El a kezekkel Balog Zoltántól!

2014. augusztus 07. 17:59

Most Balog Zoltán miniszter kilövetésén munkálkodnak. Mondatainak félremagyarázása mellett, tudatosan elfeledkeznek sok éves cigányokért folytatott munkájának eredményességéről és lemondását követelik.

2014. augusztus 07. 17:59
Civil Összefogás Fórum
Facebook

Döbbenetes, hogy az MSZP, a DK, és az Együtt-PM, semmit sem tanult a választópolgárok üzenetéből. Változatlanul a legfontosabb számukra, hogy sortüzet nyissanak a kormányra, ahelyett, hogy saját széthullott táboruk rendberakásával foglalkoznának. Látható céljuk, a magyarok közösségének fellazítása, ide értve etnikai és faji hovatartozás nélkül szülőföldünk minden lakosát.

Most Balogh Zoltán miniszter kilövetésén munkálkodnak. Mondatainak félremagyarázása mellett, tudatosan elfeledkeznek sok éves cigányokért folytatott munkájának eredményességéről és lemondását követelik.

A CÖF a miniszter áldozatos és lelkiismeretes munkásságát értékelve azt üzeni, el a kezekkel Balog Zoltántól!

Együtt valljuk a miniszterrel, hogy a cigányokkal kapcsolatos történelem pontos megismerése minden magyar embernek elkerülhetetlenül fontos feladata.

A nemzet bocsánat kérése mellett, még sok a törleszteni valónk cigány honfitársaink felé. Minden megemlékezésen fejet kell hajtanunk a nácizmus cigány áldozatai és a holokauszt előtt. A kormány és a civil társadalom összességének most az a feladata, hogy cigány polgártársainkkal együtt a magyar-magyar közösség békés együttműködését erősítsük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paul Légère
2014. augusztus 08. 08:48
El a kezekkel? Bottal sem piszkálnám meg a "tiszteletest"!
Ángyán Páván
2014. augusztus 07. 22:02
Megőrülök Olivér, mennyi itt a prolivér!
Brigadéros
2014. augusztus 07. 21:55
Balog Zoltán ügye annyiban érdekes csak, hogy mára ez egy kifejezett jelenséggé vált. Mára a szoclibek oly mértékben hiszterizálták a közéletet, azzal, hogy ezekben a témákban kizárólag patikamérlegen mért szavakkal, kikezdhetetlenül áramvonalas (mondhatnám inkább, hogy vonalas, az ötvenes éveket idéző!) mondatokkal lehet csak a közbeszédben megjelenni, hiszen már a legkisebb pontatlanság rögtön a legdurvább támadást váltja ki. Eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag ma nem lehet normálisan beszélni erről a témáról, mert ha valaki nem azokkal a szavakkal, klisékkel beszél, mint ők, azonnal szétmarcangolják....Kik? A liberálisok, azok, akik állítólag toleránsak... Hogy mennyire toleránsak a mi szoclibeink (meg persze a nyugati hasonszőrűek is)? Kb. annyira, minta mennyire gyakorolta az inkvizíció pincéiben a keresztényi szeretetet Torquemada, meg amennyire megértő volt a másként gondolkozókkal szemben az Amerika Ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság az 50-es években... Amúgy szerintem már régen nem az áldozatokról, az ő, meg a családjuk fájdalmáról szól ez a történet, hanem arról, hogyan lehet politikai bunkósbotként használva ütlegelni az ellenséget... Ezért gusztustalan amit művelnek, úgy ahogy van! Én abban bízom, hogy talán egyszer eljön az az idő, amikor maguk az érintettek leszármazói mondják ki, hogy tegyük végre a történelem asztalára ezt a kérdést, el a mocskos haszonszerző politikuskezekkel ettől témától... Persze tudom, ehhez az is kell, hogy kifusson minden kárpótlás, és anyagi kérdésektől függetlenül, tisztán erkölcsi, kegyeleti kérdéssé váljon ez a téma.
vakhangya4
2014. augusztus 07. 21:00
A fidesz pénzen élő CÖF teljesíti amiért fizettek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!