Románia az újraegyesítés után is megmarad majd egységes nemzetállamnak

2013. augusztus 28. 16:49

A hatályos nemzetközi jog szerint, a román állam az erdélyi székelyek legradikálisabb és idegengyűlölő szervezeteit terrorista szervezetekké nyilváníthatja. Interjú.

2013. augusztus 28. 16:49
Stoica Cristinel Popa
Adevarul.ro

Következésképpen, mit kellene az európai államoknak felfogniuk?

Amit Európának meg kell értenie az az, hogy Romániában a társadalom összességében akarja az egyesülést, nem csak néhány párt, melyek a választásokkor a bejutási küszöb körül mozognak, mint amilyen a PRM. Fontos, hogy egy unionista üzenetet ne tévesszenek össze egy nacionalista-szélsőséges, vagy idegengyűlölő üzenettel. Az unionista üzenettel párhuzamosan fenn kell tartani egy üzenetet a kisebbségek anyanyelvű oktatásához való jogáról, a szavazati jogáról, a bármilyenfajta vallás gyakorlásának szabadságáról stb. Mivel folyamatosan voltak viták a székelyek autonómiájáról, meg kell említeni, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata nem tartalmazza az etnikai kritériumok szerinti autonómiát. A romániai etnikai kisebbségek már most is széles körű jogokkal rendelkeznek, melyek sokkal messzebb mennek el, mint az Emberi Jogok Chartájában szereplő jogok. Nem fog senki sem jönni kívülről azt mondva, hogy ha nem adunk autonómiát a székelyeknek, ezt azt jelenti, hogy nem vagyunk demokrácia, vagy nincs működő jogállamiságunk. A hatályos nemzetközi jog szerint, a román állam az erdélyi székelyek legradikálisabb és idegengyűlölő szervezeteit terrorista szervezetekké nyilváníthatja. Az olyan országok, mint Ausztrália, AEÁ, Nagy-Britannia, Kanada mindegyike egész listákkal rendelkezik a terroristának tekintett szervezetekkel. Ezek a listák pedig nem vonatkoznak csak a már klasszikusnak számító, al-Kaida jellegű terrorizmusra, hanem bármilyen olyan szervezetre, amelyik a demokratikus normákkal és törvényekkel össze nem egyeztethető módszereket alkalmaz. Nyilvánvaló, ezzel nem azt javasolom, hogy nyilvánítsák az RMDSZ-t terrorista szervezetté, ne értsenek félre, itt az Erdélyben létező radikális szervezetekre utalok. A román, roma, magyar stb. etnikumúak halállal, vagy bármi mással való megfenyegetését büntetni kell, bárkitől érkezik is a fenyegetés, a már hatályban lévő diszkriminációellenes jogrendet pedig alkalmazni kell. Az RMDSZ, a törvény szerint, bármit javasolhat: autonómiát, függetlenséget, egyesülést Magyarországgal stb., de ez nem jelenti azt, hogy Románia Parlamentjének ezt kötelessége elfogadni. Mindaddig, míg az RMDSZ a mandátumok 6-7 százalékával rendelkezik Románia Parlamentjében, a székelyek pedig egy kisebbség Romániában, kifejezhetnek, békésen, bármilyen óhajt, de ez csak akkor fog teljesülni, ha a lakosság többsége, vagy Románia Parlamentje egyetért ezzel. Ezek egy demokrácia alapszabályai és ezeket nem Romániában találták fel. Ahogy azt korábban említette, a nemzetközi jog szerint, a területi módosítások csak mindkét fél beleegyezésével történhetnek. A székelyek esetében ezt egy autonómia melletti népszavazást, vagy petíciót jelentene a lakosság részéről, mely eziránt mutat érdeklődést, de egy törvény kihirdetését is Románia Parlamentjében és annak elnök általi aláírását (így! – E-RS) Az e mechanizmus alóli egyetlen kivétel akkor lenne, ha a kisebbségek bizonyítanák, hogy folyamatosan irtják, diszkriminálják, vagy elnyomja őket a nemzeti kormány, ahogy az – például – Koszovó, vagy Dél-Szudán esetében történt. De nyilvánvaló, hogy a székelyekre ez nem érvényes.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bazooka454
2013. augusztus 28. 21:32
Minden olyan román törekvés , ami a romániai magyarság egy részét terroristának állítja be, ellentétes eredményt fog hozni, mind Romániában , mind Magyarországon Magyarország is Unionista szemlélettel tekint Erdélyre, ugyan úgy mint Románia. Csak egyként és egybe akarja látni az egy nyelvet beszélő hazánk fiait. Ergo jobb, ha a közép utat választjuk és a Székely autonómia felé hajlik mind Románia , mind Magyarország, mert amennyiben ez nem kerül megoldásra , akkor mindkét nemzet a vesztébe fog rohanni.
Member
2013. augusztus 28. 18:57
Azért igazán nevesíthetné, hogy kik ezek a székely terroristák?
egysegelem
2013. augusztus 28. 18:39
"Ez így volt eddig. De senkinek nem érdeke, hogy a határon túli magyar részek elmagyartalanodjanak. Te nem látod, hogy mi a nép érdeke." Azt hiszed, van valasztasi lehetoseg? Reg nincs. Csak illuzio.
maszlinás borkány
2013. augusztus 28. 18:10
Szeretném tudni, hogy az egybesülésről kikérik-e a Moldáviában élő gagauzok véleményét is. Amúgy ez az egész jellemző a román politikusokra. Már csak az egyesülés kérdésével és a magyarok piszkálásával tudják magukra irányítani a figyelmet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!