Szalai Ádám és én

2013. október 14. 21:47

Pár hónap elteltével az edzők elkezdtek beszólogatni Csabinak, hogy lusta, és hogy nem látják belé a piacképes focistát. Egyre több gyerek járt így.

2013. október 14. 21:47
Szily László
Szily László
Cink

„A mondandójának a lényege, hogy a képzésen múlik szinte minden, az olyan gyenge nálunk, ami lehúzza a focinkat, nem is annyira a pénztelenség. Az én személyes példám ezt 100 százalékosan alátámasztja. Borisz, a nagyobbik gyerek, aki most 11, óvodában, nagycsoportban kezdett el focizni. A II. kerületi UFC nevű utánpótlásklub edzői jártak ki elször hozzájuk, imádta a miniedzést, és mivel egészen közel lakunk a Vasas Pasaréti úti, fasza komplexumához elvittük oda, úgyis épp elkezdett járni az akkori legjobb barátja, Csabi, akinek a nagypapája híres MTK-hátvéd volt.

Aki véletlenül nem ismerné, a Pasaréti utca annyira pöpec sporttelep, hogy ennél sokkal nívósabb Londonban vagy Stuttgartban sincsen, egy nagy és rengeteg kis műfüves pályával, sok edzővel, gondozott, szép parkkal, gusztusos klubházzal, aminek ugyan vannak még kopottas részei, de összességében az egész a szó normális értelmében európai. Kivéve azokat, akik megtöltik, vagyis a klubot és az edzőket.

Borisszal például nemhogy a focit sikerült megutáltatniuk, de annak ellenére, hogy a korához képest magas, izmos, és különösen nagy a mozgásigénye, általában a sportot és bármiféle szervezett edzést. Évekig tartott, amíg sikerült kihevernie a sokkot, most végre elkezdett kézilabdázni, amit imád.P Nem az volt a probléma, hogy fanatikus sportapuka lennék és a Vasasban nem ismerték el a gyerek fényes tehetségét. Borisz imádta a focit, de magától, képzés nélkül nem volt egy minimessi, nem is azért irattuk be, hogy feltétlenül focistát faragjunk belőle. Ám Csabi még egy meccsre sokat járó laikus szemével is kifejezetten ügyes focista volt a kezdetektől.

Aztán pár hónap elteltével az edzők elkezdtek beszólogatni Csabinak, hogy lusta, és hogy nem látják belé a piacképes focistát. Egyre több gyerek járt így. Annyira undorító volt a légkör, hogy ezt Borisz is megérezte, és bár őt még nem érte el a kiutálókampány, ő is el akart jönni. Hogy a következő években, amikor a sportra született gyerek újra meg újra rémülten menekült a sportolás elől, átkozódva emlékezzek vissza a sötét, pénzéhes, érzéketlen és ostoba Vasasra, ahol hatéves gyerekeket próbálnak fejben eladni, ahol meg sem próbálják megszerettetni a játékot, ahol annyira nem értenek a focihoz, hogy azt képzelik, valakiről, aki még életében nem edzett rendesen, hatévesen meg tudják mondani, hogy mi lesz belőle.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
müller
2013. október 15. 11:56
Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán nagycsoportban el tudott kezdeni a gyerek focizni - ugyanis Magyarországon ilyesmire nagyjából 5-6 éve van lehetőség szélesebb körben. A mai Magyar Válogatott tagjai átlagosan nagyjából 26 évesek, Nekik nagyjából 20 évvel ezelőtt kellett volna elkezdeniük focizni, amire ugye esélyük nem volt, mert akkoriban (1993 környéke, ugye) a kluboknál a serdülő V. (a mai U11 megfelelője) volt a legalsóbb korosztály. Ezzel szemben Van Persie wikipediás életrajzában az áll, hogy "Van Persie joined Dutch side SBV Excelsior's youth squad at the age of 5 years" Ja igen, Kádár Tamás, aki nem lehetett tehetségtelen, mert ifiként leigazolta a Newcatle United, 14 évesen kezdett focizni. Vajon ha Kádár Tamás is 5 éves korától olyan képzést kap olyan körülmények között mint Van Persie, ma is csak a DVTK-ban játszana ? És akkor ez a több éves késés csak az egyik hátrány, ott van még a szakmai munka színvonala, amit az évek folyamán kaptak (a gyerekekkel nem ritkán alkoholista, idegbeteg állat edzők foglalkoztak), meg a körülmények (egyik barátom a Videotonban nevelkedett a 90-es években, 15 éves korukig salakon edzettek) Egyáltalán nem véletlen hogy ott tart a magyar foci, ahol - sőt, merem állítani, hogy ahhoz képest, amilyen a háttere, még jelentősen túl is teljesít eredményekben.
OberEnnsinnen
2013. október 15. 10:17
1. Az MLSZ-t fel kell oszlatni. 1/a) Az új MLSZ-be szakmai vonalon az elnök csak karakteres embereket választhat, + akik játékosként nemzetközileg is sikeresek voltak, akiket a jelenleg vezető siserehad nem engedett a futball közelébe sem. (Pár név: Göröcs János, Ihász Kálmán, Rákosi Gyula, Garaba Imre, Kardos József stb.) 2. Minden edzői, sportvezetői képesítést azonnali hatállyal visszavonni. 2/a) Az állami pénzt bármilyen jogcímmel eddig használók új szakmai bizottság előtt, fenti, ill. általuk kiegészített emberek előtt védjék meg - a munkahelyi pályázatukat, edzői, szakmai papírjuk érvényességét. - 3. Az MLSZ küldjön saját költségén (a tv-s jogdíjak terhére) minden NB-s klubhoz erőnléti edzőt, a többit, a csapatok irányítását - míg ki nem alakul az új edzői állomány - bízzák a játékosok képviselőire, akik a tulajdonosnak felelnek. 4. Az "akadémiák" megszüntetését a jelenlegi állapotokból. Az ott képzettek kötelesek legyenek nappali képzésű középiskola végzésére, legalább napi 3 órában, vegyenek részt Országos Középiskolai Bajnokság meccsein, naponta legalább 90 percet dolgozzanak kétkezi munkát végezve. Mire érettségiznek, feltétlenül legyenek megfelelő ismereteik a világ folyamatainak fő alkotóelemeit jelentő vallási-hitéleti, erkölcsi törvényekről. Természetesen lehetne még folytatni, ám ami elengedhetetlen: ha egy klub, csapat edzésén, a 18 éven alattiak mérkőzésén a szülők, családtagjaik részéről kulturálatlan, ízléshatárt átlépő jelenséget észlelnek, az állami támogatás bármikor megvonható legyen pl. 1-3-5 stb. hónapos időtartamra. Arról van szó, ne legyenek edzők az NB-s csapatoknál, csak erőnléti szakember, aki a játékosok erőnléti edzéseihez koordinációt, tanácsokat ad. A mai edzői kar ugyanis nem építi, hanem egyértelműen rombolja a szakmai munkát. S ha az új rendszer szerint valaki edzői képesítéshez jut, az már edzősködhet, akkor már nem kell feltétlenül erőnléti edző. Tehát, amiről beszélek, átmeneti időszakra szól, amíg a trágyát kitrágyázzák a magyar futballból, s egy hiteles szakmai garnitúra fel nem épül, amelyik nem rombol, nem rothaszt, hanem épít... Most azok "nevelnek", azokból lettek "embermérnökök", akik annak idején a Forradalmi Ifjúsági Napok-on növekedtek, fő feladatuk, kötelességük nem a Tízparancsolat, s fontos erkölcsi alapok elsajátítása volt, helyette a "Hűség a párthoz, Hűség a néphez" jelszó volt a vezéreszme.... Ők - tisztelet a kivételnek - ennyit tudnak a világról, gyerekkorukban ez ivódott beléjük. Tőlük sikert várni óriási ostobaság. Kacsintgatós János most kacaghat a sírjában. Tökéletes munkát végzett. Ennél "tökéletesebbre" maga az ördög sem lett volna képes.
tango47
2013. október 15. 10:10
Amikor még valamennyire érdekelt a magyar foci jöttek a csodaedzők, akiktől csodákat vártunk: mágusok, tészta-szakértők, stb. Aztán kiderült, hogy egyszer volt nálunk Aranycsapat, felesleges az álmodozás.
Karcolt
2013. október 15. 09:23
Az volt a baj, hogy a cikkíró és Csabika faterja nem spanolt le az edző-bákkal és nem tejelt nekik. Különben hirtelen meglátták volna kiskölykökben a piacképes focistát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!