Az 1700 milliárdos megszorítés

2014. szeptember 24. 17:40

Sok magát a baloldalhoz soroló, valójában gazdasági értelemben jobboldali ember örül: na, megjött a fideszesek esze.

2014. szeptember 24. 17:40
Kis Miklós
Dinamó

„Tudom, hogy sok magát a baloldalhoz soroló, valójában gazdasági értelemben jobboldali ember örül: na, megjött a fideszesek esze, be akarják engedni a magántőkét az egészségügybe. Én azt gondolom, nem kellene ennek örülni. A magyar állami egészségügy le van rohadva, de ez semmi ahhoz képest, amilyen lesz majd, ha a magántőke komolyabb szerepet kap a rendszerben. Dahrendorf jól mondta: ha az elit nem érdekelt a magas színvonalú közszolgáltatásokban – márpedig ha az elit magánkórházakat vehet igénybe, illetve minden közszolgáltatásból meg tudja vásárolni a maga számára megfelelőt, akkor nem érdekelt – akkor nem is lesznek a közszolgáltatások magas színvonalúak. Igaz, az állami rendszerben ma is jobb helyzetben van, akinek több pénze van – de ami ma deviancia, az holnap normává válhat, a gazdagabbnak immár törvényesen jár majd a jobb ellátás. Az állami egészségügy meg beérheti a jelenleginél is rosszabb finanszírozással. Le fog teljesen rohadni, a többi állami közszolgáltatással együtt. Igen, ezt már megtanulhattuk volna: még mindig van lejjebb.

Régi vesszőparipája sokaknak – a mainstream baloldal gazdasági liberálisainak is – hogy Magyarországon túl nagy az újraelosztás. Az ő szemükben a jelenlegi 50 százalék körüli (GDP arányos) újraelosztási arány 45 százalékosra csökkentése egyáltalán nem ördögtől való.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2014. szeptember 25. 07:01
Működik a liberális jósda? A GKI is segíti? Inkább erről és ennek hosszú távú következményéről kellene beszélhetni. Bajnai Gordon miniszterelnöki „belépője” során a következőket mondta; a program fájdalmas lesz, érinteni fog minden magyar családot, embert. Kormányával a következő megszorításokat hajtotta végre: • Két esztendőre befagyasztották a közszféra bruttó bértömegét • Megszűnt a tizenharmadik havi illetmény • Emelték a nyugdíjkorhatárt • Megszűnt a tizenharmadik havi nyugdíj • Csökkent az önkormányzati támogatás • Csökkent a táppénz • Befagyasztották a családi pótlékot • A gyes és a gyed három helyett csak két évig járt • Megszűnt a lakástámogatás • Az áfa felső kulcsát 25 százalékra emelték • Döntöttek a gáz- és távhőár-kompenzáció megszüntetéséről. Miközben a multiknak a hajuk szála sem görbült. Mindez együttesen 1200 milliárd jövedelem elvonással járt. Mindennek hatására megközelítően 7 %-al csökkent a fogyasztás, amely ugyanilyen arányú GDP csökkenést jelentett. Ennek hatására csökkent a jövedelem, munkahelyek szűntek meg, növekedtek a szociális kiadások. Ugyanakkor nem foglalkozott az alrendszerek helyzetével, a devizaalapú adósság kezelésével, a Európa Bíróságon elmeszelt ÁFA visszafizetési kötelezettséggel. A jóváhagyott 2010 évi költségvetésben mindezeket nem szerepeltették, forrást sem rendeltek melléje, ami azt jelentette, hogy a következő kormánynak kell ennek forrásfedezetét létrehoznia. Arról se feledkezzünk el, hogy Simor által jósolt közel 200 milliárdos MNB veszteség sem valósult meg, helyette nyereséges lett a Matolcsy által vezetett Jegybank. Úgy látszik a lúzer jósdának már a szél sem kedvez.
Mich
2014. szeptember 25. 01:26
Ez a ballikos Dinamó is csak arra épít, amit ballikos médiák összespekuláltak a Fidesz terveiről... Én inkább megvárnám a valódi terveket. Ennyi.
Bell & Sebastian
2014. szeptember 24. 23:29
Ma valami olyasmit magyaráztak, hogy arányosan (azaz mindegyiknek) ennyivel csökkentik az ágazatok kiadásait. Visszavágják a kiadás -oldalt, feltételezhetően a hiánycél tartása érdekében. Hogy ez pontosan mit jelen (csúsztatott számlák, állami alkalmazottak szélnek eresztése, bértömegcsökkentés, vagy más egyéb), azt még csak nem is sejthetjük. Az 50% -os újraelosztás optimista becslés, van az 63 is. Ettől csökken valamelyest, az kétségtelen.
yanoo
2014. szeptember 24. 22:27
A baloldalon mindig öröm, ha megszorítások vannak.Mert ez a baloldal fundamentuma.( Itt a baloldal a magyar baloldalként értendő.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!