A Balaton kihagyhatatlan

2012. augusztus 15. 08:27

A tóparton azt hiszem, Frank Sinatra tökéletesen illene egy ellazulós, aranyhíd-nézős estéhez. Egy pohár nagyon hideg fehérborral. Interjú.

2012. augusztus 15. 08:27
Novodomszky Éva
Onleány

A nyár folyamán nemcsak a Ma Reggelben, hanem az M1 Balatoni nyár című délelőtti műsorában is láthatunk, Gaskó Balázzsal párban. Hogy bírod az örökös korán kelést?

Mondjuk úgy, hogy megszoktam, de attól még nem szeretem a korán kelest. A nap egy jó kávéval indul, de később már próbálok nem kávézni, azért néha becsúszik még egy-kettő, viszont rengeteg zöldteát iszom. Élénkít, egészséges és még a hangulatot is feldobja. Amikor sikerül sportolok, és ha van rá lehetőségem, megpróbálok korán lefeküdni, de ez a legritkábban jön össze.

Tényleg, ha nyár, nektek tenger vagy Balaton?

Tenger is és Balaton is, na és persze Körös is! Ha meglátogatjuk a férjem családját, ott a tenger, ha hazamegyünk az én családomhoz, ott a Körös. A Balaton pedig kihagyhatatlan, ráadásul most a Balatoni nyár miatt mindenképp meglátogatjuk. A fiúk minden vizet imádnak, én sem válogatok, Salvo pedig elsősorban a tengerhez vonzódik, de ez természetes, hiszen a partján nőtt fel.

A minőségi magyar termékek népszerűsítésében is részt vállaltál. Nyáron, a Balaton mellett melyik magyar terméket tennéd a kosaradba?

Balatoni borokat elsősorban. Ezt szintén a műsornak köszönhetem, ahol olyan pincészeteket ismertünk meg, amelyek nagyon kellemes meglepetéseket okoztak. De ez ugyanígy igaz eldugott, csendes kis balatoni településekre, látnivalókra is.

Ha van/lenne egy nyugodt estéd a tóparton – kisgyerekek mellett ez nem is olyan egyszerű! –, nézve az aranyhidat milyen zenét hallgatnál legszívesebben?

Frank Sinatra-t! Számtalan különböző cd-t hurcolok a kocsiban, mégsem hallgatom őket évek óta, mert mindig a gyerekdalok győznek. Hajnalban pedig, amikor dolgozni megyek, inkább valami pörgős zenét választok, ami alaposan felébreszt, mire beérek a tévébe. A tóparton viszont azt hiszem, Frank Sinatra tökéletesen illene egy ellazulós, aranyhíd-nézős estéhez. Egy pohár nagyon hideg fehérborral…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemo Kapitany
2012. október 01. 13:20
Kedvelem és imádom Novodomszky Évát! Tisztelem és szeretem mint TV bemondót, mint szép Hölgyet és mint családanyát!
hátakkor
2012. október 01. 13:20
kb. olyan amikor megkérdik, hogy száraz bort kérek-e. Nem, nedveset! A bor száraz és kész.
imres
2012. október 01. 13:19
Már bocsi, de arról nem Novodomszky tehet, hogy Para Kovács szokásához híven idiótaságokat ír.
Korn
2012. október 01. 13:19
A fröccs legyen nagyon hideg a fehérbor inkább 10-14 fokos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!