Nem az a legszörnyűbb…

2014. május 26. 13:58

Az a tény , hogy Kerényi kampányidőszakban is megengedhetett magának egy ilyen homofób kirohanást, és hogy emiatt a kormányoldalról senki semmit nem mond, nagyon elkeserítő.

2014. május 26. 13:58
Kaleidoscope
Kaleidoscope blog

„… hogy Kerényi már megint homofób kirohanásokat tett, vagy – ahogy már elfogadottá (?) vált a magyar médiában – buzizott. Ilyet már láttunk tőle, nagyjából egy évvel ezelőtt (ld. akkori írásunkat!). Csakhogy akkor még messze voltak a választások, ezért egy olyan szűk körű rendezvény után, mint amilyen a Belvárosi Polgári Szalonban tartott fórum is volt, el lehetett bagatellizálni a megjegyzés jelentőségét (igaz, még erre sem nagyon vette a fáradtságot senki a kormányoldal részéről, egyszerűen ignorálták a tiltakozó, felháborodott, a miniszterelnöki megbízott lemondását követelő megnyilatkozásokat). Most azonban kampány van, még ha »csak egy vacak, kis« európai parlamenti választás előtti is, amikor a politikusoktól, és a politikai jelentőségű pozíciókat betöltő köztisztviselőktől elvárás, hogy óvatosan nyilatkozzanak, nehogy valami olyat mondjanak, amit a kampány miatt felnagyíthat, szájára vehet a média. Az a tény azonban, hogy Kerényi kampányidőszakban is megengedhetett magának egy ilyen homofób kirohanást, és hogy emiatt a kormányoldalról senki semmit nem mond, nagyon elkeserítő. Annyit se, hogy »adófizető, meleg, magyar állampolgárok! Bocsánat!« Semmi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalhana
2014. május 26. 21:35
"A homofób kirohanás" miért volna rosszabb ennél a homofíl kirohanásnál?
Senye Péter
2014. május 26. 19:13
"...megengedhetett magának egy ilyen homofób kirohanást,... nagyon elkeserítő" - engem az keserít el, hogy egyáltalán szükség van ilyen kirohanásra.
kuwiq
2014. május 26. 19:11
könyörgöm, a kerényi egy tényt rogzített, nem csak úgy a levegőbe beszélt jóízűen, mert kicsit felöntött a garatra ez van, ez a helyzet, ma egy Zenthe, egy Mádi-Szabó, egy Szilágyi, egy Szabú Gyula, Horváth Teri, Bulla Elma, Ruttkai Éva, Psota Irén, Béres Ilona stb nem kerülhetne még színpad közelébe sem -hacsak be nem lépnének látványos külsőségek között valamelyik lmbt szervezetbe
Zsolt75
2014. május 26. 17:37
"Eredet : [buzi < buzeráns (homoszexuális) < német: Buserant (homoszexuális) < olasz: buzzerone, buggerone (homoszexuális)" Mi baj a "buzival? Becéző.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!