Keresztyén reneszánsz

„A britek 56%-a keresztyén országnak tekinti Nagy-Britanniát, s 61% szerint »ennek is kell maradnia«! A kutatás eredménye azért meglepő, mert az európai kultúra történetének fő vonulatát talán úgy is le lehetne írni, mint fokozatos elszakadást a »keresztyén Európától«. Vajon hol van az történelmi pont, amikor ki lehet jelenteni, hogy ez a folyamat a végére ért?

E felmérés alapján is azonban úgy tűnik (s ezt más európai tapasztalatok, így a sajátunk is alátámasztja), még messze nem beszélhetünk arról, hogy Európa véglegesen levált volna saját keresztyén múltjáról. Lehetséges, hogy a jövőben a modernitás és keresztyénység szétválásának egész folyamatát át kell értékelnünk?

Az az érzésem, hogy a szekularizációnak nevezett folyamat ma egyértelműnek tűnő megítélését újra vizsgálódásaink tárgyává kell tenni. Mindenekelőtt az egyháznak. Szokásos ugyanis e folyamatot kizárólag úgy értelmezni, mint a keresztyénység végleges hanyatlását és fokozatos megszűnését. Holott, mint ez a felmérés is mutatja, e folyamatban nem feltétlenül a keresztyénség fokozatos »megszűnéséről« lehet szó, hanem arról, hogy a kereszténységben kultúra és egyháziasság fokozatosan szétvált egymástól az utóbbi kárára. Míg egyik oldalon az egyházias keresztyénség valóban drámai hanyatlást könyvelhet el, addig a keresztyénség, mint kultúra meglepő ellenállást mutat: a britek 61%-a szerint Nagy-Britanniának keresztyén országnak kell maradnia! Ugyanakkor ugyanezeknek az embereknek a 67%-a azt mondja, hogy a vallás és a hit inkább személyes kérdés, amelynek nincs helye a közéletben. Magyarán, a britek elutasítják a keresztyénséget, mint a társadalmat megalapozó »hivatalos« ideológiát, ám ugyanakkor mégis, kifejezik igényüket a keresztyénségnek, mint kulturális kohéziónak a megőrzésére.”