Az értelmiség szerepe az OV-forradalomban

2011. július 11. 10:39

Az írók és a filozófusok beletörődtek, hogy nem milliók, maximum százak véleményét formálják.

2011. július 11. 10:39
DeDi
Index

„Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Az értelmiség egyrészt kikopott a hatalomból, másrészt jó néhány kifejezés értelmét vesztette. A 2010-es évek elején már nem nagyon tudja senki, kik voltak egykor a véleményformálók, ahogy azt sem, hogyan zajlott majd húsz évvel ezelőtt a médiaháború. Ha annak idején Csúcs László vagy Nahlik Gábor elküldött a rádióból vagy a televízióból néhány embert, akkorát hördült a közvélemény, hogy ég és föld beleremegett. Amikor ma kiraknak a közmédiából több száz dolgozót, születik néhány jegyzet, hullik pár könnycsepp, de napok sem kellenek, elég pár óra, hogy úgy tűnjön, semmi különös nem történt.

Meglátásunk szerint ez is azt bizonyítja, helyükre kerültek a dolgok. A magyar demokrácia megérett. Mindenki megtalálta benne a szerepét, igyekszik a megfelelő színvonalon teljesíteni. A politikusok politizálnak, a jegyzetírók jegyzeteket írnak, az elemzők elemeznek. Az írók és a filozófusok közben visszatértek könyveikhez, vagy beletörődtek, hogy nem milliók, maximum százak véleményét formálják. Ráadásul többnyire kiderült róluk, hiába okosak – már amennyiben valóban azok –, ha egyfelől túl indulatosak, másfelől meg nem értik a lényeget. Hogy tudniillik, nekik sem osztottak több lapot, mint másoknak. Hogy a szavazatuk épp annyit ér, mint a gyári munkásé vagy a földművesé.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kedves Robi
2011. július 12. 07:23
Az értelmiségi fogalmát érdemes lenne újra definiálni! Aki egy 3,6-os érettségi után végig itta a tanítóképzőt vagy korábban a foximaxit és nulla nyelvtudással valamilyen komcsi szennylapnál média segédmunkásként agitpropot büfög fel azt én diplomásnak se nevezném, nemhogy értelmiséginek!
Öreg
2011. július 11. 20:14
Ahogy a cigányságot Horváth Aladár, Munkácsi nővérek,, Győzike, Kolompár Orbán és a hasonlók tették ellenszenvessé, az értelmiséget az SZDSZ-hez kötődő -magát mindenek felett állónak tartó- hálózat járatta le. Mert mindkét területen csak a saját gazdagodásuk számított, és ahol ezt biztosítva látták, ott zengett a dicséret!
civilina
2011. július 11. 18:01
"Az Orbán-rend rendhez is, káoszhoz is vezethet." Ez nem lehet igaz! Már az "értelmesebb" balliberális felismerte, hogy rendhez is vezethet az Orbán-rend! Kicsit ugyan faramuci módon fogalmazott a gyávasága miatt, de nézzük el neki. Figyeljétek meg, előbb utóbb valamelyikük veszi a bátorságot, és már egyenesen a Gyurcsányi-káoszról fog írogatni. "Aztán jöhet az izgalmas ősz. Gyermeki kíváncsisággal várjuk. Személődünk, fülelünk, nézünk kifele a fejünkből." Hát, ez az! Végre rendet kéne vágni a szemlélők, fülelők, a fejükből csak kifele nézők között, a sok rosszindulatú és gonosz tollforgatók soraiban, akik a magyar nyelvet a magyar nemzet gyalázására használják. Nincs ennyi léhűtőre szükségünk, túl sokan vannak! Lenne bőven feladat a számukra.
Merlin
2011. július 11. 17:09
A szó klasszikus értelmében az értelmiségi ember (ami nem mindig azonos a diplomással !!!) gondolkodik, kételkedik, vitatkozik, érvel stb. Szabadelvű és szabadságszerető, ergo liberális. Maga az elnevezés: "értelmiségi", utal az észre, értelemre. Sajnos manapság sokan egy keservesen megszerzett diplomára hivatkozással már értelmiségnek érzik, nevezik magukat, pedig ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!