Házasság és aszkézis

„A kereszténységet szexualitás-ellenességgel vádolók időnként megerősítést kapnak egy-egy, a»hagyományos« (vagyis az első hét egyetemes zsinatot mércének tartó) kereszténységgel szakító, meghasonlott teológus könyvnek álcázott dühkitöréséből. Az összefüggésükből kiragadott, másod-, harmad- és sokadkézből vett, egyik modern nyelvről a másikra fordítgatott szövegrészletek nem alkalmasak másra, mint keresztény- és egyházellenes indulatok szítására. Hogyan lehetséges például a házasságról és a szexuális egyesülésről a legszebb sorokat leíró egyházatyából zord, megszállott, nőgyűlölő aszkétát faragni? Emeljük ki ifjúkorában szerzetestársához írt művének néhány sorát, és tekintsünk el a hatalmas életmű többi részétől. (…)

A házasság különleges helyet foglal el a keresztény aszketikus intézmények között, mert Krisztus és az Egyház egységét nem csupán jelképezi, hanem ebben az egységben létezik. Ez a keresztények szemében megemeli rangját a polgári házassághoz képest, amelyet egyébként mélységesen tisztelnek és elfogadnak. A keresztény házasság azért magasabb rangú a polgárinál, mert misztérium. A polgári házasság szerződés két személy, egy férfi és egy nő között, amely felbontható. Ha másként nem, a szerződő felek egyikének halálakor. A keresztény házasság mint az aszkézis szentségi intézménye: felbonthatatlan.

Korunk bajainak legfőbb okát éppen abban látom, hogy képtelenek vagyunk az aszkézisre. Társadalmiasítottuk a fogyasztást, normának tekintjük az aszkézis ellentétét. A gazdagok elfogyasztják a szegények elől az élelmet, a vizet, az energiát, és mindnyájan, egyetemesen elfogyasztjuk utódaink elől az egészséges élethez szükséges természeti javakat, miközben tönkreteszünk mindent, és nem gondoskodunk az erőforrások megújításáról. A mértéktelen, buta, rövidlátó és végtelenül erkölcstelen fogyasztási mámor, az erre ösztönző reklámok világa nem alakulhatott volna ki akkor, ha kitartunk annál a felismerésnél, hogy az igazán szabad, kiteljesedett, autentikus emberi élet lényegileg aszketikus, és az önmegtartóztatás, a böjt éppen olyan fontos része, mint a természetes javak hálaadással való használata és az általuk nyújtott öröm élvezete.”