Vértes László

2016. augusztus 5. 17:59
Ha minden vallás egyformán jó, békeszerető, toleráns, igazságos, szerető és jólétteremtő lenne, mi a csudáért jött volna el külön Jézus? Hogy feltalálja a meleg vizet, kihegyezze a zabszemet, felpumpálja a vonatkereket, meghámozza a léggömböt?
2014. június 17. 14:04
A zsidó Messiás semmiféle utópiával nem említhető egy lapon, de még egy könyvön belül sem. Jézus ugyanis tudta, mi lakik az emberben, ellentétben az utópiák rózsaszín kakaón felnőtt, képzeletdús szerzőivel.
2014. június 13. 10:16
A kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség.
2014. május 29. 15:32
A Messiás ezzel szemben azt tanítja, hogy lehetséges úgy sikerben és jólétben élni a földön, hogy ezáltal elnyerjük az örök boldogságot is.
2014. május 13. 15:55
Mi lehet a kereszténység átütő üzenete? Az, hogy a zsidó Messiás követése tette szabaddá, demokratikussá, jogállamivá, jólétben élővé a nyugati civilizációt.
2014. április 10. 10:13
A keresztények közéleti szerepvállalása az elvilágiasodás veszélyével jár, a szerepvállalástól való tartózkodás viszont a kereszténység háttérbe szorulását hozza.
2014. április 3. 9:56
Hol volt a Human Rights Watch és a nemzetközi közvélemény meg a hírcsatornák, amikor a muszlimok gyilkolták a keresztényeket? Mit tettek a rémtettek megakadályozásáért? Semmit.
2014. február 27. 8:53
A történelmi adatok gátlástalan manipulálása jól illusztrálja a gendermozgalom két belső ellentmondását: 1. makacsul tagadja a biológiai tényeket; 2. megkísérli kiiktatni a „maradi” keresztény szemléletet a megoldásból. 
2014. február 20. 1:42
Miért kellene a keresztény egyháznak a szegények egyházává válnia? Jézus tanítása jómódúvá tette és teszi az emberiséget.
2014. január 23. 11:51
A fundamentalizmus úgy is értelmezhető, hogy az ide sorolhatók komolyan veszik magukat, "a" után "b"-t, "c"-t és "d"-t is mondanak ahelyett, hogy a hasuk megtömésével, a szexlapok nézegetésével és a szórakoztatóipar finanszírozásával töltenék ki ébrenlétük üres óráit.