A kerékpározás Gyurcsánya

2013. január 23. 20:10

Sosem tudjuk meg, mire lett volna képes Armstrong, ha valóban tiszta testtel és lélekkel ül drótszamárra.

2013. január 23. 20:10
Bucsy Levente
MNO

„Nem is abban hasonlít Lance Armstrong Gyurcsány Ferenchez, hogy éveken át zsigerileg és halálos nyugalommal hazudott, majd lebukott, végül színvallásra kényszerülve megpróbált mártírrá válni.

Sokkal inkább abban, hogy amit tett, azzal mit szabadít a tettével felgyújtott »k.rva országra«. Akik azt mondják, ne említsük a két figurát egy lapon, hiszen egy levitézlett milliárdost mégsem lehet egy évtizedes világsztár sportolóhoz mérni, nem árt azzal az aprósággal tisztában lenniük: sosem tudjuk meg, mire lett volna képes Armstrong, ha valóban tiszta testtel és lélekkel ül drótszamárra. Még abban is hasonlítanak, hogy a lebukás után mindketten vörös szőnyegen végigmasírozva ülhettek be a kényelmes fotelba a kamerák elé, hogy megmagyarázzák, amit nem lehet.

Lance Armstrong gazdag és kacskaringós eddigi életének most vége van: eltiltották minden olyan sporttól, amely aláírta a nemzetközi doppingmaff… ööö drogellenes szövetség chartáját. Ám minden, magát komolyan vevő sportversenyszervezőnek legalább át fog futni az agyán, milyen feltételekkel várja az indulókat az általa szervezett megmérettetésen, és egyáltalán ne csodálkozzunk, ha Armstrong mint sportoló 2013-tól az ellehetetlenülés miatt megszűnne létezni. Illúzióink persze ne legyenek, iszonyat nagy médiaértéke lesz minden olyan eseménynek, amelyet a sárga karkötős amerikai neve fémjelez, és sokan fognak még meggazdagodni belőle – biztosan lesz róla egy-két játékfilm, néhány interjúkötet, önéletrajznak szánt hazugsággyűjtemény.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioligarcha
2013. január 28. 19:30
Én egyetemista korom végéig elég keményen edzettem és versenyeztem. Tapasztalatból mondom, hogy talán az 1960-as római olimpián versenyzett még tisztán az atléták nagy része. Amikor az etióp Abebe Bikila még mezítláb futva nyert olimpiát Rómában maratoni futásban. 1964-ben Tokióban még tudott ismételni. Aztán jött 1968. Mexikóváros: 890 cm Bob Beamon távolugrás, 43,86 Lee Evans 400 m. A többi induló csak nézett, 25 évig nem bírták megdönteni ezeket a világcsúcsokat, akkorát kokszoltak az amerikaiak. Kb. ekkor volt vége a doppingmentes sportnak, az emberi teljesítőképesség reális határai valahol ott vannak, amit 1964-ben tudtak elérni még koksz nélkül.
tarackos
2013. január 28. 19:29
Feritélben vannak jó hazugságok és rossz hazugságok pl. amikor Rogán hazudik vagy a csuhás Balog az biztosan jó. De az is cool aki azt mondja ne arra figyeljenek amit mondok...
states
2013. január 28. 19:29
Azért túlzásokba ne essünk, Armstrong nem lövette ki senkinek a szemét...
di maggio
2013. január 24. 14:17
A Zorbán egy Tilikov.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!