Ők és én

2013. május 18. 14:14

Az ember, a személyiség tiszteletét választom szabadon. Ebből következően tisztelem például a nő jogát arra, hogy eldöntse, akar-e gyereket vagy sem.

2013. május 18. 14:14
Mihancsik Zsófia
Galamus

„Ők: szabadon választják az élet feltétlen tiszteletét, nem pedig olyan törekvéseket támogatnak, mint az eutanázia.


Én: az ember, a személyiség tiszteletét választom szabadon. Ebből következően tisztelem például a nő jogát arra, hogy eldöntse, akar-e gyereket vagy sem. Tisztelem a haldokló akaratát, hogy akar-e az élet feltétlen tisztelete jegyében még néhány hetet-hónapot szenvedni, vagy szeretne emberhez méltóan meghalni. De mondjuk tisztelem a pedagógus foglalkozású embert is, és nem akarom karámba terelni, hogy állami etikai szabályok diktátuma alá helyezhessem. És tisztelem a választópolgárt is, tehát semmiképp sem akarnám kijátszani a szabad döntését holmi cseles választójogi szabályokkal pusztán azért, hogy hatalmon maradhassak, és még további négy évig diktálhassam neki az egyetlen helyes magatartásformát. Vagyis ők minden ponton megerőszakolják az ember szabadságát. (Megjegyzem: ha „az életet” tisztelnék, a Semjén nevű élőlény nem lövöldözne szórakozásból más élőlényekre.) (...)

Ők: az egészséges társadalom alapkövének a családot tartják, és nem a különböző alternatív együttéléseket.

Én: Vagyis megerőszakolják az ember szabadságát. Mindenkinek joga van ugyanis szabadon eldönteni, milyen kapcsolati formában él együtt egy másik emberrel. Az együttélés minősége nem a pap áldásától és nem az anyakönyvvezető pecsétjétől függ, és végképp nem az állam értékítéletétől, hanem az együtt élők egymás iránti szeretetétől, emberi hűségétől, ragaszkodásától.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pofon
2013. május 19. 20:21
Sex Pistols? Soha nem hallottam. De a kedvedért előkapartam egyet. Fos. Ha ilyeneket hallgatsz, akkor nem csodálkozom a hülyeségeiden. http://www.youtube.com/watch?v=5X0-ElNhCr0 Hallgass inkább klasszikus zenét.
magnamater
2013. május 19. 16:04
Zsófia, TE elindítanál egy gyilkosságsorozatot az eutanáziával,hisz nemcsak a beteg szabadulna terhes életétől, hanem lenne könnyű szabadulás a terhessé vált öregektől, TE, Zsófia ,az egészséges társadalom alapkövének a homoházasságot tartod, TE rákényszerítenéd véleményedet a többségre, mely nem így gondolkodik.
tango47
2013. május 19. 15:33
kI AKARJA ERŐSZAKOSAN BÁRMELY NŐT ANYÁVÁ TENNI?
nisz
2013. május 19. 13:30
Az abortusz, az eutanázia kicsit komolyabb kérdés annál, hogy Mihancsik elvtársnő egy aspektust kiragadva értekezzen róla. A nagy társadalmi kérdések kicsit alaposabb elemzést kívánnának meg, e populista szdsz-nagyképű dumáknál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!