Mindszenty József, a rejtett államfő

„– Mindszenty revizionista is volt?

– Igen, ahogy akkoriban egyébként a kommunistákat kivéve minden politikai áramlat, hivatalosan még a szociáldemokraták is. Mindszenty a területi integritás és a Szentkorona-tan alapján állva lelkesedett az eredményes revíziós politikáért, mi több, személyes szerepe volt abban, hogy a Muraköz is visszakerüljön Magyarországhoz. Ebből látszik, hogy nem etnikai szempontok vezették, hiszen a vidék közel hetven százaléka horvát volt, de katolikus. Ennek érdekében több határozott, mondhatni éles hangvételű tárgyalást folytatott a hezitáló Bárdossy László miniszterelnökkel és a kormányzóval is, és eredményes népmozgalmat indított az ügy érdekében. Mindszenty politikai szerepvállalásait azonban nem aktuális divatok jellemezték. Közvetett célja, ahogy megfogalmazta, a »transzcendens hit megváltó tartalmának« biztosítása volt evilági keretek között. Ebből fakad reformkonzervatív, ugyanakkor következetesen autoriter jelleme. »Az állam legjobb biztosítéka az Isten neve«, vallotta politikai krédójának részekén, hercegprímásként is.

– Mit jelentett a hercegprímási cím, és miként lett a tisztség viselője?

– Elődje, Serédi Jusztinián halála után 1945 szeptemberében XII. Piusz pápa nevezte ki esztergomi érsekké és ezáltal hercegprímássá. 1944 márciusától kezdve 1949-ig különböző színezetű politikai erők lényegében több lépcsőben felszámolták a magyar államiságot. 1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, októberben Szálasi Ferenc vezetésével a nyilasok puccsal átvették a hatalmat, decemberben a szovjetek által megszállt országrészben létrejött az úgynevezett ideiglenes nemzetgyűlés dálnoki Miklós Bélával az élen. Ekkor Horthy kormányzó már német őrizetben volt, később emigrációba kényszerült, a trónörökös szintén száműzetésben élt, vagyis Magyarország gyakorlatilag államfő nélkül maradt, ami szinte példátlan történelmünkben. Mindszenty József nem ismerte el a német, majd a szovjet megszállással törvénytelenül létrejött rendszereket, s a helyzet tudatos felfogása mozgósította közjogi, vagy ahogy ő fogalmaz, alkotmányos szerepét, amelyet hercegprímásként betöltött. A történeti alkotmány értelmében ugyanis a hercegprímás a mindenkori apostoli magyar király, tehát a tényleges, jog szerinti államfő helytartója, annak automatikus helyettese mindenki más akadályoztatása vagy ki nem nevezése esetén. Mindszenty pontosan ismerte ezen szerepét, 1945-ben meg is üzente dálnoki Miklós Bélának, hogy ő az első számú közjogi személy, kvázi a törvényes államfő. E pozíciójában lényegében kétszer is megvétózta a köztársaság kikiáltását 1946-ban, tekintettel arra, hogy azt megszállás alatt hirdették ki, és az Országgyűlésnek nem volt felhatalmazása erről dönteni. Mindszenty tehát a történeti magyar közjog értelmében egyfajta ideiglenes, rendkívüli államfő volt, jogkörével azonban 1946 után ténylegesen nem élhetett, de korábban tett ilyen értelmű lépéseket, és hercegprímási jogairól soha nem mondott le. Nem egyházi vezetőként, hanem közjogi személyként cselekedett, amikor 1945-ben össze akarta hívni a felsőházat, hogy helyreállítsa a széttört magyar államiságot. E rejtett államfői minőségében segélyeket igényelt, vezető politikusokkal tárgyalt. A megszállás és a republikánus, polgári demokrata politikai gyakorlat azonban légüres térbe helyezte Mindszentyt, akinek pozíciója fokozatosan szimbolikus és metapolitikai jellegű lett. Alkotmányos szerepéről élete végéig nem mondott le, ezt hangsúlyozta VI. Pál pápával szemben is, amikor az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította az egyházfő, engedve ezzel a kádári diktatúra egyházügyi koncepciójának. Mindszenty József alkotmányos szerepét fenntartva egy jövőbeni szuverén magyar nemzetgyűléshez fellebbezett, annak jogkörébe utalva az erről való rendelkezést. Ezzel kapcsolatosan azonban döntés nem született a rendszerváltozás után, nem is születhetett, hiszen nem állt helyre sem a teljes, sem a részbeni jogfolytonosság Magyarországon.”