Giccs

„A betlehemi jelenet ábrázolása óhatatlanul magába rejti a veszélyt, hogy giccsessé válik. A sémák több száz évesek, jól begyakoroltak, az ízlés és a befogadók jóérzése oly steril képet vár el, ami nem létezhet egy születés kapcsán. Ráadásul soha nem feledhetjük, hogy a betlehemi jelenet valóban csak nagyon a kezdete a megváltás üzenetének, és aki leragad egy újszülöttnél képénél, az nem fogja megérteni karácsony lényegét. A szokásos ábrázolásokon a gyermek legalább három hónapos, pufók és tiszta. Egy szénával alaposan kibélelt jászolban fekszik. Az állatok tőle jó messze, és lehetőleg jámbor jóindulattal szuszognak, hogy a kisded ne fázzon. Mária és József éltesebb arcú pár, alaposan felöltözve ülnek a jászol mellett és várják a látogatókat. Az igazság azonban valahol a hosszú meneteléssel kezdődik egy mindennapos asszonnyal. Első gyermekét szüli, távol a női rokonok segítő gondoskodásától. Nem tudja, hogyan kell szülni, s arra is saját magának kell rájönnie, miként tudja megszoptatni csöpp gyermekét. Az újszülött magzatmázas, kis hajacskája, ha már van, itt-ott akár vérfoltos is lehet. Nemrég született, arca gyűrött és vörös a kínlódástól. Az édesanya elgyötört, és boldog, valószínűleg férje törölte le a vért testéről. Zavart idegenek jönnek aztán, és szerény ajándékaikat rakják le. Ők nem gügyögnek, nem egy apró gyermekhez jöttek, hanem a Világ Királyához, a Megváltóhoz. Idegen országból érkezett gazdag urak is megjelennek, nem kolbászos, csizmás királyok. Ők sem gügyögni érkeztek, tisztelgésük talán nem is a gyermeknek, hanem az őt küldő Atya Istennek szól.”