Nem elég, hogy „tessék, a naposcsibék”

2014. szeptember 28. 12:19

Amíg nem segítünk a cigányoknak, hogy megtanuljanak gondoskodni magukról, addig ne sopánkodjunk azon, hogy lopás történik. Interjú.

2014. szeptember 28. 12:19
Beer Miklós
MNO

A körlevelet több irányból is érte kritika, főként a liberális sajtó hasábjain. Egyesek rasszistának látják a »négerezős« részt, mások azt mondják, a cigányság és a közbiztonság romlása a püspök atya szótárában párhuzamosan létező fogalmak. Hogyan tud ilyenkor védekezni?

Nyilván fájó élmény, amikor valaki a körlevél olvastán rasszista hangokat vél felfedezni, hiszen éppen azt hangsúlyozom, hogy ember és ember között semmiféle megkülönböztetést nem engedhetünk meg, ez a mi hitünkkel nem fér össze. Fáj, amikor visszaélnek ezekkel a szavakkal-fogalmakkal. Sosem értettem, hogy miért nem szabad kimondani ezeket a szavakat, hogy néger, cigány. Amikor a négerek üldözését említem, ezt hogy lehet rasszizmusnak érteni? Nem érezném őszintének és normálisnak, ha helyette Afrikából származó sötétbarna embereket vagy romákat emlegetnék. A rasszizmus, ha a szó eredeti értelmében nézzük, az emberiség ellen elkövetett legszörnyűbb magatartás és gondolkodás. De ugyanígy elítélem azokat is, akik a rasszizmus jelszavával visszaélve viszályt támasztanak.

Bizonyos körökből tehát szembenéznek ilyen kritikákkal. De hogyan fogadják az üzenetet a hívek, illetve a cigányok?

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam magánlevelekben, interneten, Facebookon keresztül is. Cigány barátaim megköszönték, és nagyon örültek a körlevélnek. Ugyanakkor nem hallgathatom el azt, hogy akár még papjaink és egyes hívek részéről is bizonyos értetlenséggel találkozom, akik csak a kudarcokat, a csalódásokat, a személyes fájó élményeiket emlegetik. Csak egy fél mondattal, de a körlevélben is utaltam arra, hogy fájó élménye mindenkinek van. De mindig fel kell tenni a kérdést, hogy mi a kiváltó oka annak, amikor ellopják a gyümölcsöt vagy a zöldséget vagy bármit. Amíg nem segítünk a cigányoknak, hogy megtanuljanak gondoskodni magukról, addig ne sopánkodjunk azon, hogy lopás történik. Victor Hugo Nyomorultak című művéből Jean Valjean jut eszembe: az bélyegezte meg az egész életét, hogy kenyeret lopott a szegény gyerekeknek. Tehát mindig árnyaltan kell kezelni, hogy ki lop: az, aki éhezik, egészen más, mint aki fehér ingben, nyakkendőben milliókat lop el. Olyan jó lenne, ha a társadalmunkban őszintén beszélnénk ezekről a kérdésekről! Az előítéletektől csak őszinte találkozások szabadíthatnak meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 302 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2015. május 23. 20:27
Eladták az országot Izraelnek, plusz még tele szülesztik cigányokkal. Csak a Fidesz! Zsebben több marad. Szebb Jövőt!
3M..
2014. december 05. 12:09
"Segíts magadon, Isten is megsegít". Jelmondat a cigányoknak. Ne lopj! Kiegészítés. Szebb Jövőt!
péterx
2014. december 01. 12:30
Elnézést , Waffennak írtam...
péterx
2014. december 01. 12:29
Itt már többedsszer blöfföl , kedves Waffen . Leírni bármit lehet ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!