Családon belül is zajlottak a megfigyelések

„Miért kerül újra és újra elő az ügynök-listák tágabb értelemben vett feldolgozása, a kommunizmus bűneinek feltárása?

Egyfelől azért, mert az elmúlt rendszerben meghurcoltak ügyének megnyugtató rendezése mindmáig elmaradt, másrészt azért, mert úgy tűnik, hogy a rendszerváltás óta minden új politikai garnitúra megkísérli a saját ízlése szerint újratematizálni ezt a kérdést. Az valóban igaz, hogy eddig az államszocializmus évtizedeiben megfigyelt, joghátrányt szenvedett, meghurcolt csoportok információs kárpótlása leginkább a »ki volt ügynök?« kérdés firtatására redukálódott, és ezzel tulajdonképpen a farok csóválta a kutyát, mert az ügynök a pártállami hierarchiában legalul helyezkedett el. Ehhez képest marad el a rendszer prominenseinek, szolgálatvezetőinek előtérbe kerülése, holott a teljes mechanizmusnak ők voltak az irányítói, és haszonélvezői.

Mi az oka annak, hogy mostantól az »ügynöklistázás« helyett a »kommunizmus bűneinek feltárása« kifejezést illik használni?

A kelet-európai, ún. rendszerváltó országokban sokkal elterjedtebb fogalommá vált a »kommunizmus bűnei«, mint Magyarországon. A legtöbb szomszédos, vagy közeli országban a múlt e részének kezelésére létesített intézményeket úgy hívják, hogy Nemzeti Emlékezet Intézete. Ehhez képest Magyarországon ezt az intézményt úgy keresztelték el, hogy Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A dologban az az ellentmondás, hogy az így elnevezett levéltár anyagainak nyolcvan százaléka a meghurcoltakról, a megfigyeltekről, az áldozatokról szól. Többek között már ez is igényelne - néhány szomszédos országot követve - egy itthoni szemléletváltást. Úgy tűnik, ezt a gondolatmenetet követi a most felállítani tervezett új intézmény, amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottságaként nevesítettek.”