Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tusnádi folyamat

2010. július 26. 08:46

Magyar érdek, hogy az erdélyi magyarok ne csak identitásukat őrizhessék meg, de jól is érezzék magukat szülőföldjükön.

2010. július 26. 08:46
„Kitűnő záróakkordnak bizonyult az utolsó napra tervezett magyar–román nyílt csúcstalálkozó, amelynek őszinte hangneme bizonyította, mennyire hamis az a gondolkodásmód, miszerint a vitás kérdések szőnyeg alá söprése oldhatja csak fel az ellentéteket. Traian Basescu immár újraválasztott román elnökként látogatott el ismét Tusnádfürdőre, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, a szervezők, a résztvevők és Magyarország jelenlévő új vezetői elkötelezett hívei az autonómiának. Annak az etnikai alapú önrendelkezésnek, amelyet ő maga – az összes román párttal egyetemben – az alkotmányra hivatkozva elutasít. Senki nem játszik cinkelt kártyával, és ez bizalmat kelt. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor és Traian Basescu már évek óta jól megértik egymást. S ha erre valaki fanyalogva azt mondja, a román államfőnek a Fidesz-elnök társasága tavaly csak az erdélyi magyar szavazatok megszerzése miatt kellett, akkor nem árt gyorsan megjegyezni: érdekes módon Bukarest most a legnagyobb megértéssel fogadta a kettős állampolgársággal kapcsolatos budapesti törvénymódosítást. 

Vannak érdekellentétek, és vannak közös érdekek. A politika erről szól. Magyar érdek, hogy az erdélyi magyarok ne csak identitásukat őrizhessék meg, de jól is érezzék magukat szülőföldjükön. Hogy úgy egyengessék életútjukat, ahogyan ők maguk szeretnék. Magyarországnak ebben kell nekik minden segítséget megadni. Akkor is, ha vannak vagy lesznek olyan politikai vezetők Bukarestben, akiknek ez nem tetszik. És ugyancsak magyar érdek az erős Közép-Európa. A térség közös érdekérvényesítése létkérdés abban az Európai Unióban, ahol ma is a nyugati közép- és nagyhatalmaké a végső szó. Ebben Lengyelország mellett Románia lehet a leghatékonyabb partner. Így a szoros együttműködés Bukaresttel magyar érdek is. Orbán és Basescu szombati előadásai alapján a közös érdekérvényesítésre jó esély van. A tusnádfürdői szabadegyetem politikát formáló tényezővé vált.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2010. július 26. 13:22
Én az erdélyi magyarokra bíznám, hogy hol érzik magukat jobban.
már foglalt
2010. július 26. 12:27
érdekes módon Bukarest, a moldáviai románoknak állampolgárságot akar adni. lehet, hogy ez áll a kettős állampolgárság iránti engedékenység középpontjában??? nem, nem. biztosan OV intézte el, mert az ő két szép szeméért bármit megtesz Basescu.
hillcut
2010. július 26. 11:33
Tökjó meg minden. Persze nem gyűlölködhetünk állandóan a románokkal (sem). Meg kell velük egyezni vhogyan az erdélyi magyarok miatt, meg magunk miatt is. De minden szép gondolat ellenére, mégis csak románokról beszélünk. A történelmi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy eddig nem bizonyultak túl megbízható és szavahihető szövetségeseknek. Szóval én azt mondom, hogy csak óvatosan bratyizgassunk velük. Lehetőleg más, megbízhatóbb KKE országokkal a hátunk mögött. (Lengyelo., Horváto.)
Kündü
2010. július 26. 10:48
Hogy Viktor szivélyes és barátságos , az érthető. (Mégiscsak ő a vendég...) Így volt Constantinescu idején is. Ami pozitív meglepi, az Basescu derűje és szimpatikus hozzáállása. Na, azért nem téveszt meg, de ez mégis ezerszer jobb, mint Iliescu ál-demokráciája és posztkommunista-nacionalista balkánisága.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!