A százforintos gyűjtőakció margójára - Ki is az aránytévesztő?

2010. október 18. 12:29

Sok pénzt akarnak gyűjteni és sok diákkal akarják megértetni, hogy adni jó. Ilyen egyszerű a magyarázat.

2010. október 18. 12:29

„A baloldali sajtó ismét megtalálta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, ezúttal azért, mert adománygyűjtő akciót hirdetett a vörösiszap-katasztrófa áldozataivá vált családok megsegítésére. Az államtitkár arra kérte a diákokat és a pedagógusokat, hogy fejenként legalább száz forinttal járuljanak hozzá a bajba jutottak megsegítéséhez. Az iskolák által összegyűjtött pénzt a kolontári és devecseri általános iskolába járó gyermekek családjainak, illetve az érintett iskoláknak juttatják el.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) akciója azért váltott ki bírálatot, mert a minisztérium a »világnézetileg elkötelezett« Magyar Máltai Szeretetszolgálatot kérte fel az adományok szétosztására. A Népszabadság, a Népszava és a Hírszerző azért is kritizálja az államtitkárságot, mert közleményében név szerint csak Kolontárt és Devecsert említi meg az iszapkatasztrófa kapcsán, a szintén érintett Somlóvásárhelyről viszont nem esik szó. A baloldali médiumok aggályosnak találják azt is, hogy az adakozó intézmények neve fölkerül majd a NEFMI honlapjára, mert ez szerintük alkalmas lehet a »csettintésre nem ugró iskolák kiszűrésére«.

Az oktatási államtitkárság akciója elleni újabb koncentrált támadás beleillik abba a támadássorozatba, amely hónapok óta tart a munkáját nagy elánnal megkezdő, ambiciózus oktatási kormányzat ellen. A baloldali/liberális köröket engesztelhetetlen gyűlölet fűti a kereszténydemokrata vezetésű oktatási államtitkárság ellen, amely komoly változtatásokat akar keresztülvinni a köz- és felsőoktatás területén. Szakítani akar az elmúlt nyolc évben uralkodó liberális felfogással, és teljesen más értékrendet akar érvényesíteni az oktatási rendszerben. A magyar oktatáspolitika irányultságát hosszú ideig meghatározó Magyar Bálint, Fodor Gábor és Horn Gábor neve fémjelezte politika követői minden eszközt megragadnak, hogy ellehetetlenítsék Hoffmann Rózsát, mielőtt végrehajthatná reformjait. Az államtitkárság értékközpontú, a pedagógus-szakma érdekeit az üzleti érdekek fölé helyező politikája valóban sok befolyásos kört sért, ezért nem meglepő, hogy az oktatási vezetés minden lépését árgus szemmel figyelik az ellenérdekelt felek, várva a pillanatot, hogy lecsaphassanak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frontin
2010. október 18. 23:27
Szerintem nagyon jó ötlet. A gyerekek is érezzék, milyen segíteni, adakozni a rászorulóknak. Nem a 100 Forinton van a hangsúly, hanem a felelősségen, a segíteni akaráson és az összefogáson. (Szerintem)
quetzal
2010. október 18. 22:43
Sokféle kezdeményezés van, ez is jó egynek.
hajduj
2010. október 18. 20:37
A szocialisták látom nagyon irigyek lettek, mert, ha jól sejtem Fletó barátunk nem jött be a nyuggerek 100 Ft-os pumpolási ötlete, az új és trendi frakciójának megalakításához.
balbako_
2010. október 18. 14:43
Mi ebben a különös? A baloldal bedőlt a saját hülye propagandájának, hogy a Fidesz azért nyert, mert mindent kifogásolt az előző 8 évben. Ennél nagyobb hiba nincs megrágalmazok valakit és el is hiszem! A stratégák azt találták ki, hogy mindenre rárontanak amit a kormány mond vagy tesz és akkor jön a 2/3 os Győzelem és Gyurcsány fehér lovon. A már nem teljesen hülyék, mint a HVG-től Pelle János és mások óva intették a lelkeseket, de ez a Népszavához és a 168 órához, meg a Népszabóhoz nem jutott el. Jut eszembe: Bogár úr az Echo TV-ben igen szellemes definícióját adta a Népszavának, de a felsoroltakra is érvényes: arra ösztönzik a sertés elvtársakat, hogy szavazzanak a böllérre!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!