Nehogy meglopjanak!

2010. október 22. 09:39

Amikor a kormány azt mondta, hogy nem postázza a nyugdíjjárulékokat az államiból a magánpénztárakba, az érdekelt politikai és üzleti tényezők egymásnak estek.

2010. október 22. 09:39
„Amikor a válság kényszerei hatására a kormány azt mondta, hogy bő egy évig nem postázza tovább a befizetett nyugdíjjárulékokat az államiból a magánpénztárakba, és nem fizeti adóforintokból a nyugdíjakat, súlyos turbulenciát idézett elő. Az érdekelt politikai és üzleti tényezők egymásnak estek, vádaskodni és védekezni kezdtek, és ma többet tudhatunk meg magunkról, a nyugdíjrendszerünkről, mint korábban bármikor. Szembesülhetünk idealizált pénztárjaink trükkjeivel, gyengeségeivel, a politika manővereivel és kiszolgáltatottságunk fokával.

Például annak az állításnak a tarthatatlanságával is, hogy »ez, kérem szépen, lopás«. Mármint a nyugdíjjárulékok hiánytalan landoltatása az állami nyugdíjrendszerben. Holott ha így lenne, befizetéseink háromnegyedét eddig is »ellopták«, csak Robin Hood módjára kiosztották a nyugdíjasoknak.

A helyzet láthatóan roppant konfúz, és kevesek érdeke egyenes, igaz mondatokkal érthetővé és átláthatóvá tenni. Pedig szükségünk lenne rá. A kormány kényszerűségből hozzányúlt a nyugdíjrendszerhez. Itt lenne hát az értelmes beszéd ideje. Nem másért, csupán tisztánlátásunk végett. Nehogy tudatlanságunkkal visszaélve meglopjanak bennünket.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tjhony
2010. október 22. 20:46
Miert nem kritizalod a helyesirasom az egyszerub volna mert akkor meg nyilvanvalobb lenne menyit tudsz a vilagrol. Orulok hogy minder"egyszru"bejut mindenhova latod ez az igazi szabadsag . :)
tjhony
2010. október 22. 15:00
Tessek ertelmes egyszeru beszed! A Gusztustalan politikai elit nem a babok amiket mozgatnak hanem a valodi szemelyek-nek kell a villa a nagy elet a gyemant a gyurukbe a 7-es bmw a 600-as SL ,,,,es itt egy kissseb embert ideznek BAJOR IMRE aki azt mondta nagyon nehez megszokni ,hogy amit eddig csak ugy megvehettel "draga dolgokat"azt most nem veheted meg. Na ezeknek a dolgoknak bele kell,hogy ferjenek a koltsegvetesbe aztan ami maradt abbol elsz te! Ez semmiben sem kulombozik semmilyen kommunista vagy szicialista rendszertol es nem is fog soha amig lessz parlament,es demokracia!!!! sak megjegyzem orban viki azt mondotta az ofshore lovagokrol,hogy semmi keresni valajuk az orszagban ,,meg kellene kerdezni tole ,hogy kaja ibrahim es joship toth mit kerestek ebben az orszagba ha eltek valaha is! zoval igen ellopjak a penzeteket ,de ti kicsik es onzok vagytok mar ahhoz ,hogy szembeszaljatok veluk,,,mert titeket is a szemelyes erdek iranyit es semmi mas!VOALA!
Nomine
2010. október 22. 14:56
nekem 2 év alatt minimum 250ezer Ft bukóm volt a "profitorientált" nyugdíjbiztosítómon. ( Erste ) visszamegyek államiba egyébként meg ANYÁTOK pénzével szórakozzatok ti büdös parasztok
morfondír
2010. október 22. 13:02
A 40% a tuti, az "ugye, ugye" pedig a lényeg. Erről tereli el a figyelmet a tőkebefektetésekért és nem a nyugdíjasokért aggódó sajtó. A cél az állami garancia időleges takarékra állítását hanyagságnak beállítani, mert a tőzsdei kockázat csökkentésétől a profit maximalizálása okán el szeretnének tekinteni. Legalábbis az én olvasatomban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!