vers

2017. március 18. 21:51
A Költészet Világnapján 2017 március 21-én kedden, egy teljes napig, a Julius Meinl szervezésében minden idézet – lehet ismert vagy saját – kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel „fizethetik ki" – hirdeti az esemény Facebook oldala.
2017. március 9. 11:53
Engem a mai világ hétköznapi témái érdekelnek, és szeretek egy úgymond költőietlen témát klasszikus költői módon, mondjuk szonettben megfogalmazni, ennek van valami izgalmas feszültsége. Interjú.
2017. február 6. 14:58
Dicső híre-neve fönnmarad örökre címmel Arany János életét és pályafutását feldolgozó irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Keresztény Élet hetilap szerkesztősége – közölte Lezsák Sándor.
2017. január 31. 12:45
Darth Vader halála után 25 évvel / A Köztársaság működik éppen.
2017. január 17. 8:38
Január 22-e a magyar kultúra napja, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Ezen a napon halt meg 1989-ben Weöres Sándor. Idén ezen a napon a nemrég indult Várkert Irodalom ingyenes programsorozatának második részeként, Szávai Viktória tart Weöres Sándor estet Sárkánylehelet címmel. Interjúnk a Jászai Mari-díjas színésznővel.
2017. január 11. 11:25
Az emberek közösségbe vágynak, a színházi élményt is szívesebben élik át együtt a barátaikkal, ráadásul az otthon megszokott környezete intim teret ad a játékhoz, karnyújtásnyira hozva egy emberi történetet.
2017. január 3. 10:42
Nem fogok a jövő majmával tartani, legyen bár háta egyenes, s ő maga homo sapiens. Sötét mélység nyílik előtte, hisz útja bizony errefelé visz, már ha Isten kegyelméből valaha vége szakad majd ennek az egésznek, s nem örökké forog meddő útján, a nevét változtatva csupán.
2016. december 18. 10:00
Szótagról szótagra haladva társít szöveghez zené egy gépitanulás-rendszer.
Soha már!
2016. december 10. 6:51
Egy klasszikus a klasszikustól: Edgar AllAn Poe A Holló című versét Neil Gaiman olvassa fel egy kandalló mellett, gyertyafényben, viharkabátban. Az apropó pedig az, hogy a Worldbuilders nevű jótékonysági szervezet idén sikeresen gyűjtött össze egymillió dollárt.
2016. április 27. 22:04
Sötét akarat és tiszta múlt között egyensúlyoz a Násztánc című előadás. A Magyar Állami Népi együttes olyan koreográfiát ad elő, ami egyszerre érzékletes és elgondolkodtató. Mit jelent ma az ünnep? Hova lett a régi, tiszta ceremónia? Erre keresik a választ.
2016. április 14. 22:18
Nagy László jellemábrázolása hihetetlenül pontos, a figurái a mai világban is ugyanúgy megtalálhatók. Hogy hogyan ültettem át mindezt a tánc nyelvére? Eklektikusan gondolkodtam. A néptánc alapjaiból indultunk ki. Interjú.
2016. április 12. 12:43
Sepsiszentgyörgyi fiatalokat kérdezett meg a Főtér.ro a kedvenc verseikről a magyar költészet napja kapcsán.
Messzire ment
2016. április 2. 12:21
„Pontosan ugyanolyan üres a feje, mint a heréi.” „Kicsi a farka.” Ilyen, és ehhez hasonló kijelentések hangzottak el abban az Erdoğanról szóló versben, ami a ZDF német köztévé egyik szatirikus műsorában hangzott el, és amit utóbb eltávolítottak a csatorna médiatárából. Korábban egy, a török elnököt pusztán politikailag parodizáló műsor váltott ki diplomáciai botrányt.
2016. január 5. 5:01
Manapság nem igazán engedhetjük meg magunknak, hogy csak üljünk az íróasztal mögött, várva a csodát, hogy az emberek egyszer felfedezik, mennyire baromi jókat is írunk, aztán tömegesen rohannak a könyvesboltba köteteket venni. Mégis hol fedeznék fel? Interjú.
2015. november 30. 12:47
A WordsEye botcsinálta 3D dizájnert csinál belőlünk, csak le kell írni mit szeretnénk látni és megvalósítják azonnal. Az eredmény olyan szép lesz, mint a varrógép és az esernyő találkozása a boncasztalon.
2015. november 11. 13:23
Két friss, ropogós verseskötet is rendelkezésre áll az égben történő rendrakáshoz: az egyik Babiczky Tibor Kivilágított ég, a másik pedig Csider István Zoltán Rendrakás című munkája. Mindkettő a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg és szerda este mutatják be őket a Gödör Klubban.
2015. november 9. 11:14
A vers mostanra már nem műtárgy, hanem eleven, velünk élő történés. Interjú.
2015. október 30. 12:46
Szimpatikus nekem Ginsberg meghatározása, miszerint a vers egy érzés ritmikus artikulációja. Egy érzéssel kezdődik, egy gomolyaggal a mellkasban. Interjú.
2015. október 28. 13:27
A döntő első fordulója után a tavalyi nyertes ismétlését valószínűsítették legtöbben, ám Horváth „Színész Bob" Kristóf meglepően rövid második szövegével – szándékosan vagy sem – lepöckölte magát a dobogóról.
2015. augusztus 3. 12:43
A Vers Mindenkié sorozat legújabb darabjában a Wellhello Apu vedd meg című slágerét Scherer Péter és Janklovics Péter szavalja.
2015. július 13. 15:27
Zajos sikert aratott Bánki Beni, a pécsi diák Balaton Slam Tengerszem című verse, amit a Balaton100szó rendezvényen adott elő a balatonszárszói József Attila Emlékházban.
85
2014. május 13. 21:38
85. születésnapján köszöntötték Kányádi Sándort Budapesten. Kányádi az ünnepségen elmondta: számára addig terjed Magyarország, amíg a magyar nyelv, és addig szolgálja az országát, ameddig csak tudja.
2014. március 15. 17:11
Elemi ösztön, Sharon Stone, Básti Juli, Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
2013. szeptember 16. 15:31
A rendhagyó irodalmi sorozatban elismert kortárs költők lépnek színpadra, és hétköznapi vagy éppen nem hétköznapi oldalukról mutatkoznak meg a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében.
2013. április 13. 16:07
Weöres Sándor gyermekverseinek nőies és humoros oldalát egyszerre villantja fel a Holnap Kiadónál megjelenő válogatáskötet, amelyet dupla kiadásban, kétféle illusztrációval kísérten vehetnek kezükbe az olvasók elsőként a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
2013. április 1. 13:07
Tél veszíti ingét, / pirosodik Húsvét, / hamarosan hazamegyek, / boldog leszek ismét.
2013. április 1. 12:55
Szóljanak a harangok, / szóljon allelujja! / mire jön új március, / viruljunk ki újra!
2013. április 1. 11:07
Krisztus támad és eszmél, / Odukat és kriptákat pattant. / Van-e gyönyörűbb ennél?
2013. április 1. 10:58
És megérzik a fényt a gyökerek. / És szél támad. És fölzeng a világ.
2013. március 19. 13:50
Gesztesi Károly, Varró Dániel, Dorogi Péter, valamint az MR2 műsorvezetője, Horváth Gergely lesz a vendég március 26-án a Gödör Klubban, a Zenélő Versek estjén.
2012. december 27. 13:25
Fagyban a bringaút gyász / ha jót akarsz, keress mást! / Inkább lavírozz a kocsik közt / minthogy kezed legyen törött!
2012. október 23. 10:33
Olyan ez, mintha egy Rackajam Best ofot hallanánk – a létező legjobb, magyarul elmondható blues szövegekkel.
2012. október 19. 12:22
A slam senkit nem sért, nem bánt, nem sérthet, nem bánthat. Ez mindenkinek jó.
2012. július 5. 15:43
Szeme ragyog, szíve tiszta, ránk mosolyog D. Tóth Kriszta – kezdődik a műsorvezető kedvenc verse, melyet Csukás István írt neki.
2012. június 25. 15:06
A dalszöveg lazább, sokkal egyértelműbb üzenetekkel, társadalomkritikával, illetve egyértelműbbek benne a szerepek. A verseimnél viszont eléggé összemosódik, hogy valami milyen részben alanyi vagy fiktív. Interjú.
2012. június 12. 10:44
Magyarországon a jobboldalnak szerintem az a legnagyobb hibája, hogy nem áll ki egyértelműen a rasszizmus és a gyűlölet ellen. Interjú.
2012. június 9. 13:47
Csütörtök este a Corvintetőn a szavak mesterei évfordulós nagy magyar írók műveiből merítettek inspirációt. A Slam Poetry est győztese Kövér András lett, aki a kislányáról slammelt.
2012. június 8. 21:03
Adóznak, mint a tisztes állampolgárok / De hiába, nem azok: bicikli tolvajok.
2012. június 4. 13:56
Részlet Szálinger Balázs Háború című verses elbeszéléséből. Az irodalmi fesztiválon vasárnap Rájátszás címmel kortárs költők zenészekkel együtt lépnek fel az Akvárium klubban.
2012. április 8. 8:25
Pilinszky János Harmadnapon és Négysoros című versei, Földes László (Hobo) előadásában.
2012. április 6. 15:50
Szenvedés éjszakája, hűtlenség éjszakája, gyötrelem éjszakája, irgalom éjszakája.
2012. március 31. 17:38
Vicces kedvükben voltak az olasz képviselők a szombati plenáris ülésen, egyikük verssel fejezte be felszólalását.
2012. február 29. 16:55
Hazafelé tartok / Bringámat tekerem / Hat rendőr vesz körbe / A Margit szigeten.

összesen: 43 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó