A „büdös zsidó” kitiltása – mi a valódi botrány Egerben?

2012. május 14. 11:22

Zajlik a kultúrkampf, drága magyar testvéreim.

2012. május 14. 11:22
Balavány György
Balavány György
hvg.hu

Nincs új a pannon nap alatt. Legfeljebb annyi, hogy az elhíresült egri párbeszédnek épp azon résztvevője állt pellengérre, aki – a beszélgetés résztvevői közül egyedüliként – Székhelyi kitiltása ellen foglalt állást - az ő mondataitól határolódik el az egri Fidesz, miközben az alapbotrány, a politikai alapon történő feketelistázás immár szóba sem kerül.

Az egri listázás ügyében viszont más újdonság nincs. Megint kiderült, hogy a jobboldali kultúrkoalíció az úgynevezett nemzeti kultúrát részesítené előnyben. Ez a XIX. századi oskola abból az előfeltevésből indul ki, hogy az országban honos kultúra valójában két részből áll: létezik egy nemzeti, s ebből következően egy nem-nemzeti komponense is. Előbbi nemes, igaz, egészséges és tiszta, míg az utóbbi alantas, hamis, perverz és mocskos. A nemzeti kultúra a magyar életérzület és magas eszmények kifejezője, művelői keresztény származású heteroszexuális magyarok. (Ha a Jobbik tudott volna arról, hogy Tormay ma LMBT-aktivista volna, nyilván nem preferálja.)” 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajkakutyus
2012. május 15. 13:03
Dörgölőzik ez a Balavány, nyílván ezt rendelték meg tőle a HVG.hu.-n. Tegye ezt, ha akarja, de ne szabja beteges, gennyes igényszintjét mércének. Igen, a nemzeti, hagyományos magyar kultúra nemzeti kincsünk, és a mindenkori kultúrkormányzatnak kötelessége azt alappillérré, tartóoszlopként állítani. Ez a nemzeti minimum, s persze a publikum nyitott az újra, modernre, de ne essünk át a ló túlsó oldalára. Sok-sok év kell a valós megmérettetéshez. Hogy mi az ócska gagyi és mi az időtállóan meghökkentő, modern, szokatlan alkotás.
istvami
2012. május 15. 11:40
Az a valódi botrány hogy Izrael fel akarja vásárolni Magyarországot (és Lengyelországot), a többi - okozat...
kalasnyikov
2012. május 15. 04:33
tehet róla az askenázi,hogy büdös dögszagot áraszt magából????DDDDDD És miért kéne ezt illatnak titulálni?????
lajkakutyus
2012. május 14. 20:21
Elég sértő Székhelyire nézve, hogy "büdös", ha rendesen mosakszik, de a zsidóságát miért szégyelli? Ha meg nem szégyelli, akkor mi a gond? A zsidó az zsidó, a svéd az svéd, a japán meg japán. Nem lehet ezeken a biboldókon eligazodni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!