Listázott keresztények – Ilyen ország pedig nincs CCCLX.

2012. december 11. 14:32

Ez nettó cinikus megbélyegzés, amelytől úriember lehányja a drága pénzen kinyomtatott papírlapot.

2012. december 11. 14:32
pelikán*
Mandiner

Katolikus és református kórusvezetőkről és más keresztény közösségek tagjairól készített listát a HVG. A hetilap aktuális számában többek között a „nyilvános felekezeti kötődéssel” rendelkező tankerületi igazgatók lajstromával kívánja igazolni címlapsztorija fő állítását, mely szerint túlzott állami befolyás és ideológiai nyomás válhat uralkodóvá az oktatásban – írta a HV online oldala. Mivel napjainkban a felekezeti és faji alapon listázók ellen tízezres, bal- és jobboldalt is néhány órára összebékítő tömegtüntetést szokás tartani a Kossuth téren, kicsit jobban megnéztem a sztorit, nehogy méltatlan támadások érjék hazánk patinás hetilapját.

Hát, nem érik.

A HVG arról kívánt cikket írni, hogy a Hoffmann-diktatúra emberei miként telepednek rá a közoktatás különböző ellenőrző pontjaira, és verik keresztül ideológiai elfogultságukat a magyar pedagógusokon. „Nem látszanak azok az ellensúlyok, amelyek adott esetben kellő védelmet nyújthatnának a túlzott állami vagy politikai befolyással szemben [...] Az pedig az ideológiai befolyásoltság lehetséges irányát is jelzi, hogy [ a tankerületi igazgatók közül] korábban többen is felekezeti iskolában oktathattak, vagy ilyet vezettek...” – többek között így érvel a lap újságírója, majd két külön listát közöl: egy 15-ös listát „Egyházi háttérrel, nyilvános felekezeti kötődéssel” rendelkező tankerületi igazgatókról, és egy 17-es listát a „Politikai háttérrel” bírókról.

Persze az utóbbi rendben van. Ha vannak pártkötödéssel bíró tankerületi felelősök, írják le nyugodtan.

A második viszont nagyon nincs rendben. Nem tudom, hogy az amúgy nem tolerálható Gyöngyösi-ötletről Zsidó.doc címmel, Rádi Antónia újságíró tollából publicisztikát közlő hetilap hogy a francba érzi magát feljogosítva arra, hogy például Verebélyi Ákost szobi evangélikus énekkari (!), Fodor Istvánt pedig a szombathelyi Kálvária-templom Közösségben (!!!) betöltött szerepe miatt listázza. Ez nettó cinikus megbélyegzés, amelytől úriember lehányja a drága pénzen kinyomtatott papírlapot.

Ám nézzük is meg jobban, mit hozott ki a lap a nagy listázásból, hogy van-e eredmény, ha már felköp és alááll.

„Politikai pártok és felekezetek irányában elkötelezett személyek is nagy számban akadnak a központi köznevelési akarat végrehajtóivá kinevezett tankerületi igazgatók között. Félő, hogy az egyelőre a káosz által uralt rendszer nem felel majd meg a világnézetileg semleges oktatás kritériumainak” – szól a cikk leadje, egyben központi állítása.

A nagy számú, világnézetileg nem semleges közszolga hordát a következőképpen mutatják ki az összesen 198 tankerületi igazgatóból:

  • korábbi közalkalmazott volt: 87 fő;
  • korábban köztisztviselő volt: 52 fő;
  • korábban kormánytisztviselő volt: 12 fő;
  • egyéb: 47 fő, melyből biztosan „felekezeti kötődésű” 15, politikai hátterű 17.

A HVG maga is bevallja, hogy a „teljes állomány 13-15 százaléka lehet az, aki egyházi intézményekből érkezve vált egy-egy tankerület első emberévé”. Egyrészt ezt nagy számnak nevezni erős aránytévesztés, másrészt emlékeztetnék, hogy ez a 13-15 százalék semmivel sem torzabb arány, mint a teljes népességben fellelhető gyakorló keresztények aránya.

A cikk tehát amellett, hogy cinikus és kifejezetten rosszindulatú, még hülyeség is. Számaiban is, meg abban a sugalmazásban is, hogy csak ateista ember lehet világnézetileg semleges.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2013. november 20. 22:57
Két kérdésem lenne. Szégyellni való, ha valaki keresztény? Szégyen, ha valaki zsidó, v. izraeli állampolgár? Ki a francot zavar, ha bárhol leírják? Engem biztos nem. Viszont igaz az, hogy akkor egyenlő legyen a mérce mindenki számára, vagy mindenki, vagy senki. Én a mindenkire szavazok.
Csomorkany
2012. december 17. 22:04
1. Így jártak. Alkotmányellenességről azonban nincs szó. 2. A választható hittan a szülők akarata miatt van jelen az állami iskolákban. Minden más ordas hazugság. Ami a választhatóság formáját illeti, abba az államnak is volt, van beleszólása, miután övé az iskola. A gyereknevelés felelőssége viszont a szülőé, ezt az akármilyen formájú választhatóságnak kell biztosítania a hittan terén. 3. Kádárék komcsijai sokat puhultak a nyolcvanas évekre, de azért elevenek az emlékeim róluk. Panelre panel. Így épül a mai világ.
Nemhivo
2012. december 16. 21:38
1.- Ha valamilyen választás mindenképpen KÖTELEZŐ!...akkor azt sokan, és jogosan érezhetik "szarügynek"... 2.- A hittan nem a "szülők akarata" miatt vezetik be az iskolákban, ez is egy ordas hazugság... pl: a kötelező testnevelést sem a szülők kezdeményezték. Szülőként engem sem kérdezett senki. A fidesz egy mérhetetlen támogatottságú pártnak koncként odadobta az iskolákat, ..hogy azokat homokozóként használva,..szélesíthesse az ideológiai befolyását a legfogékonyabbak között. 3.- Mi ez a hülyeség,..hogy "el kellett adni nyugatra a filozófiát"? Ma is van "Filozófia alapjai" tankönyv. Törődj bele,...hogy még kádárék komcsijai is szégyellték volna azt az ideológiai nyomulást,...amit ez a rendszer ma magának gátlástalanul megenged. Ja, ...és "eddig" ez egyáltalán nem így volt. Csak halkan mondom,...hogy ez bizony kontra produktív lesz... Nem ismételem már többé magam,... te is csak paneleket ismételsz.
Csomorkany
2012. december 16. 13:03
De ha nem ez a lényeg, ahhor a HVG miért ezt teszi szóvá?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!