Jézus és a jóléti demokrácia

2014. június 13. 10:16

A kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség.

2014. június 13. 10:16
Vértes László
Közéletfejlesztő blog

„Miért nem lett Jézus földi tanítása után azonnal jóléti demokrácia?


A lehetőség már akkor is megvolt, a jóléti demokrácia összes irányadó értékét Jézus vezette be, amikor a férfiakkal egyenlővé tette a nőket, és szimmetrikus etikát parancsolt (szeresd embertársadat, mint önmagadat). A kereszténység eleinte folyamatos veszélyt jelentett, föld alatti mozgalomként, folyamatos védekezés közepette terjedt, ez nem tette lehetővé, hogy világi demokráciaként bontakozzon ki. Azután a Kelet-Római Birodalom államvallásává válva hatalmi fertőzést kapott el, ebben az állapotban sem mutathatta meg a teljes demokratikus fölényét. A megtért barbárok alapította középkori királyságok meritokráciaként indultak, ki-ki a katonai-államigazgatási érdemei szerint kapott rangot és birtokot. Azonban minden generáció szeretné átörökíteni a kiváltságait, és minél nagyobb a külső fenyegetés, ezt annál könnyebben teheti meg, annál könnyebb védelmi képességekre hivatkozva eltorzítani a meritokráciát. Az iszlám hódítások a VIII-tól egészen a XVII. századig rendkívül megkönnyítették a keresztény hatalommal való visszaélést: akinek nem tetszett, bármikor szabadon átállhatott volna a muszlimokhoz... Az iszlám fenyegetés csökkentével a reformáció hozott új belső ellentéteket, majd a szekularizmus és annak tömeggyilkos kiteljesedései, a kommunizmus és a fasizmus biztosították azt a mumust, amelyre hivatkozva a keresztény világ még mindig nem volt mai értelemben vett jóléti demokrácia. A totalitárius rendszerek XX. századi bukása után végre megnyílt az út a meritokrata átalakulás előtt – amit jelenleg már csak a pénzügyi és multinacionális hatalmi konstrukciók torzítanak. A világ egypólusúvá vált, az értékrendek és a vállalkozás szabadsága adott, a kereszténység most valóban elérheti azt az érdemeken alapuló jóléti demokrata állapotot, amelyre vágyik a világ, amely minden eddiginél teljesebben megvalósítja Jézus tanítását (szeresd embertársadat, mint önmagadat), és amely állapot kizárólag Jézus tanítását követve érhető el.

Ugyanakkor a reális történelemszemlélet megköveteli, hogy a kereszténység korábbi állapotait ne a mai szemléletünkkel ítéljük meg (vagy inkább el), hanem az akkori alternatívákkal összehasonlítva értékeljük. Ebben a nézetben a kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy az értékrendek evolúciójában másként nem maradhatott fősodratú irányzat, mint hogy folyamatosan egy vagy több fokozattal vonzóbb volt az aktuálisan elérhető alternatíváknál.”
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. június 29. 11:32
Tudja Zokni Úr, szívesen tanulok, akár magától is, de gondolat olvasó azért nem vagyok. Keresse meg maga, ha olyan fontosnak tartotta a véleményét leírni. Ha viszont monologizálni akar, csak szóljon és nem lesz válasz comment.
Zokni
2014. június 25. 20:42
A közelmúltban vitáztam itt valakivel, hogy milyenek is a „vallásos írásművek”. Hát ilyenek. Valaki a nyelvben, és a hitében elmerülve, mint egy kábszeres szajkózza a valósággal köszönő viszonyban sem lévő megállapításokat, és közben könnyekig hatódik a saját emelkedettségétől. „…a jóléti demokrácia összes irányadó értékét Jézus vezette be…” – nincs olyan hogy „jóléti demokrácia”, és Jézus semmiféle demokráciát nem vezetett be. „…a férfiakkal egyenlővé tette a nőket…” – hogy a jószágok közé sorolta a nőt!? „…a reformáció hozott új belső ellentéteket…” – a megújulás hozta az ellentétet, nem az ellentmondás szülte a megújulást!? „… a szekularizmus és annak tömeggyilkos kiteljesedései, a kommunizmus és a fasizmus biztosították azt a mumust, amelyre hivatkozva a keresztény világ még mindig nem volt mai értelemben vett jóléti demokrácia…” – folytatja a fogalmak, hatalmak, elméletek és mozgalmak összemosását… „…megnyílt az út a meritokrata átalakulás előtt – amit jelenleg már csak a pénzügyi és multinacionális hatalmi konstrukciók torzítanak…” – mi van!? A társadalom, történelem valódi rugóiról sosem hallott még? Tanuljon már végre valamit! „…nézetben a kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál…”- mondom, tanuljon már. Hány vallás létezett-létezik, hány elmélet, és ideológia, mely a kereszténység mellett, vagy éppenséggel ellen működött és működik?
Sulammit
2014. június 25. 20:42
"a férfiakkal egyenlővé tette a nőket…” – hogy a jószágok közé sorolta a nőt!?" - Ki?
Zokni
2014. június 25. 20:42
"..Ki?" - Sorolta az istállóba a nőt - kérdi. Ne menjünk le kutyába, ha lehet. A Biblia. Illetve abban egy passzus, melyet még az ősidők erkölcse miatt emeltek bele, és mint Isten Parancsolatát szajkóznak most is a templomokban. Az aktualitása jegyében...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!