Belső szobák árnyékai

2012. március 10. 13:28

Kereszt(y)én(y) emberként felelősségem kiállni az erőszakot elszenvedők mellett, és segíteni az erőszaktevőknek, hogy megtalálják a bocsánat és békesség útját.

2012. március 10. 13:28
Szakács Gergely
reposzt
„Az erőszak egyidős az emberrel. A Biblia is ismeri a családon belüli erőszakot Támár történetében. Ez ma is jelen van nagyon sok családban. Van, ahol kiabálásban, esetleg egy-két »nyaklevesben« kimerül, máshol emberölésig fajul a dolog. Ez alól a keresztyén családok egy része sem kivétel. Hallottam lelkész kollégám személyes történetét arról, hogy szintén lelkész apja gyermekkorában hogyan terrorizálta hétköznap és beszélt a szeretetről vasárnap. Láttam gyülekezeti tagot, aki egy ideig nem jött templomba és mikor összefutottunk az utcán, a napszemüveg alól átsejlett a zúzódás zöldes-lilás színe. Azt gondoljuk, bennünket ez a probléma nem érint, és mivel az áldozatok nem mernek segítséget kérni, ezt el is hisszük. Egyrészt szeretnénk elhitetni magunkkal, hogy a gyülekezeteinkhez tartozó családok mind jól működnek és semmi gond nincs velük - a vallásos családkép ezt a látszatfenntartást meg is követeli tőlük. Másrészt annyira döbbenetes számunkra a családon belüli erőszak, hogyha tudomást szerzünk róla, nem is tudjuk, mit kellene tennünk. Ha pedig a saját családunkról van szó, mélyen hallgatunk.

A Szentírás egyértelműen beszél arról, hogy Isten elítéli az erőszakot. (...) Kereszt(y)én(y) emberként felelősségem kiállni az erőszakot elszenvedők mellett, és segíteni az erőszaktevőknek, hogy megtalálják a bocsánat és békesség útját. Ha hallgatok, ha elfordítom a fejem, cinkossá válok. Hasonló elvek alapján elindult egy nemzet- és felekezetközi keresztyén szervezet, a Restored mozgalma (bővebben magyarul). A férfiakat kérik, álljanak ki az áldozatok mellett, hallassák hangjukat, és mutassanak jó példát. Remélem, mi magyar reformátusok is felvállaljuk, akár szervezett egyházi formában is, a családon belüli erőszak elleni pozitív kampányt. Megmutatjuk, lehet máshogy is, lehet erőszak nélkül is házasságban, családban élni.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. március 12. 17:14
Az erőszak ellen nagyon erőtlen eszköz a vallás, paradox módon épp a szeretetet hirdető kereszténység. Már a papok se hisznek el mindent,"az ószövetség nem Isten igéje", mondja Bulányi, s könnyű belátni, az Édenben nem a tiltott fát kellett volna parancsba adni, hanem azt: ne bántsátok egymást! Dogmákhoz ragaszkodnak, pedig újítani kéne! mielőtt szétszedjük egymást,
Öreg
2012. március 10. 20:48
Elítélendő az erőszak minden formája! De ne felejtsük, aki a családon belül erőszakos, az erőszakos a társadalomban is. Ha a társadalom nem tűrné el az erőszakot- mint 2006-ban azok részéről, akiknek épp meg kellett volna akadályozni- akkor a családon belül sem lenne erőszak és a gyerekek egy része sem azt tanulná otthon, hogy erővel mindent el lehet érni. Senki nem születik bűnözőnek, de eltanulja. Ahhoz, hogy ez ne igy legyen, nagyon sokat kell tennie az államnak, az egyházaknak, az igazságszolgáltatásnak és azoknak, akik a törvényesség betartatásáért kapják a fizetést. És bűnösök azok is aki a /vélt/ erőszakról hamis tanúbizonyságot tesznek/ /Rágalmazás!/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!