A jobboldali értelmiségi lét kihívásai

„Pár évvel ezelőtti tapasztalat alapján Chrudinák-jelenségnek neveztem el azt, amikor a jobboldali szakértő kiáll lelkes közönsége elé, nagy mellénnyel kifejt egy egyszerű gondolatot, minden harmadik mondat után jelentőségteljes szünetet tart, hússzor ismétli magát, tetszeleg önnön zsenialitásában, és kritikusai kedvéért teletűzdeli mondandóját alapvető ellentmondásokkal. Hiába teszi, mert hallgatóságának nem tűnik fel, bírálói  pedig leragadnak a stílus becsmérlésénél, mondandóját szóra sem érdemesítik.

Nincs könnyű dolga a jobboldali értelmiséginek, hiszen az utóbbi évtizedek során a szellemi lét alapértelmezetten baloldali territóriummá vált. Ott a stílus, ott a tudományos igény, ott a kölcsönös elismertség (én elismerlek téged, cserébe te elismersz engem). A jobboldali szakértő ezalatt füstös kocsmákban illuminálhatta szesztestvéreit, a nyilvánosságot a rokoni születésnapok ordítozásba torkolló »politizálása« biztosította számára, tudományos visszajelzést pedig a házastárstól kaphatott, ebben a formában: »jól van, szívecském, oki vagy, de most már aludjunk«. Sovány vigasz, hogy a legtehetségesebb zenész is modoros, másodosztályú lesz, ha nem koncertezhet rendszeresen, így értő kritika hiányában nem csiszolja a technikáját. Sovány vigasz, mert a múlt érthetővé teszi a jelent, de nem indokolhatja a jövőt.

Határozottan magasabb a baloldali közönség IQ-ja, iskolázottabb, műveltebb a hozzáállása. A jobboldali értelmiség és hallgatóság évtizedekre kiszorult a felsőoktatásból, a közéletből, és nem képes azonnal világklasszisként visszatérni. Erre hosszú távon sincs gyárilag ösztönözve, mert az alapvető igazságok egyszerű gondolkodással is befogadhatók, nem feltétlenül kell hozzájuk barázdálódni.”