Mi bajom a következetes darwinizmussal?

2014. október 13. 13:15

Hogy ne támogassuk a gyengét, mert az megrontja az emberi társadalmat, a helyesen végiggondolt darwinizmusból igen könnyen következik.

2014. október 13. 13:15
Sytka
Megint megmondom

„Ha ilyesmit hallunk, reflexből azt mondjuk, náci eszmékről, embertelen hozzáállásról, minősíthetetlen elképzelésekről van szó, de ezek csak bizonyos embertípusokra jellemzők, marginális jelenségek, és szerencsére nincsenek markánsan jelen a köztudatban.


A darwinistáknak (neodarwinistáknak, evolucionistáknak - és bárkinek, aki világnézetét tekintve ebben a paradigmában gondolkodik) általában kinyílik a bicska a zsebükben már a téma felvetésétől is. Azt gondolják, hogy az unalomig ismert »szociáldarwinizmusozásnak« semmi köze sem az evolúcióelmélethez, sem Darwin munkásságához. Ezt csak kreacionisták, intelligens tervezettség pártiak vagy elvakult keresztények lobogtatják. Különben is: ha a darwinizmusból azt következtetjük, hogy az a gyengék kiirtására bátorít, akkor mit mondjunk a kereszténységről, mely emberek millióinak halálát okozta? Volt erőszak és halál Darwin előtt is.

Egyre inkább úgy vélem, ez a logika és reakció - bár van benne igazság - alapvetően hibás. Egyrészt én nem vagyok sem kreacionista, sem intelligens tervezettség párti, mégis hajlok azt gondolni, hogy a darwinizmus, mint ideológia veszélyes. Másrészt a helyesen megélt és jól értelmezett kereszténységből semmiféleképpen nem lehet levezetni a gyengék kipusztítását, elnyomását vagy kiszórását. Krisztus tanításainak minimális ismerete, a tanításában rejlő hangsúlyok kristálytisztán az Isten- és emberszeretetre nevelnek, felemelve az elnyomottat, a szociálisan vagy mentálisan, esetleg fizikálisan hátrányban élőt. Az azonban, hogy ne támogassuk a gyengét, mert az megrontja az emberi társadalmat, a helyesen végiggondolt darwinizmusból igen könnyen következik. (...)

Ismétlem: tudunk arról, hogy a kereszténység nevében milyen aljasságokat követtek el - de ezt csak úgy tehették, hogy kiforgatták Krisztus tanításait. Azonban Darwin világszemléletét nem kell kiforgatni ahhoz, hogy levezessük belőle a gyengék kiszórását és elnyomását: a természet könyörtelen logikája önmagában és magától értetődően elvezethet ehhez a gondolathoz.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2016. április 05. 13:25
Kedves Szerző! Ne ártsa bele ebbe magát. Ebben a rövid részletben is több a tévedés. 1. NEM következik a darwinizmusból, hogy ne támogassuk a gyengét. Aki megszületett, és írni tud, az tévedhet, mint Ön is. Ettől még támogatás illetheti... 2. A darwinizmus nem ideológia. Legalábbis nem olyan értelemben, ahogy pl. a kereszténység. A darwinizmus TUDOMÁNYOS, tudományosan igazolt ELMÉLET. 3. Ha Ön Krisztus tanainak a kiforgatásával magyarázza a kereszténység nevében elkövetett aljasságokat, akkor miért nem engedi meg azt, hogy a náci ideológia jegyében elkövetett aljasságokat meg a darwinizmus kiforgatásával indokolják? Egyszerűen maradjon abban magával, hogy a darwinizmus Isten műve, és azt szolgálja, hogy a pogányokat kipusztítsa a Földről. Ez nem is bonyolult, és nem (sokkal) nagyobb marhaság, mint amit leírt.
Jézus
2014. december 04. 17:37
"hogy a darwinizmus, mint ideológia veszélyes" Nem ideológia, evolúciótudomány, vagyis annak az egykori alapja. Az, hogy te bigott vallásosként félsz tőle, csak azt jelenti, hogy nem tudod vagy nem akarod megérteni és felfogni. De ne félj, ez megszokott, a tudomány már a középkorban is tiltott dolog volt, hiszen isten ellen való bűn olyat állítani, hogy a föld nem lapos, és az égbolt nem valami kemény boltozat, amire az isten a csillagokat mint világító testeket felaggatta. Tagadni lehet ugyan az evolúciót, de a cáfolatához cáfolni kell még pár dolgot szerves kémia, geológia, paleontológia, antropológia és genetika tárgykörökben is, ugyanis ezek mind egytől egyik igazolják azt, hogy az ember az állatvilág tagjaként fejlődött ki, mint minden állat az elmúlt 1-2milliárd évben (ehhez az időintervallumhoz képest az a hülyeség, hogy 500 millió éve nincs új faj, idiótaság, mintha egy út állva azt mondaná valaki, hogy itt nincs autó, mert az elmúlt 2 percben nem láttunk egyet sem).
duzur
2014. november 01. 18:48
És, hogy viszonyul mindehhez az epigenetika?
Zokni
2014. október 31. 13:09
"Aha, a semmi volt összetömörülve... nagyon jó." -írja a Bing Bang elmélet általam amatőr módon megadott magyarázatára. Nézzen utána. Valahogy erről van szó. Legfeljebb más, pontosabb szavakkal kifejtve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!