Árvízi vers

„A mi Dunánk - Európa kék szalagja,
Gerjedt nemrégiben féktelen haragra.
Tegnap még csendes, elbűvölő szépség,
Mára pedig már háromezer kilométernyi kétség.
Határokat nem ismerő hömpölygő, sebes folyam,
Melyet nem vehetünk sosem elég komolyan.
Medréből kilépve, gátakon át törve,
Vágyik otthonunkra, s még annál is többre.
Igényt tart arra, mit egyszer elvettünk tőle,
Így hát ellene megy most Európa ölre.

Mivel közös a cél: csak bírja a gát!
Ki eddig ellenség mára mind barát!
Mikor hazánk bajban és hősökért kiált,
Fiatal és idős a töltésre egyként kiáll.
Fejet nem szegve, térdre nem hullva,
Míg csak kell csizmába lépve újra és újra…
Mikor úgy hozza a sors, mind felébredünk,
S egyazon zsákot pakolja két kezünk.
Hatalmas tisztelet azoknak, kik a gátakon állnak,
Ők a mi hőseink, kik minden nap köztünk járnak.”