Jönnek a dúlt keblű hiszteroforradalmárok megint

2014. augusztus 26. 11:13

Számítottam rá, hogy vihart fog kavarni az a szöveg – még ha mérsékeltet is, az idő múlása okán –, de inkább azt vártam, hogy jobbról fognak pocskondiázni.

2014. augusztus 26. 11:13
Gazda Albert
Cink

Számítottam rá, hogy vihart fog kavarni az a szöveg – még ha mérsékeltet is, az idő múlása okán –, de inkább azt vártam, hogy jobbról fognak pocskondiázni. Ehhez képest némiképp meglepett, hogy onnét egy pofont sem kaptam – a Mandiner kommentjeit persze nem olvastam –, itt és a tumblr-en, a forradalmi gondolat melegágyában viszont rendesen osztott a sajtószabadság egyik-másik neves és névtelen katonája, és beestek inkább és kevésbé jópofa üzenetek is. Nem mondom, hogy nem esett rosszul egyik-másik jelző és határozó, meg általában a nyikhajság, fel is csesztem magam – de hát az élet sosem volt fenékig habos torta, mitől lenne most az, amikor ilyen rohadt sokan érzik úgy a szubkultúrában, hogy háború van. Ráadásul egy csomó embert ismerek, akinek elhiszem, hogy joggal érzi így – lehetnék megértőbb, javasolta valaki, oké –, még akkor is, ha én egyelőre nem olajozom a Kalasnyikovot a sufniban.

Viszont szerencse, hogy a másik serpenyőben volt rengeteg értő komment, reblog, levél, üzenet – hogy csak egykori origós főszerkesztőket említsek, Sáling Gergőtől és Weyer Balázstól pl. –, úgyhogy nem kérdés, merre billen összességében a mérleg finom kis nyelve.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. szeptember 23. 09:09
Persze, hogy nem olvastad a mandinert... HAHA Hónapok óta mást sem teszel csak magyarázkodsz Albert.
Peter8811
2014. szeptember 07. 12:30
És ezt egy Kossuth-díjas zsidó értelmiségi írta? Milyen lehet a többi zsidó?
S0ma
2014. szeptember 07. 12:30
Minden munkakerülő hisztériás ebben az országban. Én már számon sem tartom a kommunikátorokat, van két-három olyan közöttük, akikre odafigyelek, a többi a szaladga kategória. Nincs itt semmi minőségi.
puszika
2014. szeptember 04. 14:00
Ne sírjon Gazduram! Most legalább megláthatta,olvashatta,milyen határozott elvek mentén politizálnak a barátai. Egyszer próbált meg az igazságnak megfelelően/saját maga szerint/ gondolkodni.Ezt még le is írta! Abban a pillanatban seggbe rúgták! Hát itt tartunk Gazduram. Jobban teszi ,ha újra választja barátait. De ne azon az oldalon keresse! Itt a barátságot nagyon ki kell érdemelni. Legfőbb kritérium az igazmondás!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!