teológia

2016. december 4. 11:35
Jézus az egész emberiségért halt meg, s ez által üdvözül mindenki. A páli szöveg viszont azt jelentené, hogy Jézus a kereszten csak a férfiakért halt meg.
2016. augusztus 19. 10:06
Balavány vallásellenessége egyre inkább maga is egy vallás. Az el nem kötelezés nyúlós kötőanyagával tömöríti híveit, akiket gyakran nagyobb bigottság és intolerancia jellemez, mint az általuk bírált hagyományos vallásokhoz tartozó egyes személyeket.
2016. június 29. 15:41
Nem tudom Vigh Szabolcs miért gondolja azt, hogy a fogamzásgálás engedélyezése csökkentené az abortuszok számát katolikus körökben.
2016. június 29. 15:37
Úgy látszik Ferenc mostanra elfelejtette a katekizmust, az összes hitletéteményt, a Szentírást és a Szenthagyományt.
Aktív szemlélődés
2016. június 21. 15:52
Vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, a pszichológia pedig nem adja meg a végső választ – mondja a Mandinernek Deák Hedvig domonkos nővér, aki nem igazán találkozik a nők elnyomásával az egyházban, s aki szerint női mintából sem áll túl sok rendelkezésre, de férfimintából még annyi se. A rendi elöljáró szerint a felszabadítás teológiája már lefutott téma. Az egyetemen tanító teológussal a szerzetességről, a teológia mai állapotáról és a pszichológiával való párbeszédről beszélgettünk.
2016. május 19. 12:53
Csíksomlyó sajátos, egyedi jelenség a magyar hitéletben, amely korábban is nagy volt, de még inkább kinőtte magát. Ezért aztán ma sokak számára úgy tűnhet, hogy a pünkösd nem más, nem több a csíksomlyói búcsúnál. Interjú.
2016. május 2. 14:18
A pápának tudnia kellett volna, hogy egy ilyen lépéssel megbomlik az Egyház, és ez az egyházszakadás irányába vezet. Egy szkizma, ami nem a perifériára, hanem az egyház szívébe telepedik. Isten adja, hogy ez be ne következzen. Interjú.
2016. április 30. 15:39
Isten egyszerre nő és férfi – vagy éppen egyik sem. A hagyományban Isten mindig férfiképekben, atyaként, királyként, bíróként stb. jelenik meg, azonban a Bibliában vannak a női képek is: Isten vigasztaló anya, szülő nő vagy bába. Interjú.
2016. április 6. 17:26
Ez realitás, és ezt az irgalmasságot magunknak is mindennap gyakorolnunk kell. Nem világviszonylatban, mert akkor semmi nem lesz ebből. Nem hiszem, hogy a világ sorsát, beleértve a legaktuálisabb problémákat is, itt és most meg tudnánk oldani. Interjú.
2016. április 5. 16:04
A sok Krisztus-kép közül ma nem a szegény Jézus, a megdicsőült Jézus vagy a történelem előtt létező örök Logosz, hanem a gyógyító Jézus kerül előtérbe. Remélem, ennek a korszaknak hamarosan vége szakad. Interjú.
Eltérő tapasztalatok
2016. március 15. 17:10
Ferenc pápa nem professzionális teológus – jelentette ki egy német lapnak adott interjúban Gerhard Müller bíboros, a vatikáni Hittani Kongregáció vezetője, hozzátéve: csak mese, hogy a pápa ellensége lenne.
2016. február 10. 10:46
Az imént azt mondtuk ki, hogy a kereszténység redukciója valami közös minimumra káros. Hozzátenném, éppoly kevéssé életszerű, mint egy házaspár kapcsolatát pusztán a közösen vallott értékekben megállapítani. Interjú.
2016. január 15. 12:56
A nyomás az anglikán egyházon, hogy maradjon hű a hagyományos keresztény tanításhoz a házassággal kapcsolatban, egyértelműen az afrikaiak műve. Ez azt jelenti, hogy a harmadik világ fiatal, ortodox, többségi egyháza hivatalosan is megmutatta erejét.
2016. január 7. 16:24
Perintfalvi Rita bécsi progresszív teológus nem érti, miért bűn a homoszexualitás megélése és miért nem lehetséges az azonos nemű párok egybekelése.
Patsch Ferenc
2015. december 26. 14:50
Az, hogy „majd én felülről megmondom neked, hogy mit kell gondolnod”, egyszerűen nem megy; a „laikus” és az „egyházi” világ hagyományos határai pedig feloldódóban vannak – állítja Patsch Ferenc jezsuita filozófus-teológus, akinek „Katolikus spiritualitás tabuk nélkül” címmel jelent meg kötete a jezsuita blogos írásaiból. Patsch szerint Jézus Krisztus és örömhíre ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, ám az érthetősége érdekében nem hagyhatjuk figyelmen kívül a megváltozott közeget. A jezsuita szerző úgy látja: Ferenc pápa is mennyi körültekintéssel próbálkozik, és neki sem mindig sikerül tökéletesen. Interjúnk a jelenleg Kubában élő szerzetessel.
2015. december 12. 11:58
Európa keresztény, mert azt a kultúrát, amelyet sajátosan európainak tarthatunk, a kereszténység emberképe, természetfogalma és történelem-szemlélete alakította ki.
2015. november 4. 13:29
Ha befolyásolni akarjuk az eseményeket, akkor meg kell szólalnunk. Máskülönben csak magunkat tehetjük felelőssé, ha nem úgy alakulnak a dolgok az országban, ahogyan helyesnek tartjuk. Interjú.
2015. október 19. 8:57
Tegyük fel például azt a kérdést, hogy a mi a demokrácia? Na, ugye. S le lehet vonni azt a következtetést, hogy demokrácia voltaképpen nincs is.
2015. október 7. 15:52
Az egyház, a keresztények segítsenek a menekülteknek, azonosuljanak a szenvedéseikkel. Ám az állam mint erőszakszervezet is tegye a dolgát. Tartson rendet, s ne engedje, hogy milliók élete káosszá váljék. Ha kell, szögesdróttal.
2015. szeptember 22. 12:00
A középkor legnagyobb teológusa szerint minden nemzet eldöntheti, kit fogad be és kit nem, valamint a letelepedőknek alkalmazkodni kell a helyi kultúrához, szokásokhoz.
2015. június 13. 16:30
A melegházasság intézményét azonban csak olyan konzervativizmus támogatja, amely éppen akkora távolságban van a konzervativizmus hagyományos értelmétől, mint a melegházasság a házasság hagyományos értelmétől. Interjú.
2015. március 31. 11:24
És itt érkezünk el a teológiához, amely nem kategorizál eseteket, hanem egészen „szakszerűtlen” módon azt mondja, hogy mind betegek vagyunk!
2014. november 20. 15:19
A kategorikus eltérés ellenére Isten és a világ között szoros kapcsolat, összetartozás és közösség van. A világot Isten jónak teremtette és ez mind a mai napig tükröződik is benne.
2014. november 17. 13:00
Mindezek alapján egyre világosabb, hogy a konzervatív álláspont képviselete teológiai és logikai érvekkel nem támasztható alá.
2014. szeptember 30. 9:52
Jézus válaszával rávilágított, hogy a felebarátiság – felelős kapcsolat – határainak meghúzásában nem játszhatnak szerepet sem származási, sem kultikus tisztasági szempontok.
2014. április 3. 11:33
Ókovács Szilvesztert, a a Magyar Állami Operaház főigazgatóját és Lázár Kovács Ákos médiakutató, a PPKE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének vezetőjét kérdezi a közéleti kereszténységről péntek este Horváth Gergely (MR2 Petőfi, Kultúrfitnesz) és Szilvay Gergely (Mandiner) a katolikus újságírószövetség szervezésében.
2014. február 27. 8:45
A válaszom elszomorító: semmilyen lehetősége sincs egy magyar teológusnőnek, legalábbis katolikusként.
2012. november 6. 11:46
A hit tanulható, tanulmányozható, tudományos vizsgálatnak vethető alá? Ugyanígy az Isten: meg lehet Őt ismerni?
2012. augusztus 13. 9:45
A magyar református lelkésztársadalom aggasztó lelki állapotáról szóló beszéd ritkán válik nyilvánosságunk részévé.

összesen: 29 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó