A nemzeti radikalizmus súlyai és szárnyai

2012. március 06. 11:13

A nemzeti radikalizmus feladatának ellátáshoz van jelenleg tömegbázisa, mellyel jól kell bánnia és szélesítenie.

2012. március 06. 11:13
Pánczél Hegedűs János
Barikád

„Jelenleg egy politikai ellenforradalmiság fő célpontja az 1989-es politikai rendszer kell, hogy legyen, amely a posztkommunista örökséget eresztette rá az országra. Jelenleg az elmúlt húsz év kritikája már önmagában nem elég. Változás kell, mert a progresszív kísérlet véget ért több éve már és újra nem sikerült. Az ellenforradalmat a progresszió, a baloldal politikai ellehetetlenítésére kell használni. A magyar jobboldal, a konzervatív politikusok, sőt nemzeti liberálisokkal kiegészítve egységben tudott mozdulni az ellenforradalomban valamikor, nemzeti egységet képezett. A cél közös volt ugyanis; a forradalom örököseinek és az elkorhadt örökségnek el kell tűnnie. 1989-et felszámolni csak radikálisan lehet, kompromisszumok nélkül, de fokozatosan. Nincsen mit konzerválni a posztkommunizmuson, az eredet kell a magyarság közösségének, hogy megújuljunk, boldoguljunk és gyarapodjunk saját országunkban.

A nemzeti radikalizmus feladatának ellátáshoz van jelenleg tömegbázisa, mellyel jól kell bánnia és szélesítenie, új eszközökkel, új üzenetekkel, új szereplőkkel és leginkább reformált politikai kultúrával. Minderre a pálya szabályai szerint maximum egy éve van.

Aminek nagyon híján van, az a hátteret, a kontrollt és a stratégiát biztosítók, a szellem emberei, egy aktív szellemi közösség, egy strukturált és színvonalas orgánumokkal rendelkező think-tank, amely társadalmi diskurzust generál és folytat azokkal, akik értetlenek, akik tapogatózok és azokkal is, akik kóstolgatni szeretnének. A politikusai számára szükség van a szélesebb közönség számára is érthető üzenetekre, a konkurenciával kapcsolatos összevetésekre, egymásra hangolásra. Érző, elkötelezett, de kőkemény professzionalizmus az, amire szükség van.

Felkészült politikusok és lojális, de kritikus, intézményekhez (médiumok, intézetek, fórumok, konferenciák) és kiadványokhoz köthető háttérmunka hiányzik nagyon a továbblépéshez. Ez a nemzeti radikalizmus legnagyobb hiányossága jelenleg, amelyeknek alapja az, hogy nem tisztázott leginkább a misszió és többeket elriaszt a disztingválatlan politikai kultúra is, önmagában a tömeg egy részének ez is elég, hogy máshol keresse szavazatának a helyét. Ez hosszú távon nem kifizetődő, a 2005-ös rakéta eddig vitt, az ellenkultúra szerep véget ért és a szellemi közösség hiányzik az aktivitáshoz.

A megkezdett szerep és a még el nem végzett feladat pedig kötelez.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fizimókus
2012. március 06. 19:07
Szerintem jól rátapint a cikk a Jobbik problémájára, ez a misszió nélküliség. Azonban ezt nem nevezném meglepőnek: ma már úgy vélem, Magyarországon a demokrácia intézménye egy megélhetési és igénypolitikában materializálódott. A politikai palettán ott jelennek meg szereplők és olyanok, ahol és amilyenekre éppen szükség van, amilyen igény felmerül. Az MSZP szociálisból liberális demokratává, a Fidesz ultraliberálisból konzervatív polgárivá, és még ki tudja, mi mivé válhatott. Ez NEM zavarja az embereket, elég, ha aktuálisan jelen van az, akitől a véleményüket visszahallják. A Jobbik nemzeti radikálisnak hirdeti magát, de őszintén szólva a vezetőik sem tudnak rovásírni, lövésük nincs róla, mi a Szent Korona-tan, a trianonozással kb. véget is ér a paradigmarendszer náluk, és hát félkatonai szervezetekben Hitler-bajusszal menetelni. Ezzel nem LEHET közösséget vállalni. Primitív (de nagyon veszélyes) eszmék, primitív módszertan, olcsó, hatásvadász fellépés, nagy szavak, tartalmatlanul. Én úgy gondolom, 100% nemzeti felfogású vagyok, EZÉRT nem lehetek radikális. Az én nemzetem sosem volt radikális, a világ legfejlettebb, vezető nemzete volt évszázadokig, népek sora nyálcsorgatva leste, hogy csinálják... Aki a 2. világháborúig vagy csak Trianonig képes visszanézni és ezen nyávog naphosszat, nem sokat használ. Ami hiányzik - és nem látom esélyét, hogy a Jobbikban ez valaha is meglesz - egy művelt, valódi magyar kultúrát hordozó, innovatív, hazája iránt feltétlen elkötelezett értelmiségi réteg: Hass, alkoss, gyarapíts! Ez a nemzeti felfogás, nem a radikalizmus, a kukaborogatás, és a nemzeti jelképeinknek a náci ideológiával való összemosása és megszégyenítése. Ebbe bele fognak bukni, bele kell bukniuk.
Ouroboros
2012. március 06. 18:49
Nemzeti radikalizmus, mög a faszom. Miért nem jó a valódi neve, a fasizmus? Ha szégyellitek a fasizmust, miért vagytok fasiszták?
Szedlacsek
2012. március 06. 16:19
Szórakoztató ismét olvasni baloldali elkötelezettségű és közismerten korábban magukat Gyurcsány-rajongóként meghatározó országlakóinkat, ahogy éppen tanácsokat adnak ennek-annak a pártnak. "Kár", hogy ez az esszé elméleti és elvi jellegű, nem pártokról értekezik, bár ha van aki találva érzi magát, az mindenképpen előremutató. Ez egy ideológiai, elméleti elaborátum, aminek nagyon helyesen, itt volt az ideje. Hiszen a magát jobboldalinak meghatározó, vagy a magát baloldalinak beállító pártok ideológiai káoszt gerjesztenek a szent-választópolgár fejekben. A jobboldali párt baloldali programmal, a baloldali meg... mondjuk jobboldali programmal lép fel és ez a politikai skizofrénia nem tesz jót sem a tisztulásnak, sem a gondolkodásnak. Hogy az országról és a gazdaságról már ne is beszéljünk. Pánczél jól látja és fogalmazza meg a lényeget, és helyesen használja a - lassan jelszószerűen is megjelenítendő - ellenforradalom fogalmat is; lehántva róla minden baloldali demagógiát, mázt és a jobboldal figyelmébe ajánlja annak valódi tartalmát. Mert igen, 1989-ben forradalom volt. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mi forradalmunk. Már ha a forradalom - akár marxista, akár polgári vagy neokonzervatív - definícióiból indulunk ki. Miközben Grósz ellenforradalmat és fehérterrort vizonált, létrejött az álma, az MSZMP álma: Magyarország furcsa forradalma, amelyben 56 leverői kiegyeztek a magukat 56 utódainak vallókkal, csak azért, hogy az elit elkerülhesse az ellenforradalmat. Az antalli álom sikerült, de nem vált be, mint káros, önmagát akadályozó és struktúrákat elmerevítő, az újrakezdés ellehetetlenítő kompromisszum-egyveleg - és nagy ára is lett. (Lehet, hogy éppen ez volt a cél.) Egyébként a Jobbik ideológiai tisztulása - egyáltalán a Jobbik ideológiájának létrejötte - a Fidesznek is előnyére szolgálna (bár a szerző gondolatai a párt-tanácsadásnál azért általánosabb érvényűek, nem receptek), és mondjuk az MSZP-t is segítené, hogy megvalósíthassa végre a korábban hirdetett alapelvét, amit eddig még nem tudott megvalósítani: Merjünk kicsik lenni. S eleget tehetne szövetségese elvárásainak is, hogy lehessen más a politika; hogy nemzetközi helyett lehessen magyar, hogy globalista-befektetőbarát helyett lehessen szocialista és maffia-jellegű bűnszövetkezet helyett lehessen végre párt. S hogy végre elméleti munkásság is beleférjen a baloldalba, nem csak egy az árral történő - furcsán tragikomikus - úszásszerűség. S a Fideszt is karakterisztikusabb szerepvállalásra késztethetné, levetve magáról a pragmatizmus mentségnek szánt tévutait; azaz végül az ország járna jól az ideológiai tisztulással és ennek a furcsa forradalomnak a befejezésével (már ha a cseh volt a "bársonyos"). Tehát Pánczélnak igaza van, és jó helyen is keresi a megoldást, s nagyon helyesen teszi, amikor nem a jelenlegi pártstruktúrák mentén gondolkodik, hanem latolgat és egy valóban működőképes és átlátható, a történelemben már bizonyított struktúra figyelembevételével gondolkodik. Hiánypótló munka, remélem lesz még folytatása és valódi jobboldali, és politológiai vitákat gerjeszt. Van mit tisztáznunk. Csak így tovább! Gratulálok az íráshoz!
Akitlosz
2012. március 06. 15:27
Igaza van, csak ez az "ellenforradalom" szó nem szerencsés. Milyen ellenforradalom? Miért, mikor volt forradalom? 1989-ben itt aztán ugyan nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!