„A második világháborút követően kialakult általános nézet szerint a katolikus egyház és a Vatikán legjobb esetben is Hitler kollaboránsai voltak, akik semmit sem tettek a hatalomrajutása, a zsidók elpusztítása ellen, vagy éppen az ellenállás érdekében.
Tulajdonképpen ennek éppen az ellenkezője igaz. A rendelkezésünkre álló adatok inkább azt bizonyítják, ha csak a katolikus vallású német állampolgárokon múlik, Hitler sohasem jut hatalomra. (...)
A katolikusok elsősorban a katolikus pártokra, a Centrum és a Bajor Néppárt (BVP) listájára szavaztak (5.ábra). E két párt 1920 óta közös listán indult. A Weimari köztársaság kezdetétől megfigyelhető, hogy folyamatosan csökkent a pártszövetség támogatottsága mind a katolikus, mind a hithű katolikusok között. Ennek oka abban keresendő, hogy míg a bismarcki Kulturkampf fenyegetése által összekovácsolt német katolikusokat 1920 után már nem zaklatta tovább az állam, azaz megszűnt az "ostromlott vár" egy táborba szorító érzése. 1924-ben a katolikusok 56,1%-a adta voksát a Centrumra, míg a hithű katolikusok 69,3%-a. Utóbbi szavazócsoport folyamatosan megtartotta előnyét az 1933-as utolsó többpárti választásig, bár az olló kissé záródott a két csoport között, 13-ról 8 % különbségre. 1933-ban a hithű katolikusok közül még mindig az abszolút többség szavazott a Centrum/BVP-re (53,2%). A folyamatos csökkenésben az 1932 júliusi választás egy kisebb töréspontot jelentett, amikor a Centrum/BVP-re leadott szavazatok aránya ismét növekedett. (...9
A katolikus egyház jogait rögzítő, 1933-ban megkötött német-vatikáni Reichskonkordátumot a náciknak eszük ágában sem volt betartani, hiszen az egyház volt az utolsó olyan része Németországnak, amelyet nem gyűrtek még maguk alá (pártjukat a Centrumot éppen két hete tiltották be). A sorozatos jogsértések következtében 1937-ben - amikor az egyházi iskolák államosításának törvényéről már csak az aláírás hiányzott - a német katolikus templomokban felolvasták XI. Pius pápa híres enciklikáját, melyet úgy kellett titokban becsempészni az országba. A Reichskonkordátum felrúgását, a német ateizmust, katolikusellenességet, fajelméletet és újpogányságot és ezáltal az egész új német rendszert igen élesen elítélő, meglepő módon német nyelven íródott Mit brennender Sorge hatalmas botrányt kavart Németországban. A nácik egy külső hatalom beavatkozását látták a német belügyekbe. A következő napon a Gestapo minden fellelhető példányát elkobozta az enciklikának. Nem volt könnyű dolguk, a katolikus papok a felolvasás előtti napokban körülbelül 300000 példányt osztottak szét a plébániákon - teljes titokban.
Hitler katolikusok iránt érzett ellenszenve az évek folyamán sem csitult. Valószínűleg ugyanígy tudatában volt a választásokon leadott szavazatok felekezet szerinti megoszlásának. Így az sem lehet véletlen, hogy a dachaui koncentrációs tábor egyháziak számára létrehozott barakkjában fogvatartottak 94,88%-a volt katolikus. Mindeközben Wittenberget átnevezték Lutherstadtra, és a II. világháború alatt az evangélikus egyház munkatáborokat tartott fenn, ahol hadifoglyok tízezrei dolgoztak, természetesen fizetés nélkül. A háború után emiatt komoly pénzeket voltak kénytelenek kifizetni kártérítésként.”
