Az értelmiség útja az osztályárulásig

2013. július 18. 16:53

Nem kellene elfeledkezni arról, hogy a baloldal politikai mozgalomként a munkások, az elnyomottak és kizsákmányoltak mozgalmaként jött létre.

2013. július 18. 16:53
Konok Péter
hvg.hu

„Az MSZP és az Együtt 2014-PM, amelyek magukat eléggé egyértelműen baloldali politikai erőkként definiálják, választási szövetséget kötött. Sok meglepetést nem találhatunk a szövegekben, de némi ellentmondást – finoman szólva – igen. A jelöltállításról szóló megállapodás sok szép felvetését – a jelölteknek síkra kell szállniuk a nemek egyenlőségéért, a hátrányos helyzetűekért, a mindenféle kisebbségekért, »tiszteletben kell tartaniuk az igazságosság, a szolidaritás és a szabadság elvét« (én a magam részéről persze jobban örülnék, ha nem csupán az »elveket« tartanák tiszteletben) – azonnal, egy csapásra tartalmatlan lózunggá fokozza le a megállapodás rövid, 11. pontja: »A jelölteknek felsőfokú képesítéssel kell rendelkezniük, amelytől kivételesen méltányolható esetben el lehet tekinteni«.

Hogy mi ezzel a probléma? Hát, ugye, több is van. Először is: magát baloldalinak tekintő politikai erő (vagy hagyjuk ezt az »erőt«, szóval: szervezet) ilyet egyszerűen nem jelenthet ki. Ezen nincs mit cizellálni, ez műveltségi cenzus: ha Szájer Józsefnek idejében eszébe jut, akár belevéshette volna az Alaptörvény gránitalapzatába is, senkit nem ért volna meglepetésként. De mi lesz az igazságossággal, a szolidaritással és a szabadsággal, ha az emberek jelentős részét végzettségük szerint diszkrimináljuk? Nem kellene elfeledkezni arról, hogy a baloldal politikai mozgalomként a munkások, az elnyomottak és kizsákmányoltak mozgalmaként jött létre és alakította ki a világ első modern politikai tömegmozgalmát (és pártját), a német szociáldemokráciát. Ennek, és a mintájára létrejövő szociáldemokrata pártoknak a vezetői is, kevés kivétellel, munkások, autodidakta (és gyakran kiváló) politikusok és ideológusok voltak. A marxi alapvetés szerint a munkások felszabadítása csak a munkások műve lehet. Tény, hogy a mai baloldal legtöbb irányzata rég feladta már a marxizmust, és a mai baloldaliság már hosszú ideje nem csupán a »munkásokról« szól, értelmezzük bármily tágan is ezt a kategóriát. De kicsit meglepő egy baloldali pártszövetségtől, hogy a részvételi demokráciát lényegében a választásokra kívánja szűkíteni, ahol a »képzetlen« (legalábbis nem felsőfokúan képzett) választók – a feltételezett »tömegbázis«, a politizált emberi erőforrás, ugye – saját életének és világának irányítását átruházhatja a képzett »elitre«.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2013. július 18. 20:19
"Nem kellene elfeledkezni arról, hogy a baloldal politikai mozgalomként a munkások, az elnyomottak és kizsákmányoltak mozgalmaként jött létre." Csak amikor elfogytak a tőkések, kulákok, kizsákmányolók, kifosztás szempontjából sorra kerültek a munkások is. 1968 Nyers Rezső adókétszerező reformja 1997 Bokros Lajos nyugdíjfelező reformja 1999 Bajnai libafelező, libaválság-kezelő libareformja libátlanra sikeredett. Prutty!
justiceforhungary
2013. július 18. 20:12
justiceforhungary 2013. július 18. 20:08 Hír : Július 24-én a Hahások ''spontán'' (hahaha) tüntetést fognak szervezni azokkal a fiatalokkal akik nem érik el a ponthatárokat. Most szervezik a ''spontán''(!!!) tüntetést. Eszem megáll.
KannibálTatárÚr
2013. július 18. 19:54
Tisztelt kommentelők! Azért ne feledkezzünk meg a demokrácia alapvető tulajdonságáról: népuralom. Azért keletkezett, mert az arisztokraták már nem tudták irányítani az országokat, szükség volt egy olyan rendszerre, ahol nem az arisztokrata születésű, hanem a hozzáértő képviselők döntnek az ország sorsáról a többségi elv alapján. Kizárni a képviseletből valamely csoportot összeegyeztethetetlen a demokráciával. (Mint az is, hogy a parlamentben jogászok, orvosok, filozófusok többszöröse van a társadalomban elfoglalt arányuktól). Több kommentben is megjelent a lumpenproli azonosítása a munkással. Biztos, hogy a munkások között aránylag kevesebb a a lump, mint az egyetemet végzettek között. Aki nem hiszi, kivánom neki, hogy jusson kórházba, megtapasztalhatja. Még a választható személyekhez egy megjegyzés: minden csoport tudja, ki védi leginkább az érdekeit, azt választja. Sajnálatos, hogy az SZMP a munkásosztály ellen fordult és az SZDSZ-t elitista politikáját támogatta. A rossz gazdasági helyzet egyik legfőbb oka a rendszerváltás után az hogy a termelő szféra (munkások, műszakiak) nem kaptak elég erős képviseletet, sőt mondhatni semmit. Míg ez nem változik, nem lesz javulás a gazdaságban. (Miért igyekezzen a munkás, műszaki, ha munkája eredményeit a semmihez sem értő "humán értelmiség" aratja le)?
KannibálTatárÚr
2013. július 18. 19:27
De a munkások érdekeit védte. Gorbacsov is munkás származású volt, de Reagan kiszolgálója volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!