Jézus földi apja

2012. december 26. 10:28

Jézus rajta keresztül tudja beteljesíteni azokat az ígéreteket, amelyek a Messiással kapcsolatosak, amely szerint Dávid házából való lesz. Interjú.

2012. december 26. 10:28
Zsengellér József
Református.hu

Mi a szerepe Józsefnek a Bibliában?

Jézus gyermekség történetében találkozunk Józseffel, mint Jézus apjával. Az evangéliumokban található nemzetségi táblázat, vagy geneológia, amely végig kíséri Jézust Dávid családján át, Ábrahámig, majd végül az első emberig, Ádámig, az József felmenőit tartalmazza. Jézus így rajta keresztül tudja beteljesíteni azokat az ígéreteket, amelyek a Messiással kapcsolatosak, amely szerint Dávid házából való lesz. A bibliai történetben Mária már várandós, amikor József és ő összeházasodnak. A zsidó szokások szerint már az önmagában problémát jelent, ha a mennyasszony gyermeket vár a jegyesség alatt. Jogi és anyagi bonyodalmakhoz vezetett az anyai család és vőlegény között. De tudjuk, hogy itt nem ez történt, mert egy angyal azt mondja Józsefnek: »Ne félj magadhoz venni Máriát«. József ezzel elfogadja a magzatot is. Ez egy adoptáció. Sajátos párhuzamba állítható azzal a fiúvá fogadással, amikor Isten kinyilvánítja az ő kiválasztott királyának, az uralkodónak az adoptálást. »Kihirdetem az Úr végzését, ezt mondja nekem, „Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged! Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget”«, olvasható a 2. zsoltárban. József is így tesz, elismeri fiának Jézust és ami az övé, az fiáé lesz.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2012. december 26. 22:19
A cikket egészben is éredemes elolvasni a Refomátus.hu weboldalon. Remek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!