Folyamatos reformáció

„Ide szerettem volna kilukadni. Épp ide, ehhez a gondolathoz. Egyedül ezzel a gondolattal, ezzel a különbségtétellel érthető/értelmezhető az egész Krisztus-ügy, a teljes egyháztörténet, a hit nagyjainak elszánt lépései, a lutheri bátor kiállás: az »itt állok, másként nem tehetek« gondolata. Egyedül ezzel értelmezhető a reformátorinak mondott, valójában a teljes egyházat a kezdetektől meghatározó gondolat, miszerint »az egyházat fejében és tagjaiban folyamatosan reformálni kell«. Ez belső kényszer, ami a valóság megtapasztalásából jön. Annak megtapasztalásából, hogy valami nincs rendben. Ez olyan belső kényszer, amelynek megtételére nem saját okosságunk, nagyságunk, fantasztikus gondolataink bebizonyítási vágya vezet. Maga a Lélek. Akkor is, ha meglépése után megvetés, üldöztetés, kiközösítés vagy akár a halál vár ránk. Ebből látszik, hogy mi a különbség az elindulás és a (f)elindulás között. Az egész egyházat, a teljes életet megváltoztató nagy történésekhez kevés csak elindulni, valamilyen megfontolásból. Felindulás szükséges. Belső megragadottság. »Megszállottság.« És az a nyitottság, amely mindig képes továbbvezetni bennünket. Ami újra és újra képes »fölülírni«. »Fölülírni« azt, ami egyszer igaznak látszott.