Nem kíván Jézus túl sokat?

2012. április 06. 11:27

Jézus tudta, mi lakik az emberben, tudta, hogy Szent Péter is még kakasszó előtt háromszor tagadja meg őt.

2012. április 06. 11:27
Erdő Péter
Magyar Kurír

„Nem kíván Jézus túl sokat? Tőlünk, emberektől, vagy akár az apostoloktól is? Hiszen néhány órával később elalusznak az imádkozó Jézus mellett az Olajfák Hegyén. Aztán elmenekülnek, és magára hagyják. Majd beköszönt körülöttük a csend. Őket szánta Jézus arra, hogy hirdessék tanítását és örömhírét, de az elfogatás, a kereszthalál elcsendesítette őket. Majd Pünkösdkor oldódik meg a nyelvük a Szentlélek hatására, akkor lesznek az Örömhír bátor hirdetőivé. De Jézus tudta, mi lakik az emberben, tudta, hogy Szent Péter is még kakasszó előtt háromszor tagadja meg őt. Ezért hagyta itt Testét és Vérét közöttünk, ezért akarta, hogy az Eucharisztia áldozata mindig jelenvaló esemény legyen Egyházában és a világban. Nem csupán halványuló emlékezés vagy nosztalgia, hanem mindennapi kenyér, az útonjárók eledele, áldozat, táplálék és szent jelenlét.

A mai estén az Eucharisztia alapítását ünnepeljük. Micsoda húsvéti vacsora volt az! Micsoda széder! A kenyérről mondja Jézus, hogy a teste, és a borról, hogy a vére. És értünk adja a testét. A bor pedig a szövetség vére, az Újszövetségé. És maga Jézus az áldozat. A kereszten, majd pénteken, de már jelen időben. Jelenvalóként ott van az emeleti teremben a másnapi áldozat. És jelenvalóként van itt azóta is mindig a szentmisében, a történelmi jelenben a hajdani esemény, amely örök. Az esemény, amely térben-időben zajlott, de szét is feszíti a tér és idő határait. Az esemény, amely nem vagy konkrét pillanatban lejátszódott, reális történet, vagy örök megvalósulás, hanem egyszerre mind a kettő, mert Isten más dimenzióban létezik, mint az anyagvilág. De itt van most is, működik a világban, és közben mérhetetlenül túl is mindenen, amit érzékelünk, vagy akár gondolhatunk. Minden szentmise a világmindenségen túli isteni valóság különleges megjelenése köztünk. Más, mint Isten általános jelenléte mindenütt a világban, több annál. Sajátosan krisztusi, olyan isteni jelenlét, amely egy konkrét emberrel lényegi egységben van. Benne tehát gyökeresen másképp és mérhetetlenül inkább jelen van az Isten, mint bárhol egyebütt a világban. És ez a Krisztusban való isteni jelenlét újul meg és marad közöttünk az Eucharisztiában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2012. június 14. 20:53
Egészen megdöbbentem a nyilt vallás -vallásom - gyalázásán. Miért csak a magyar zsidóság és cigányság teheti szóvá, ha őket éri sérelem? Nem értem, hogy miért nem keresi meg a rendőrség ezt a két embert, és miért nem zárja börtönbe, amikor is a legalpáribb módon szítanak gyűlöletet egy vallási közösség ellen? Miért van az, hogy a Btk. szerint a holokauszt gyalázása - amely sok embernek láthatóan vallásként funkcionál- bűncselekmény, az én vallásomat szabadon lehet gyalázni? A legnagyobb vallási ünnepen. Mindezt Magyarországon, amelyik az én hazám. Amelyiknek az alaptörvénye úgy kezdődik, hogy "Isten". Miért van az, hogy a leegyszerűbb, nem ateista - bolsevik - liberális gondolatot trollok hada veri szét a Mandineren, azon a beszélgető fórumon, amely nekem és a velem hasonló gondolkodásuaknak készült? Hogyan lehetséges az, hogy ez nem történik meg a NOL kommenten? Komolyan érdekeltek, hogy kik vagytok, Galagenyo és Iván Gábor? Addig valammenyire értehető, hogy politikaai okokból vertek szét egy párbeszédet. Azonban egészen érthetetlen, hogy az ember hitét gyalázzátok, hihetetlen alpári módon. A fenti bejegyzések elolvasását követően úgy vélem, hogy párbeszédnek a továbiakban nincs helye, ez egy élethalálharc. El kell takarítani benneteket, hogy ne éledhessetek újra a fiúkban, unokákban. Mert az az én gyerekeim és unokáim életébe kerülhet. Magyarország nincs biztonságban tőletek.
szandokan
2012. április 07. 23:03
Az az erkölcs amire hivatkozik, aminek a nevében elítél, az nem létezhet akkor ha az előtte leírtakat komolyan vesszük. Nem is vesszük semmi másnak csak provokációnak. De azért még gusztustalan.
egysegelem
2012. április 07. 22:55
Az egyhaz vegulis reszben elsajatitotta Jezus tanitasat, hiszen szinte minden napra jut egy egy sztory valami katolikus paprol, puspokrol, hogy az "Engedjetek hozzam a kisdedeket" tanitast hibatlanul vegre is hajtottak. >:)
madárjós
2012. április 07. 18:01
Gondolom nem! Valószínűleg, csak azt akarja, hogy az ember élete, dolga ne legyen túlságosan könnyű a földön. Keresse és találja meg Istent a szívében és mindenhol, és ha mindnél több helyen megtalálta annál jobbá lesz a világ! Szent Péter örököseinek meg kell próbálni több hitelességet mutatni, hogy a kiüresedetté és gyakran formalitássá vált Egyház ne csak egy panoptikum legyen ahol néha átdereng az Isten!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!