég szélsőséges, csak valahogy nem abban az értelemben, amit az ember elképzel egy radikális párt tagjáról... Szerintem a rettegők felsóhajthatnak. A jobbikos újhullám inkább csak hajhullám... :-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!