Képviselő funky

2014. szeptember 23. 14:53

Sztárparádé Fásy Ádámmal, hangfelvétel lopási instrukciókkal: zajlik a kampány.

2014. szeptember 23. 14:53
Hont András
Hont András
hvg.hu

Pedig már komolyan azt fontolgattam, hogy az egyik ismerősöm szerint a bánatos tévémacira emlékeztető kerületi elöljáró érdekében még szavazni is elmegyek, mivel sok vizet eddig nem zavart. Lóbált egy kis székelyzászlót, meg elég csúnya módon kivégzett egy iskolát, de ez nem feledtetheti azt a tényt, hogy az iskolabezárást most sűrűn fölemlegető elődei négyszer ennyit szüntettek meg, mellé még tíz óvodát, és egyéb ténykedésről szó se essék. Ráadásul az európai értelemben vett, nyugatos, progresszív, urbánus erők változatlanul csendrendelettel kampányolnak, és amikor megérkezett a Heti Válasz is, mely lap anyu kedvence, horgolt mellénykés publicistája az egyik legvagányabb dolog, a festett tűzfalak miatt támadta meg a helyi vezetést, nos, akkor érett bennem, hogy akkora protestszavazatot nyomok a hivatalban lévő fideszes polgármesterre, hogy olyat még a Tóta se tud Tarlósra.

Erre itt vagyok tetőtől talpig megtisztelve polgármesteri gitárjátékkal meg Fásy Ádámmal. Elvesztettem a tájékozódási képességemet, mint az egyszeri hetedik kerületi képviselőjelölt az európai nagyvárosokat és a kivándoroltak számát illetően. Azonban még föl sem ocsúdhattam, mire kiderült: az Erzsébetvárosi Sztárparádét is lehet überelni, mégpedig a túloldalról, a demokraták térfeléről. Régi ismerősöm engedett bepillantást az üzletmenetbe, részletesen kifejtve, hogy ki mindenki idióta, mert nincs elég szakértelme a lopáshoz.

Mondom, ilyen kampány nem lesz egyhamar, élvezzük ki minden percét, mert évekig kénytelenek leszünk azzal beérni, hogy Szijjártó tart fölvilágosító előadásokat az új világrendről és a frizuradivatról.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2014. szeptember 23. 18:46
A hvg.hu 2014. szeptember 23. azámában felvételeket közöl: Garabits egy archív interjúban (Németh Péterrel), fel lehet ismerni jellegzetes hangját az Mno.hu-n közzétett felvételeken. Garabits büszke rá, hogy gyerekkori barátja révén "kétszáz fős cigánycsapata van, de minddel együtt nőttem föl". Garabits elmondja azt is, hogy szó szerint "pofán b..ta" Hunvald György volt kerületi polgármestert és Gál György volt SZDSZ-es bizottsági elnököt is. Az esetnél saját bevallása szerint "két cigány gyerekkel" együtt ment, "mondom, ne is próbáljatok fölállni". "Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik", és fontos szabály, hogy "előre nem fogadunk el pénzt". Az utólagos fizetésnek viszont az a hátránya, hogy néha átverik az embert, Garabitscsal is előfordult évente egyszer, hogy nem fizették ki neki az előre megbeszélt részletet. Amikor hatmillió forinttal maradt adós valaki Garabitsnak, úgy állt bosszút az illetőn, hogy szólt egy VI. kerületi önkormányzati cég vezetőjének, a Pistinek, hogy ne adjon neki munkát. Garabits arról beszél, hogy amíg képviselő volt, Káposztás Bandi nevű gyerekkori barátjára íratta az irodaházát, "ami akkor is egymilliárd forintot ért". Nosztalgikusan megjegyzi, hogy Káposztással együtt nézték az 1966-os foci-vb-t, a Rákóczi úti társasházban, ahol ötvennégyen laktak, és "két zsidónak volt tévéje". A jelölt arról is beszélt, hogy személyesen ismeri körzetében a Verseny utcai romákat, 920 neve és telefonszáma van hozzájuk. "Abból öt-hatszáz biztos eljön, mert a választásoknál ott leszek, és rugdosom picsán, hogy gyertek el" – fogalmazott. Arról is szót ejtett, hogy regisztrálni is "el kell vinni" a romákat, ami kicsit bonyolultabb, de ő biztosan ott lesz. Garabits arról beszél: "az lesz a szlogenem, hogy Erzsébetváros az erzsébetvárosiaké. Hát én sem lakom ott, de van ott egy lakásom, és oda vagyok bejelentve". Garabits ültetett olyan vezetőt, akinek "hamis volt a diplomája, mindene hamis volt, b..zd meg". Ezt az eljárást úgy törvényesítette, hogy próbálta eltüntetni az eredeti bizonyítványokat, mert ha csak fénymásolat van, akkor nem minősül okirat-hamisításnak az eset. Garabits azzal henceg, hogy nem kell aggódnia, ha ittasan vezet, mert "a VII., a XIV., a XV. kerületi rendőrkapitány a barátom, van háromféle rendőrigazolványom, ha megállítanak, 'jaj, elnézést'".
atila68
2014. szeptember 23. 17:48
Ez mi ez?
puszika
2014. szeptember 23. 17:05
Belőled egy rossz kőmíves sem lenne Hont! Nagyon igyekszel egy fölöttébb kínos ügyet elsímítani. Ehhez jó kömívesek kellenének.Hát te nem vagy az,de az oldalatokon is csak kontárok vannak!!!
almafa
2014. szeptember 23. 16:53
Az a szomorú, hogy Garabits Károlyról sok mindent tudhatnának a helyiek. Megjelent már róla egy s más az elmúlt évtizedben. És mégsem tudnak szinte semmit. Ennek megfelelően akár szavaznak is rá, pártállás szerint. Aztán nem értik mitől ilyen "kiváló" az önkormányzati tevékenység. Pedig egyszerű, ilyenekkel mitől lenne más? Olyanokkal, akik az ilyeneket megválasztják! Hát ezt lenne jó kiküszöbölni a saját érdekünkben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!