Hiszek az ufókban és Istenben

„Egy vírus miatt nem lett önből gazdasági miniszter?

Orbán tudta, hogy betegséggel küzdök, de arról fogalmam sincs, hogy engem kért volna-e fel, ha egészséges vagyok 2010 tavaszán. Szerencsére két év alatt meggyógyultam. Mondják azt is, hogy egy vírus élettartama másfél-két év, ezalatt vagy elszaporodik, vagy elpusztul és kisodródik; nálam kisodródhatott. Sajnos pszichésen is megviselt a betegség, bizonyos helyzetekben pánikrohamot kaptam, amit módszeresen leküzdöttem. Remekül síeltem, korábban fekete pályákon is lementem, de amikor két év után beleléptem a kötésbe, úgy éreztem, elvágódom. Örömömre szolgált, hogy két nap alatt legyőztem a páni félelmet. A teniszhez is visszatértem, hetente négyszer játszom. Bármennyire is röhejes, de a teniszezés adta meg azt a lökést, hogy ma már föl merek menni egy létrára, és be merem csavarni a villanykörtét.

A betegség okozta ijedtség szerepet játszott abban, hogy a transzcendens és a földön kívüli lények, energiák felé fordult?

Korábban is érdekelt ez a téma. Alkati dolog, ugyanúgy, mint a történelem szeretete.

Hisz az ufókban?

Simán el tudom képzelni, hogy léteznek. A világmindenség végtelen, így annak valószínűsége nulla, hogy csupán egyetlen helyen éljenek értelmes lények. Na jó, de ufó-e Isten? Ha igen, akkor ugye mi az ő mutációi vagyunk? És különben is, meddig kell várni, hogy ne legyen dráma, ha mindez kiderül? Hogy aránylik a hungarocell Orbán az orgoványi erdőhöz? Ez utóbbi amúgy micsoda?

Istenben hisz?

Abszolút istenhívőnek neveltek.

Hogyan fér össze az ufóhit az istenhittel?

Összefér. A katolikus egyház a középkorban még azt tanította, hogy a Nap kering a Föld körül, aztán később csak elfogadta a tudományos álláspontot - vagyis az istenhit képes követni a természettudományos ismeretek bővülését. A magánvéleményem az, hogy magasabb rendű erő, szellem nélkül nem jöhetett volna létre a világmindenséget mozgató hihetetlen logika. Más kérdés, hogy lehet-e »földi istenként« tekinteni a »magasabb rendűre«, vagy inkább a »világmindenség istenét« kell tisztelnünk benne. Hatszáz éve itt, Európában nem tudtuk az indiánokról. Miért ne derülhetne ki az is, hogy az értelmes lényeknek nemcsak az általunk eddig ismert földi mutációi léteznek? És az miért lenne elképzelhetetlen, hogy a földi vallások is csupán egy magasabb rendű vallás szerény mutációi? Előbb-utóbb éretté válunk az információra, de még úgy száz-százötven évet várnunk kell ahhoz, hogy az idegen lények megjelenését ne drámaként élje meg az emberiség. (…)

Amikor közölnivalója támad, leszól a főszerkesztőnek, hogy »Pistám, küldj már valakit«?

Ez csak részben van így. Természetesen, ha hívnak, általában igent mondok. Annyi szakmai titkot elárulhatok, hogy az újságírónak szinte csak a kérdéseket kell legyártania, ugyanis szeretem magam magas szinten megírni a válaszokat. Sok rossz tapasztalatot szereztem az interjúkészítőkről. Eleve ki nem állhatom, ha valaki hangrögzítő nélkül érkezik, mert ez nagyképűség, azt sugallja: ő úgyis emlékszik mindenre. Csakhogy, aki nem rögzít, csak a tartalmat képes visszaadni, az interjúalany stílusát nem. Előfordult, hogy a saját újságírómnak visszadobtam a velem készített cikket, mert úgy éreztem, ha nagyon kedvesen is, de a saját stílusát tolta előtérbe, nem az enyémet. És ilyen ne jelenjen meg.”