tradicionalisták

2016. május 19. 11:30
Az államnak szekulárisnak kell lennie. Az államvallások rosszul végződnek. Ez a történelemmel szemben megy. Az a szekuláris jelleg, amelyet a vallásszabadságot garantáló, szilárd törvény kísér, olyan keretet nyújthat, amelyben előre lehet haladni. Interjú.
Rómával vagy Róma nélkül?
2015. december 3. 14:40
„Manapság a hivatalos egyházat a liberalizmus és a modernizmus fertőzi meg. A mi szándékunk ezért nem más, mint katolikusnak maradni és az egyházat meggyógyítani” – mondja a X. Szent Piusz Papi Testvériség egyik papja. Ez egy különleges katolikus csoportosulás: úgy tartják magukat a legkatolikusabbnak, hogy valójában ki vannak közösítve az egyház szervezetéből – szerintük érvénytelenül. Hazánkban két „piuszos” pap működik, egyikük Ausztriából jár misézni kéthetente Budapestre. Vele beszélgettünk a társaság és az egyház helyzetéről.
2012. június 8. 12:57
Zsarolással fenyegetőznek a vatikáni kiszivárogtatók, akik mögött egyre inkább úgy tűnik, két bíboros áll. Ellenükre lehet a Krisztus Légió elleni vizsgálat és az, hogy a pápa arra készül: visszafogadja az egyházba az elszakadt tradicionalistákat.