Egyiptom – egy amatőr puccs

2013. július 12. 17:23

A Muszlim Testvériség által kiállított kormány nem végezte a dolgát, szakszerűtlensége, képzetlensége még kiszolgáltatottabbá tette a nincstelenek tízmillióit.

2013. július 12. 17:23
Ara-Kovács Attila
Diplomáciai Jegyzet

„A megosztott egyiptomi társadalom jelentős része – főként a középosztály, az urbánus rétegek, a keresztények, a politikailag liberálisnak tekinthetők – megkönnyebbüléssel vette tudomásul Mohamed Murszi elnök elmozdítását a hatalomból, mi több, ők voltak azok, akik a hadseregtől el is vártak egy ilyen lépést. Bizonyos értelemben ez érthető is volt: Murszit többséggel, de gyenge többséggel választották meg 2012 nyarán, a lakosság egy része inkább tartott tőle, semmint hogy bízott volna benne. Akik a Muszlim Testvériség meghosszabbított karját látták benne, nem tévedtek. A politikus kettős játékot űzött: kifelé igyekezett elhitetni, hogy neki nincs alternatívája, mert csak ő képes demokratikus keretek között tartani a mögötte álló iszlamista mozgalmat, befelé viszont e mozgalom minden eszement és túlzó ötletét magáévá tette, követeléseit kiszolgálta.

Mindeközben pedig a Muszlim Testvériség által kiállított kormány nem végezte a dolgát, szakszerűtlensége, képzetlensége még kiszolgáltatottabbá tette a nincstelenek tízmillióit. Hogy fogalmat alkothassunk, mekkora tömeget érint ez: mértéktartó becslések alapján a 85 milliós lakosság legalább felét. Találkozott tehát az eredendő ideológiai ellenszenv és politikai elutasítottság a kormányzat által elkövetett nyilvánvaló hibákkal, és ez beindította a mechanizmusokat. Murszit házi őrizetbe helyezték, az Elnöki Gárda számos tagját letartóztatták, új ember került a –nemzetbiztonsági döntéseket és a külpolitikát is erőteljesen befolyásoló –titkosszolgálat élére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cato
2013. július 13. 12:51
Ebből a cikkből egy szó sem igaz. Lejárató kampány folyik a Muzulmán Testvériség ellen. Kérdem én, egy év alatt hogyan lehetett volna rendet tenni? A Fidesznek ehhez 3 év sem volt elég!
Grüezi
2013. július 12. 19:17
Azert valljuk be, hogy nem a szentfazekak termelik a GDPt (sem a muszlimoknal, sem a zsidoknal, sem a keresztenyeknel). MM pedig rajuk tamaszkodott, mert sokan vannak es szimbolikus gesztusokkal is megelegednek. Ez persze nem tetszett a termelo retegnek...
Akitlosz
2013. július 12. 18:22
Mi értelme van így a választásoknak? Nem azért szoktak fegyvert ragadni a népek, hogy szabadon választhassanak? Csak olyat szabad választani, aki Amerikának és Izraelnek megfelel, különben jönnek a katonák?
johnnyrotten
2013. július 12. 18:09
Megette a rosseb azt a cikket, amelyet Ara-Kovács mint külpolitikai szakértő írt! Szerintem kurvára nem ért semmit, különben feszegetné az "arab tavasz" c. nemlétező fogalom értelmét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!