Fedél nélkül

2014. október 09. 08:04

A hajléktalanok a társadalmi látókör szürke zónájában húzódnak meg, csak egy-egy látványos akció, esetleg bűnügy irányítja rájuk a közfigyelmet.

2014. október 09. 08:04
Huszár Ágnes
Huszár Ágnes
Galamus

Egyedül, család, munka és kereset nélkül, betegen, kiszolgáltatottan élnek: ők azok, akikre a Nemzeti Együttműködés Rendszere biztosan nem számít, hiszen az életükből hiányoznak »a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez« szükséges »pillérek […] közös jövőnk tartóoszlopai«, a »munka, otthon, család, egészség és rend«. (Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat)

Figyelemreméltó az, ahogyan ma Magyarországon a konszolidált körülmények között, fűtött lakásokban élő, rendezett jövedelemmel rendelkező emberek viszonyulnak a hajléktalanokhoz. Vannak, akik jóindulattal fordulnak feléjük, alamizsnát, ételt, tiszta ruhát juttatnak nekik, vannak, akik átnéznek rajtuk, észre sem veszik őket, és vannak, akik el akarják takarítani őket a közterekről, gyűlölettel, agresszív viselkedéssel teszik nehéz életüket még elviselhetetlenebbé. ()

A konferencia második részében a politikai osztály képviselői jutottak szóhoz. Az asztal körül Osztolykán Ágnes, az LMP politikusa és Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke mellett Juhász Péter, az Együtt-PM. V. kerületi polgármesterjelöltje, Bodnár Zoltán, a Liberális Párt főpolgámesterjelöltje, valamint Staudt Gábor, a Jobbik főpolgámesterjelöltje foglalt helyet.

A viszonylagos politikusi érdektelenségnek nyilván az az oka, hogy a hajléktalanügyben kifejtett pozitív programmal aligha lehet önkormányzati választásokat nyerni. Részben mivel az érintettek maguk aligha járulnak tömegesen az urnákhoz, részben pedig mert az ilyen programok bizonyos körökben reflexszerűen kiváltják a »dologtalanok, potenciális bűnözők« ellen felhorgadó gyűlöletet, hogy a szinte obligát cigányozásról ne is beszéljünk. A jobbikos Staudt Gábor fel is használta az alkalmat, hogy közölje, ők csak törvénytisztelő és törvénysértő polgárokat ismernek, s a hajléktalankérdés megoldását abban látják, hogy mindenki váljon a társadalom aktív tagjává.

Kunhalmi Ágnes »differenciált szemléletmódot« sürgetett és a nevelés fontosságát hangsúlyozta, s a többiek sem léptek túl a szokásos közhelyek felmondásán. Egyedül az LMP-s Osztolykán árult el alapos ismereteket a tárgyból, ő a lakásszövetkezetek kialakításával véli csökkenthetőnek a kiszolgáltatottságot. A hallgatóságban helyet foglaló Demszky Gábor, Budapest volt polgármestere joggal vetette a pártok és a megjelent politikusok szemére, hogy nincsenek konkrét, megvalósítható terveik, s a megvalósításukhoz szükséges forrásokról sincs elképzelésük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. október 09. 23:43
"a legtöbb ember saját lakásában fagyott meg az elmúlt évtizedek alatt (2590 ember). Ha nincs mivel fűteni, meleget csiholni a lakásban, akkor még a falak sem tudnak elegendő védelmet nyújtani a nagy hideg ellen. " Győri Péter Fagyhalál
tango47
2014. október 09. 23:24
Hölgyem! Bartus megüzente: válasszák az arany középutat!
peti
2014. október 09. 18:35
A Galamusos hülyeségbe bele se olvastam (a következő három évben remélem, végleg bezár, a finanszírozója láthatja, hogy kontraproduktív). Viszont és de. Azt vágjátok, hogy régen a hajléktalanok ÁRULTÁK a Fedél Nélkült, ami egy "magazin" volt, és a hajléktalan-életről szólt, interjúval, versekkel, hírekkel. Ezt meg lehetett venni. Ma már senkinél nincs ilyen, csak egy darab halál mocskos példány mutatóba, gyakorlatilag tehát kéregetnek. Pedig nekem tetszett a kezdeményezés.
Peter8811
2014. október 09. 18:00
10 fedélből 11-et nektek köszönhetnek hogy nincs nekik, Galamus mamus. Bokros is bele játszott nyócat vagy kilencet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!