színház

2019. január 14. 16:20
Évenként egyszeri ingyenes színházi, cirkuszi és komolyzenei koncertre-, valamint táncelőadásra szeretnék elvinni az általános iskolás diákokat.
2018. május 3. 9:43
Olyan kétszereplős kamaradarabokat várnak, ahol a színészek közt legalább két generációs korkülönbség van, a fiatal rendezőt pedig egy tapasztalt kollégája mentorálja.
2017. május 22. 14:39
A magukat gerinces hetero macsónak gondoló képviselők miért döntenek úgy, hogy nem döntenek, és miért nem képesek döntéseikért felelősséget vállalni? Interjú.
Maradna
2017. május 11. 11:09
A Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója az évadnyitó sajtótájékoztatón jelentette be, hogy újra pályázni fog a teátrum vezetői posztjáért.
2017. április 29. 9:30
” Erős a házunk, teli a kamránk”- mondja Kippkopp Tipptoppnak. “De üres a karunk. Hiányzik innen…egy gyerek!”- sóhajtja Tipptopp. Marék Veronika népszerű mesehőseinek története folytatódik, bővül a család öt kis gesztenyegyerekkel. Az előadás időtartama 45 perc. Kezdési idő: 9:30 és 11:11
2017. április 27. 14:24
Három nap alatt több mint tíz előadást nézhetnek meg az érdeklődők az RS9 Színházban, a független társulatoknak létrehozott fesztivál keretén belül április 28-tól 30-ig.
Sírva röhögni magunkon
2017. április 10. 22:59
A Budapest belvárosában nyíló Hatszín Teátrum Janikovszky Éva születésének évfordulóján, április 23-án tartja első gyerekelőadását, az írónő könyveiből készített ősbemutató formájában. Ezt megelőzően, április 22-én az írónő A lemez két oldala című könyvéből készült, felnőtteknek szóló előadás lesz látható. A darabok rendezőivel beszélgettünk próba közben. Páros interjúnk.
+ 1 év
2017. március 28. 17:24
A szombathelyi közgyűlés egy évvel meghosszabbította Jordán Tamás igazgatói megbízatását a Weöres Sándor Színház élén, egyben új pályázatot írt ki a színház ügyvezető igazgatói állására.
A nemzet színésze
2017. március 27. 18:53
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Csomós Marit választották meg új tagnak a februárban elhunyt Berek Kati helyére a nemzet színészei.
2017. március 27. 13:47
A színház nézőterét átépítik, ezért a társulat – szinte a teljes repertoárral együtt – áttelepült a Városmajori Szabadtéri Színpadra.
2017. március 26. 10:30
Ajánlott életkor: 3+ „Jóváteszem ezt a vétket Hozok télre eleséget Messze távol, külországból Afrikából. Akárhogyan fúj a szél Misi mókus útra kél.” Egy előadás, amelyen generációk nőttek fel. A bemutatón ülő csöppségek ma már nagymamák és nagypapák, akik jó néhány évvel később gyerekeikkel jöttek el a színházba, ma pedig izguló unokáikkal várják, hogy felgördüljön a függöny, és megismerjék a cserfes Misit, a szorgalmas mókustársakat, a bölcs Rókus mókust, a csalafinta Bumba majmot, a vándorcirkuszt. Hogy a hősökkel együtt képzeletben ők is hajóra és léghajóra szálljanak, megküzdjenek a csörgőkígyóval, a tigrissel, a krokodillal, eljussanak Afrikába, és átéljenek sok-sok kalandot. Az előadás helyszíne: Színházterem Az előadás időtartama: 80 perc (1 szünettel)
2017. március 25. 10:00
A Tavaszi Pagonyfesztre most is érdemes lesz eljönni: Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncerttel nyitja a napot, bábszínházzal mutatkozik be a Berg Judit és Agócs Írisz sikersorozatának új kötete, a Maszat a fodrásznál, a kuflirajongókat kiállítással, kulisszatitkokkal és filmvetítéssel várják az érdeklődőket, de lesz lovagos felolvasó színház, a lórajongó gyerekek pedig mindent megtudhatnak a lovakról és a lovaglásról. Interaktív játékokkal, társasjátékozással és meglepetésekkel várnak mindenkit! Találkozzatok a szerzőkkel és ismerjétek meg a legújabb könyveket!
2017. március 9. 14:41
Tabu-titkok az „ÉLET színpadán” címmel tartanak jótékonysági rendezvényt pénteken a budapesti Thália Színházban, ahol neves előadók tabutémákról beszélnek majd – közölte Polus Enikő, az egyik szervező, a Mesekő Alapítvány vezetője, az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
2017. március 7. 22:29
A főváros új játszótere a Hatszín Teátrum április második felében nyitja meg kapuit.
2017. március 7. 9:39
Mini Textúra 2017 címmel gyerekeknek szóló programsorozattal jelentkezik a Magyar Nemzeti Galéria szombattól. Az összművészeti produkció a képzőművészetet a kortárs irodalommal, a színházzal és a zenével köti össze.
2017. március 5. 11:31
Tökéletesen lenulláztatok egy embert, egy társulatot, egy életet, egy művészi hitvallást, ambíciót. Gőgösek vagytok. Gyávák. Lehet, hogy el se olvastátok a pályázatot, nem is kell. Jordán 73 éve a pályázat. De ezt ti leszartátok.
Újra pályázik
2017. március 3. 18:58
A szombathelyi Weöres Sándor Színház egyik alapítója, egyben eddigi igazgatója az MTI-nek azt mondta: újra benyújtja pályázatát a színház vezetői posztjára. Jordán Tamás arról is beszélt, keserűség helyett inkább örömöt érez amiatt, mennyien biztosították őt támogatásukról, többek között Törőcsik Mari és a nemzet színészei is. Jordánnak a most kialakult helyzetre van egy áthidaló megoldási javaslata is, mivel mint kifejtette: az új pályázat miatt október előtt nem lesz új igazgató, az új évadot viszont már tervezni kellene.
Újabb színházbotrány
2017. március 3. 9:24
A Fidesz-KDNP-s többségű szombathelyi közgyűlés nem szavazta meg, hogy továbbra is Jordán Tamás vezesse az egyébként általa alapított Weöres Sándor Színházat. Puskás Tivadar polgármester szerint azért kell új pályázat, mert most kiszivárgott Jordán ellenfelének pályázata, aki emiatt vissza is lépett (Jordán már ezt megelőzősen nyilvánossá tette a sajátját). Ugyanakkor az egyik fideszes képviselő nem maszatolt ennyire, és azt mondta: nem mindenkinek tetszik az a színház, amit Jordán Tamás csinál.
2017. február 27. 10:15
A kormány 57,5 millió forinttal támogatja a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását, amely 25 százalékkal több, mint az előző évben e célra fordítható összeg.
2017. február 21. 9:56
Felvetődik a kérdés, hogy a Magyar Katolikus Egyház vezetője miért érzi úgy, hogy jogában áll korlátot szabnia a művészi, alkotói szabadságnak.
Színház
2017. február 16. 11:50
Február 19-én debütál a Trafóban az Emlékek Klinikája című darab, ami leginkább egy Black Mirror-epizódra emlékeztet. Egy talkshow stúdióját fegyveresek foglalják el, akik a disztópia eljövetelét próbálják megakadályozni. A darabban egy hétköznapi férfi sorsát követhetjük végig, aki évekkel később egy klinikán ébred fel a talkshow minden résztvevőjével együtt.
2017. február 15. 14:58
Jó tudni, hogy jó kezekben is vannak fontos dolgok a mai Magyarországon.
Gyümölcsöző koprodukció
2017. január 31. 8:40
Rendhagyó bemutatóra készül a Budapest Bábszínház. Ellinger Edina rendező (és egyben igazgatóhelyettes) és Szalóki Ági énekesnő összefogtak, hogy a minőségi zene és a gyermeki fantázia találkozása révén különleges báb-koncertélményt ajándékozzanak a legkisebbeknek. Az előadást hároméves kortól ajánlják mindazoknak, akik szeretnének részt venni egy olyan különleges zenei utazásban, ahol az énekesnővel együtt járhatnak be csodás helyszíneket, a felhőkön keresztül a tenger mélyéig. Edinát és Ágit kérdeztük a saját és közös munkájuk örömeiről és kihívásairól. Interjúnk.
2017. január 23. 23:37
Drive Time Színház elnevezéssel kínál hétköznap kora estére, a csúcsforgalom idejére, munkaidő után, 17 óra 30 perctől stúdióelőadásokat a József Attila Színház. A színházban üljön, ne a dugóban! jeligével meghirdetett programban egyfelvonásos darabok szerepelnek.
2017. január 23. 22:09
A „Lúdas Matyi a Cirkuszban” előadás ajánlásában három, költőinek talán nem mondható kérdés keltette fel az érdeklődésemet: Színház? Musical? Cirkusz? Kíváncsian kerestem erre a választ szombat este.
2017. január 17. 23:57
A nagy sikerre való tekintettel Lúdas Matyi 2017. január 11-22. illetve március 22-26. között pár napra visszatér a Fővárosi Nagycirkusz porondjára, hogy egy kicsit felfrissülve újra ámulatba ejtse a közönséget.
2017. január 15. 18:27
Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam. Interjú.
2017. január 11. 11:25
Az emberek közösségbe vágynak, a színházi élményt is szívesebben élik át együtt a barátaikkal, ráadásul az otthon megszokott környezete intim teret ad a játékhoz, karnyújtásnyira hozva egy emberi történetet.
2016. december 29. 11:00
„Minek örült a legjobban Gombóc Artúr? A csokoládénak! Igen, Gombóc Artúr a világon mindennél jobban szerette a csokoládét. Ha megkérdezték tőle, hogy milyen csokoládét szeret a legjobban, habozás nélkül fújta, mint aki éjjel-nappal ezen töri a fejét: a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon. És mi volt a legnagyobb bánata Gombóc Artúrnak? Hogy minden hiába, mert csak hízik, csak kövéredik, csak dagad, pedig keményen és összepréselt csőrrel fogyókúrázik!... Aztán egy reggel látja ám Gombóc Artúr, hogy az égen köröznek a madarak, meg a villanydróton gyülekeznek, meg a háztetőn sorakoznak, aztán: huss! – elrepülnek Afrikába…” Ő is szeretne, de a túlsúlyától nem tud repülni. Most akkor mi lesz? Csukás István maga dolgozta át a Játékszín fölkérésére a népszerű klasszikus meséjét, s mindehhez nagyszerű színészek, különleges ütős-hangszerekkel kísért dalok és Sajdik Ferenc-ihlette látványvilág társul!
2016. december 29. 11:00
Hedry Mária író, költő harmadik színpadi művének egyik fontos üzenete az, hogy óvjuk, vigyázzuk, becsüljük meg a természeti értékeinket, különösen a tiszta vizet.
2016. december 11. 14:47
Az alkotó embereknek folyamatosan reagálniuk kell a mindenkori hatalomra. Interjú.
2016. december 11. 10:00
Karácsonyi kézműves műhelyek, mézeskalács készítés, makettkivágó-hajtogató, gyermekkönyvek vására - mind a négy adventi vasárnapon.
2016. november 17. 17:20
Mi minden, hány egymás poétikájának szögesen ellentmondó jelenség fér bele a színház jelenség fogalomkörébe?
2016. november 16. 0:40
A Pesti Magyar Színházban külön figyelmet fordítanak a gyermek és ifjúsági korosztályra. Repertoárunkon olyan előadások is szerepelnek, amelyek kifejezetten a fiatalok nyelvén, a fiatalok problémáival foglalkoznak. Előadásaikhoz ezért színházpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, hogy a színház érzéki élménye után megszülető gondolatok és érzések, a problémák feltárása után közös beszédtéma lehessen.
2016. november 10. 14:04
Ez a darab valóban a máról szól. Azt mutatja meg, azokat a kérdéseket veti fel, hogy ez a történet ma hogyan valósulna meg. Mi történne, ha ma jönne el a Megváltó? Észrevennénk? Mit csinálnánk?
2016. november 9. 13:44
Zenés-táncos szenvedéstörténetet készít Jézusról Passio XXI címmel Alföldi Róbert. A rendező kiemelte, a darab azt kutatja, hogy Jézus szenvedéstörténete mit mond a 21. század emberének, illetve ha Jézus ma élne, vajon az emberek felismernék-e, elfogadnák-e benne a megváltót.
2016. november 4. 15:15
Az ethosz örök emberi gesztus volt és marad. Önkéntes cselekedet. Belső kényszer.
2016. október 24. 14:33
Ha szeretnéd, hogy gyermeked színházkedvelő és -értő felnőtté váljon: ismertesd meg vele ezt a világot minél korábban! Gyerekelőadások és színházpedagógiai foglalkozások a Magyar Színházban.
2016. október 21. 17:05
Két éven keresztül hívogatták ismeretlen hívószámról követeléskezelő cégek munkatársai Braun Barnát, hogy azonosítsa magát egy egyébként nem létező követelés behajtásához. Az író színdarabot írt a párbeszédekből, és a közönség segítségét kéri.
2016. október 12. 21:02
Talán ilyen lenne, ha a Jókai-regény rajzfilmváltozatából ismerős Szaffi megjelenne a kecskeméti Katona József Színházban egy kora őszi délelőtt, a fekete macskájával. Interjú Trokán Nóra színésznővel.
2016. szeptember 28. 10:44
A jövendő ünnepek méltóságáról.
Évad-értékelés
2016. szeptember 22. 15:26
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat által bemutatott A nyugalom volt a 2015/2016-os színházi évad legjobb előadása a Színházi Kritikusok Céhe szerint. Legjobb rendezésnek Zsótér Sándor Galileli élete (Nemzeti Színház) című darabját választották. A legjobb férfi főszereplő is ebből a darabból került ki Trill Zsolt személyében. A legjobb női főszereplő Tenki Réka lett. További 11 kategóriában osztottak még elismerést. Az életműdíjat Székely Gábor kapta.
2016. szeptember 21. 14:48
„A kisfiam számára egy kedves, mosolygós idegenné válhattam” – mondja Rátóti Zoltán, aki szeptember elején távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjáról, miután az egyéni karrier helyett a családot választotta. A nagyinterjú a Heti Válasz szeptember 15-i számában olvasható.
2016. szeptember 17. 10:00
Harminc fővárosi teátrum várja a közönséget az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Színházak éjszakája alkalmából. Színes és különleges programok, előadások, beszélgetések várják egész nap a színházkedvelőket. Egyetlen karszalag megvásárlásával a nézők a részt vevő színházak bármelyikébe ellátogathatnak. A szervezők felkészültek fogyatékkal élő látogatók fogadására is. Előzetes helyfoglalás, karszalagvásárlás és részletes program a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon!
2016. szeptember 15. 14:33
A Nemzeti Színház nyílt napra várja az érdeklődőket szeptember 24-én. A programok között szerepel nyílt próba, villámrandi a társulat színészeivel, filmvetítés és más izgalmas programok. Este Csongor és Tünde előadással zárul a nap, ami narrálással lesz látássérültek számára is élvezhető.
2016. szeptember 14. 20:58
Kérjük Miniszter urat, mint az előadó-művészeti szervezetek minősítéséért felelős minisztert, hogy vizsgálja meg a pályázati eljárások dokumentumait, állapítsa meg, hogy az eljárás nem felelt meg az Emtv-ben meghatározott szabályoknak, és hívja fel az érintett előadó-művészeti szervezetek fenntartóját, hogy gondoskodjon a munkáltató vezetőjének az Emtv-ben meghatározott szabályok alapján történő megbízásáról.
2016. szeptember 9. 12:43
Több mint egy hét eltelt azóta, hogy tudjuk, a szélsőséges nézeteiről elhíresült Dörner György újrázhat az Új Színház élén.
2016. szeptember 8. 14:38
Három héttel ezelőtt valószínűnek tartottam, hogy Tarlós nem nevezi ki újra Dörnert – és ezt nem rendíthetetlen optimizmusom sugallta, hanem a józan ész. Ami Tarlósnak nincsen – és a Fővárosi Közgyűlés többségének sincsen, igaz, szükségük sincs rá.
Elmegy
2016. szeptember 6. 8:30
Ősztől már nem lesz a Nemzeti Színház társulatának tagja Reviczky Gábor, hanem inkább szabadúszónak áll. A színész egészségügyi okokra hivatkozva távozik a színháztól.
Magyar Állami Népi Együttes
2016. szeptember 6. 7:35
Negyvenéves korra tönkremenő ízületek, alacsony fizetés, napi 5-6 óra próba, majd maszek tánctanítás – többek között ezek a nehézségek jellemzik a hivatásos néptáncosok életét, akik mégsem cserélnének senkivel. Az idén 65 éves Magyar Állami Népi Együttes táncosainak elszántságát, hivatástudatát és felkészültségét csak a profi sportolóékhoz lehet talán hasonlítani, itthon még sincsenek annyira „kirakatban”, pedig külföldi turnéikon rendszerint hatalmas ovációval jutalmazzák őket. Darabjaik nem pusztán a nép táncainak bemutatását szolgálják, hanem zömében önálló táncszínházi alkotások. Idén is több új alkotás került színpadra. Hivatásos táncosokkal beszélgettünk.
II. Edward
2016. augusztus 30. 15:37
A Zikkurat Színpadi Ügynökség októberben mutatja be Christopher Marlowe II. Edward című drámáját, melyet Alföldi Róbert visz színre Fekete Ernővel a főszerepben. A drámát hat alkalommal tűzik műsorra a Budapest Music Center, novembertől pedig az Átrium Film-Színházban játsszák majd. Rosta Mária producer bejelentette azt is: következő másfél évben négy közös munkájuk lesz Alföldi Róberttel.
2016. augusztus 22. 14:15
Közepesnek is alig minősíthető, a faluzó cirkuszokra jellemző, gyengécske töltelékszámok egyvelege ez csupán, lóháton.
2016. augusztus 19. 15:29
A népzene és a néptánc nyelvén, abból inspirálódva mutatja be az első világháborút és a háborús Magyarországot augusztus 29-én, hétfőn este a Hagyományok Házában a Lehullottak a falevelek című előadás. A Bödők Gergely ötletéből megszülető darab zenéjét ifj. Csoóri Sándor Sündi írta, a koreográfiát Nemes Szilvia alkotta meg.
Kultpol
2016. június 29. 11:12
„Minek ölre menni, kezdjetek szeretni” – így énekel a forrongó színházi világnak Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. A kultúrharcok kapcsán a képzett zongorista, egykor Somló Tamást is kísérő Hoppál a Mandinernek elmondja: „amikor hisztiznek, azzal nem tudok mit kezdeni”, de hozzáteszi: nagyon nem elegáns, amit például Fischer Iván csinál. A fesztiválos élményeiről és kormányzati üléseket záró zongorásásairól is valló államtitkár ars poeticája az, hogy az elefántcsont-toronyba zárkózott kultúrát kinyissák és odaadják mindenkinek. Interjúnk.
2016. június 22. 10:17
A jó hír tehát az, hogy politikai kapcsolatokkal sem lehet mindent elintézni és mindenkit elnyomni, mert a magyar színházi élet önvédelmi mechanizmusai, bár későn, de aktivizálódtak.
2016. június 16. 8:45
Az ember, persze könnyedén, kimondja: csak semmi pátosz! Igen, a lényeges üzenet elszürküléséig agyonismételgetjük.
2016. június 8. 13:14
Én már nem hőbörgök. Teszem a dolgom. Ez az ország, ezt az irányt megszavazta, és szerintem még egyszer meg fogja szavazni. Tehát, lehet, hogy én gondolom rosszul, hogy mi a jó út. Interjú.
2016. május 13. 11:37
Nem szeretnék a Nemzetiből nyugdíjba menni, nem egészséges, ha egy ilyen intézményt valaki túl hosszú ideig vezet. Interjú.
2016. május 11. 10:31
Engem kizárólag személyes és nem politikai célok vezéreltek, amikor megpályáztam az Újszínház igazgatói posztját. Interjú.
2016. május 5. 11:01
Én alá kell, hogy rendeljem magam a színház érdekeinek. Az, hogy én csak most először rendezek stúdióban, azért van, mert a nagyszínpadi repertoárt kellett építeni. Interjú.
2016. május 4. 17:59
A Násztánc tulajdonképpen összegzi az elmúlt évtizedek jó néhány néptánc-korszerűsítési törekvését, „kasszát csinál”, mely egy újabb ürügyül szolgál az éneklésre, a muzsikálásra és a táncra.
2016. május 2. 13:06
Így oldja az etnikai feszültséget a Főtér szerint Erdélyben a MaRó című előadás szerzője, Székely Csaba.
Szellem, tánc
2016. május 2. 10:55
„Egy selejt században éltem” – mondja Novák Ferenc „Tata” koreográfus a Mandinernek. Az erdélyi születésű, 85 éves, legendás néprajzos-koreográfus szerint mindegy, hogy milyen színű kormány van, mindenki korrupt. A Magyar Művészeti Akadémiából kilépett Novák Tata szerint általános probléma a hiányos műveltség és nagy hiányosságok vannak a néptáncos mozgalomban is. De ahogy fogalmaz: „Aki alkot és tehetséges, bármilyen művészeti ágban, azt nem lehet agyonverni”. Nagyinterjúnk Novák Tatával néptáncról, népi kultúráról és a közéletről.
2016. április 27. 22:04
Sötét akarat és tiszta múlt között egyensúlyoz a Násztánc című előadás. A Magyar Állami Népi együttes olyan koreográfiát ad elő, ami egyszerre érzékletes és elgondolkodtató. Mit jelent ma az ünnep? Hova lett a régi, tiszta ceremónia? Erre keresik a választ.
2016. április 27. 20:23
Nagyszabású gálával ünnepli április 29-én, pénteken a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a budapesti Müpában. Villámcsődület is lesz a Margit hídon.
2016. április 26. 11:58
A színész pedig teljesíti feladatát, közben esetleg fiatal anya, és gyermeke kortársai az öklüket rázzák feléje. A felnőtt közönség bár ugyanígy érez, de megtanult viselkedni. Kegyeit azonban nem a negatív szerep képviselőjének lábai elé szórja.
2016. április 21. 12:41
Helyette egy erősen képekre komponált, vizualitásában letisztult, zeneiségében domináns előadás lesz, amiben fognak azért űrdresszekben is ugrálni majd zúzda zenére. Trash-líra. Vagy fantasy-reality. Ilyesmire érdemes készülni. Interjú.
2016. április 18. 15:00
A lehető legaprólékosabb jellemábrázolást megközelítő színészi alkotás magas szintű eredménye a színházi teljesítménynek. És bizony, olykor távol áll az átlagos, mindennapi lelki élményektől.
2016. április 14. 22:18
Nagy László jellemábrázolása hihetetlenül pontos, a figurái a mai világban is ugyanúgy megtalálhatók. Hogy hogyan ültettem át mindezt a tánc nyelvére? Eklektikusan gondolkodtam. A néptánc alapjaiból indultunk ki. Interjú.
2016. április 14. 10:10
„Nem elitista vagyok. Radikális” – mondja Péterfy Bori énekesnő és színésznő a Mandinernek az állandó alkotótársával, Tövisházi Ambrussal készült interjúnkban. Péterfyvel és Tövisházival a közéleti odamondogatásról, a népi-urbánus vitákról, a mai magyar popzene szűkösségéről, a túlélés receptjéről, a megújulás szükségességéről és az énekesnő családi Áprily- és Jékely-örökségéről is beszélgettünk. Interjúnk.
2016. április 6. 17:57
A világ nem fogad szót sem nekünk, sem katarzisunknak. Csak nem tudja megúszni a katarzisok jelenlétét a megkísértést. Mert katarzis van, létezik. És előbb utóbb szóba áll a világgal, velünk vagy ellenünk.
2016. április 6. 17:20
Valami elpattant: egy néző megpróbálta megakadályozni, hogy Antigonét megkorbácsolják a Bethlen Téri Színház előadásán.
2016. március 29. 18:10
Nincs titkos alagút, amely kivezetne az Operaházból, van azonban kilenc méteres lift, csillárpadlás, és akkora színpadtechnika, amelyben elférne a Vígszínház – derül ki a Heti Válasz videójából, amelyben az Opera nézők számára ismeretlen területeit mutatják be.
2016. március 29. 10:30
A tánc nem mesél, el sem beszél, és nem érvel – ha mégis, akkor az érzelmek, szenvedélyek világában teszi ezt. A tánc rítus volt és az is marad.
2016. március 24. 10:06
Van az a sanda gyanúm, hogy az ellenzéknek agyára ment az ellenzékiség, és dühükben elkezdték rángatni a kormánypárti politikusok magánéleti szálait.
2016. március 16. 18:18
Szerdán megválasztották a nemzet színészei, ki kerüljön a február 25-én elhunyt Psota Irén helyére a testületbe. A színészlegendák úgy döntöttek, hogy Almási Éva legyen az új tag.
2016. március 5. 13:56
A washingtoni Smithsonian Folklife Festivalon nagy sikert aratott Magyar falu táncelőadás folytatása januárban debütált, március elején pedig Győrben is bemutatkozik.
2016. március 2. 20:31
A verseny nagy. Labdába rúghat-e még a színház egyáltalán, ha a valóság ilyen erős? Nos, igen, labdába rúghat.
2016. március 1. 17:41
Március 4-én adja elő utoljára az idén 65 éves Magyar Állami Népi Együttes a Verbunkos című darabját, ami a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel a zene és tánc vonatkozásában.
2016. február 29. 14:52
Sajnos nem divat a magyar filmre járás. Siralmas dolog manapság a hazai filmek forgalmazása. Pedig nálunk minden annyira nemzeti – lehetne a filmforgalmazás is nemzetibb. Interjú.
2016. február 10. 16:42
Abban hiszek, ami Jack Kerouac és társai igazsága is volt, hogy az „úton levés a fontos”, amiben benne vagyok, azt élem meg maximálisan. Interjú.
2016. február 9. 11:44
Nagy sikert aratott A revizor című előadás a Reims Scéne D'Europe művészeti fesztiválon. A Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkcióját, Bodó Viktor rendezését a hétvégén láthatta a francia közönség.
2016. február 4. 18:58
Középiskolások jelentkezhetnek a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő elnevezésű megmérettetésre. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty Mihály műve, a Csongor és Tünde.
2016. február 3. 16:05
Spiró György Kossuth-díjas író művészeti főtanácsadóként, Keszég László főrendezőként csatlakozik februártól a Szegedi Nemzeti Színházhoz.
2016. február 2. 16:37
Három darabot mutat be az Orlai Produkciós Iroda az idén tavasszal a Belvárosi Színházban és a Thália Színház Mikroszínpadán: Ingmar Bergman Őszi szonáta című művét, Frederick Knott Várj, míg sötét lesz című darabját és Hernádi Judit zenés produkcióját tűzik műsorra.
2016. január 21. 17:18
Január 28-án ezeregyszázadik alkalommal láthatja a közönség A dzsungel könyve című darabot, amelyet éppen 20 éve állított színpadra Hegedűs D. Géza a Pesti Színházban.
2016. január 15. 16:58
Három új produkció próbáit kezdték el a Katona József Színházban január elején: Pintér Béla Puccini-interpretációján, Shakespeare Ahogy tetszik című művén, amelynek szövegkönyvét Závada Péter jegyzi, valamint Ménes Attila a velünk élő ügynökmúltról szóló darabján dolgozik a társulat.
2016. január 14. 11:16
A Mandiner bloggerei az előző évekhez hasonlóan ismét összeszedték, mit szerettek 2015-ben úgy igazán. Irodalom, zene, képzőművészet, film, utazás és ivás. Várjuk olvasóink saját élményeit is!
2016. január 13. 20:08
Január 11-én mutatták be a Duna Művészegyüttes, hazánk kevés hivatásos táncegyüttese egyikének új darabját, ami Illyés Gyula Puszták népe című alkotását viszi színpadra.
2016. január 13. 19:56
A Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező cég ügyvezetői posztjára egyhangú döntéssel Magyar Attilát választotta a cég tulajdonosi taggyűlése kedden.
2016. január 13. 13:21
Számomra a menekültügy erkölcsi kérdés. Azzal persze nehéz vitatkozni, hogy Európa határait meg kellene védeni, ezt én is evidenciának tekintem. Interjú.
2016. január 6. 4:34
A londoni Globe Színház hivatalba lépő művészeti igazgatója olyan elszánt, hogy küldetésétől az sem tartja vissza, hogy a Shakespeare által írt szerepek mindössze 16 százaléka női karakter; átírná őket. Emma Rice szerint Shakespeare-nek nem lenne ellenére, csupán némi változásra van szükség a fejekben.
2016. január 5. 7:48
Négy európai és egy ázsiai magyar kulturális intézetet magába foglaló nemzetközi turnéra indulnak Kálmán Imre legnépszerűbb műve, az idén száz éve bemutatott Csárdáskirálynő dalai a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában.
2016. január 5. 6:51
Magyarország kultúrája egy nagy, egyre szélesedő verem. Önként zuhanunk bele, fölöttünk gyűlnek a dögevők.
2016. január 5. 5:15
Hogy kinek mennyire van félelem a zsigereiben, az egyedi. De ha a színházban nem vagyunk őszinték, akkor hol legyünk azok? Interjú.
2015. december 24. 11:39
Pogány Judit, Csuja Imre, Gálffi László és más színészek örkényi humorú betlehemezésével kíván boldog karácsonyt nézőinek az Örkény Színház.
Három év után
2015. november 30. 20:35
A Nemzeti Színházban lesz látható az Alföldi Róbert által rendezett Senza Sangue című előadás a jövő évi Armel Operafesztiválon a jegy.hu rendszere szerint. Majdnem napra pontosan három év után kerül újra Alföldi-rendezés a Nemzeti színpadára.
2015. november 30. 8:24
Sokan azért segítenek, azért szelfiztek a Keleti pályaudvaron a menekültekkel, hogy az ismerőseik a Facebookon virtuálisan megsimogassák érte a buksijukat. Interjú.
2015. november 27. 12:17
A Krétakör társadalmi és szociális színházi tevékenységét ismerték el: Schilling Árpádék márciusban a holland hercegnőtől az ECF Princess Margriet Award for Culture elismerést vehetik át.
2015. november 24. 14:46
Kiröhögnek, majd ránk maszturbálnak, a nézőkre; úgy vezetnek be bennünket a színpadra, majd a nézőtérre, hogy migránsoknak néznek.
2015. november 24. 10:51
Különleges dolog Magyarországon, hogy kíváncsi a közvélemény és a szakma a fiatal rendezőkre - valószínűleg egészen addig kíváncsi, amíg meg nem buknak. Interjú.
Törőcsik 80
2015. november 23. 21:54
Számos színész, zenész és énekes közreműködésével készült gálával ünnepelte a Nemzeti Színház Törőcsik Mari 80. születésnapját hétfőn. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az este folyamán bejelentette, hogy létrehozzák a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amivel nehéz sorsú fiatal színésznövendékek kaphatnak majd.
2015. november 23. 10:02
A nézőtér nevet, pedig ha magánál volna, akkor a humornak még a kísérletét sem tudná felfedezni.
2015. november 18. 15:52
Teli vagyunk félelemmel: vajon akár észrevétlenül nem költözik-e be az alkotásba a megfelelni akarás? Megfelelés a politikai korrektségnek, a divatnak, a média által manipulált közönség vagy a politikailag is befolyásolt szakma elvárásainak. Interjú.
2015. november 18. 11:28
Mindössze egy alkalommal látható Budapesten Esterházy Péter új darabja: a Mercedes Benz című történelmi revüt felolvasó színházi formában szerdán este a Kazinczy utcai Tesla Teátrumban mutatják be.
2015. november 16. 10:55
Nem válok drámaíróvá. Nem azért mondom ezt, mert jól hangzik, hanem mert valóban nem vagyok az. Interjú.
2015. november 16. 9:47
Lehet, hogy holnap már megint egy társulatba fogok vágyni, nem tudom, de most úgy érzem, hogy jó jönni-menni. Egy színésznek mindig fontos éreznie, hogy mikor van szüksége új kihívásokra.
2015. november 12. 14:40
Ha elnyomnak egy csoportot, ha látom, hogy valaki szenved, muszáj csinálnom valamit, mert azt érzem, hogy megőrülök, ha ez így marad. Interjú.
2015. november 12. 14:40
Ha elnyomnak egy csoportot, ha látom, hogy valaki szenved, muszáj csinálnom valamit, mert azt érzem, hogy megőrülök, ha ez így marad. Interjú.
2015. november 11. 14:51
A próza lesúlyoz, a zene felemel. Az egyik mélyre ásás, a másik repülés. Tehát egy zenés darab egyáltalán nem könnyű műfaj. Interjú.
2015. november 9. 13:23
Három külföldi és három magyar előadással, workshoppal, közönségtalálkozóval és a részvételi színházról szóló prezentációval is várja a nézőket az Open 2015 - Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál november 16. és 21. között a MU Színházban.
2015. november 5. 13:31
Tudod, hányszor mondták már nekem, hogy „Othellót kellene játszanod”? Nehéz ehhez jó képet vágni, amikor pontosan tudom, hogy belső alkatom Jágó megszemélyesítésére predesztinál. Interjú.
2015. november 4. 14:07
A mutyinak már jelképrendszere van a társadalmunkban. Ez tragikus. Mi meg most megpróbálunk tükröt tartani. Interjú.
2015. november 3. 11:09
Halj meg és nagy leszel! címmel november 5-én mutatja be zenés monodrámáját Hobo (Földes László) a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében.
2015. november 2. 10:46
A rendezvénysorozat keretében olyan produkciókkal töltik meg országszerte a Makovecz Imre által megálmodott épületeket, amelyekre maga az építész is bólintana.
2015. november 2. 10:24
Az ember folyamatosan méricskél, hogy egy-egy szöveg eléggé jó-e ahhoz, hogy nyomtatásba mehessen. Eljön-e az a pont, hogy elhiszi, hogy amit leírt, irodalom. Interjú.
2015. október 27. 12:38
A politika olyan, mint a fertő, lehúz a sárba. De én abszolút nem gondolom, hogy „egy színész ne politizáljon”, „egy színésznek ne legyen véleménye”, és az sem érdekel, ha ezzel közönséget vesztek. Interjú.
2015. október 26. 15:33
A Geréb Ágnest ért borzalmas megaláztatás arra példa, hogy ez egy bántalmazó, macsó társadalom. A parlamentben is férfiak döntenek olyan dolgokban, amikhez egyrészt semmi közük, másrészt semmit nem tudnak róla, és nem is érdekli őket. Interjú.
2015. október 26. 12:50
Dancs Annamari kapta Az évad operettszínésze, Szomor György pedig Az évad musicalszínésze díjat szombat este a Budapesti Operettszínházban, ahol a magyar operett napja alkalmából adtak át elismeréseket.
2015. október 26. 11:33
Ha hibázunk, akkor a kiválóság elérhető – véli Andrew Hefler, a Grund színház vezetője. A társulat erős alapjait az improvizáció és a szórakoztatás adja.
2015. október 26. 10:53
Daniel Radcliffe játssza a felnőtt Harry Pottert J. K. Rowling új színházi darabjában, melynek története 19 évvel azután játszódik majd, hogy a varázslótanonc legyőzte a gonosz Voldemortot.
2015. október 25. 18:42
Ami egyszer megtörténik egy emberrel, azt nem lehet begyógyítani, legfeljebb kegyesen el lehet felejteni. Interjú.
2015. október 25. 18:31
Alföldi Róbert jobban állta az ütéseket, de láttam, mit gyötrődött Jordán Tamás és mit kap most Vidnyánszky Attila – okkal, néha ok nélkül. Interjú.
2015. október 22. 13:01
Ha kritizáljuk a kormányt, elfogadhatunk tőle díjakat és a velük járó pénzt? Hogyan éljünk egy olyan rendszerben, amelyet egész életművünkkel elutasítunk? Interjú.
2015. október 19. 11:18
Nagyon izgalmas lenne megnézni ugyanazt a darabot egymás után férfi és nő rendezésében, ki hová helyezi a hangsúlyokat. Interjú.
Korábbi díjazottak
2015. október 19. 10:45
November közepéig lehet leadni a voksokat a közönség kedvenceire: nevezni a legjobbnak ítélt írókat, színészeket, színésznőket, rendezőket lehet, valamint keresik a legígéretesebb fiatal tehetséget is.
2015. október 16. 11:51
Ebben az előadásban a két figura egy szintre kerül, osztoznak a felelősségben: az ingatag lelkiállapotú betegeket a maga módján szintén manipuláló McMurphy felelőtlenségével épp annyira vétkes a tragédiában, mint a nővér.
2015. október 15. 17:40
Ahhoz, hogy igazán tudjak alkotni, először el kellett engednem a bizonyos gondolatokat, hogy milyen játszóhelyek vannak, kinek mi a véleménye rólam és ezek alapján milyen lehetőségeim vannak. Interjú.
2015. október 14. 14:52
Nem alapítja újra a józsefvárosi önkormányzat a Bárka Színházat. A teátrum a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez kerül.
2015. október 13. 11:30
A KoMod Színház produkciója nyerte a fődíjat az idén első alkalommal megrendezett RS9 OFF elnevezésű független színházi fesztiválon.
Szuperhős Akadémia
2015. október 10. 14:18
Szuperhős Akadémián készül tizenhárom gyerek az eljövendő katasztrófákra: nanotechnológiás balesetekre, szörnyek meglepetésszerű támadására, túlnépesedésre. A képzőművész/rendező Philippe Quesne Másnap című darabjában egy abszurd, elgondolkodtató disztópia jelenik meg képregényes elemekkel a színpadon.
2015. október 8. 16:34
Valószínűleg mindössze annyi történt, hogy néhány színházat nem találtak alkalmas harci terepnek a támadásra különben mindig kész káderek. Talán ennek köszönhetjük a pillanatnyi tűzszünetet.
2015. október 5. 14:11
Első alkalommal rendezi meg az RS9 OFF független színházi fesztivált október 8. és 11. között az RS9 Színház. A négy nap alatt összesen 18 versenyelőadást láthatunk.
2015. október 2. 13:54
Sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, komáromi és zentai előadásokat is vendégül lát ősszel a Nemzeti Színház.
2015. október 1. 13:22
A színház igenis tartson tükröt, mutassa fel annak a kornak a visszásságait, amelyben él. Interjú.
2015. október 1. 12:37
Felesleges kordonokkal vagy határkerítésekkel telezsúfolni például egy Shakespeare-drámát, a lényeget úgyis mindenki megérti, aki meg akarja érteni és úgyis mindenkinek ugyanaz fog róla eszébe jutni. Interjú.
2015. szeptember 30. 13:49
A József Attila Színház, a Centrál Színház és a Katona József Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig Kováts Adél színművész nyerte el, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén négy budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatának eredményéről döntött.
2015. szeptember 30. 12:54
Szerintem azokról a legfontosabb beszélni, akik azon dolgoznak, hogy a menekültek enni kapjanak, legyen meleg takarójuk, kicsit jobban érezzék magukat. Interjú.
2015. szeptember 29. 14:33
Élő audionarrációt vezet be vakok és gyengén látók számára előadásain a Pesti Magyar Színház. A Magyarországon egyedülálló, okostelefonra ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével elérhető szolgáltatás Arnold Wesker A konyha című darabjának premierjén debütál.
2015. szeptember 29. 13:32
Egy indulati sokk meghatározza a gondolkodásunkat és gyávák vagyunk utána azt mondani, hogy „nem, mégsem”, vagy „nem haragszom”, „ne haragudj”. Nem merjük kimondani büszkeségből. Interjú.
2015. szeptember 28. 15:04
A képzőművészetet, az irodalmat és a színházat ötvöző összművészeti előadások lesznek láthatók október 6-tól a Magyar Nemzeti Galériában Textúra címmel.
2015. szeptember 28. 8:28
Nem szabad magunkat kizárni a világból, mert különben úgy járunk, mint a folytonos olvasásba, a könyvek történeteibe beleveszett Don Quijote. Interjú.
2015. szeptember 23. 12:02
Hujber Ferenc hullámokkal teli első negyven éve, életének eddig mélyen elhallgatott titkai is színpadra kerülnek november végén, a Negyvenen vagyok című új darabban. A színházi eszközöket és filmes megoldásokat ötvöző előadás a Broadway deszkáin már jól ismert és rendkívül sikeres One-Man-Show műfaj első hazai produkciója, melyben a főhőst és az életében felbukkanó összes fontosabb karaktert Hujber Ferenc alakítja.
2015. szeptember 21. 11:53
Ha tudok, ha nem, muszáj lesz lassítanom és megtanulnom nemet mondani – mondta el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli adásában Molnár Piroska színművész, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjának idei kitüntetettjeként.
2015. szeptember 15. 14:20
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Közellenség című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján; az elismerést Sztarenki Pál rendező vette át kedden a Thália Színházban.
2015. szeptember 15. 13:14
Egyelőre azt látom, nincs értelme válaszolni azokra a kérdésekre, amiket megpróbálunk felvetni. Ha jól kérdezünk, az önmagában is elég. Interjú.
2015. szeptember 15. 10:06
Megkezdődött az évad a Nemzeti Színházban, ahol szeptemberben két bemutatóval, a Színházak éjszakáján nyílt nappal és koncerttel várják a közönséget.
2015. szeptember 15. 9:20
Az Erkel Színházban modern táncprodukcióval, az Andrássy úti autómentes hétvégén nagyszabású szabadtéri Shakespeare-show-val várja közönségét a Magyar Állami Operaház szombaton.
2015. szeptember 14. 12:18
A színházi szakma képviselői, igazgatók, művészek és marketing szakemberek vesznek részt a Színházat vegyenek! címmel a Pesti Magyar Színházban megszervezett II. Színházmarketing konferencián hétfőn.
2015. szeptember 14. 9:34
Minden esetben érvényesnek tartom: az alárendeltség hibákat indikál, félelmet kelt és megfelelni akarást eredményez. Interjú.
2015. szeptember 11. 14:04
Nemcsák Károly bejelentette: a júniusban súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly a Bűntény a Kecskeszigeten című drámában tér vissza a József Attila Színház új évadjában.
2015. szeptember 8. 11:00
Közel 50.000 látogatót vonzottak idén az ország minden tájáról a tízéves Kultkikötő programjai. Az idei nyár legnagyobb eredménye, hogy Balatonföldvár mellett Balatonbogláron és Balatonfenyvesen is megnyíltak új helyszínek.
2015. szeptember 7. 8:09
A legjobb előadás díját a budapesti Katona József Színház művészeinek ítélte oda a zsűri a 14. Vidor Fesztiválon
2015. szeptember 1. 13:45
Minifesztivállal indítja az évadot a Trafó. Az egész házban dübörög majd a kortárs művészet: performanszok, flashmobok és bemutatók a Krétakörtől a Proton Színházig és a Budapest Tánciskolától a Frenák Pál Társulatig.
2015. augusztus 31. 11:56
Hoppál Péter elmondta: nagyon fontos a kulturális közösséghez való kötődés, ezért minél több embert kell kulturális élményhez juttatni. A kormány a kulturális államtitkár szerint pedig elkötelezett a cél mellett, éppen ezért támogatja a kulturális nagy beruházásokat is.
2015. augusztus 28. 15:33
Öt bemutatót tart a most kezdődő évadban az Örkény István Színház, amely az Örkény Kert elnevezésű szabadtéri rendezvénnyel nyitja a színházi szezont szombaton a Madách téren.
2015. augusztus 26. 15:16
Szeptember 7. és 13. között rendezi meg az idén a Vidéki Színházak Fesztiválját a Thália Színház; a budapesti teátrumban hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség.
2015. augusztus 17. 11:15
A második legjobb előadásnak járó díjat nyerte el az Avignoni Fesztiválon az a színdarab, amelynek egyik főszerepét Goztola Krisztina alakítja. A fiatal tehetség az első magyar prózai színész, aki francia nyelven lépett színpadra a patinás eseményen.
2015. augusztus 17. 10:18
Az Alföldi Róbert rendezte Varázsfuvola nyerte a 2015. évi Armel Operafesztivál Arte-közönségdíját, amelyet a Sziget Fesztiválon adtak át vasárnap este.
2015. augusztus 6. 12:00
Volt, hogy Márta Pista zongorázott és megjelent Orbán Viktor és én rögtön elkezdtem az „Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki” című dalt. Márta Pista el is sápadt a rémülettől, hogy most mi lesz ebből. Rugdalta a lábamat, hogy hagyjam abba.
2015. augusztus 5. 15:24
Legélesebben ma a következő különbség látszik kirajzolódni: a magyarországi közbeszédet erősen meghatározza a – nevezzük most így – politikai Á és Bé oldal szerinti megosztottság, míg Romániában ez nincs így.
2015. augusztus 4. 12:57
A Quimby-vel kezdődik, Dresch Mihállyal, kiállításokkal, szabadtéri színházi előadásokkal és más színes programokkal várja az érdeklődőket a kedden kezdődő baranyai 8. Ördögkatlan Fesztivál négy dél-baranyai településen.
2015. július 29. 12:10
Az immáron 4 helyszínen működő Kultkikötő történetének mérföldkövéhez érkezett: tizedik születésnapja alkalmából mindenkit vár egy közös ünneplésre színházi előadásokkal, Gerendás Péterrel és a Budapest Bárral ezen a hétvégén.
2015. július 28. 11:54
Változatos zenei és színházi programokkal, Fullajtár Andreával, Snétberger Ferenccel és Kern Andrással vár augusztus 30. és szeptember 6. között a Zsidó Kulturális Fesztivál Budapesten.
2015. július 21. 14:47
Lényegében balladamondó vagyok, több közöm van Tinódi Lantos Sebestyénhez, Cseh Tamáshoz, Bruce Springsteenhez, mint a csillogó popsztárokhoz. Interjú.
2015. július 13. 14:13
Kedden kezdődik Balatonföldváron az Összpróba Ifjúsági Tábor Kocsis Gergely színész, Rozs Tamás zeneszerző, Gulyás Anna táncos, koreográfus, K. Kovács Ákos operatőr, valamint Gubás Gabi színésznő vezetésével.
2015. június 26. 12:38
J. K. Rowling bejelentse szerint a 2016 nyarán bemutatandó Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter és az elátkozott gyermek) című színházi műben több, eddig nem ismert történet is megjelenik majd, Harry szüleiről is többet megtudhatunk, de a darab nem puszta előzménytörténet lesz.
2015. június 22. 14:53
A Városmajorban a szombathelyi színház előadásával kezdődött meg a Színházi Szemle, mely hét vidéki színház egy-egy legjobb szórakoztató előadását mutatja be július 4-ig. A Szemlét idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel: Böhm György dramaturg, rendező, Hűvösvölgyi Ildikó színművész, Karinthy Márton rendező, a Karinthy Színház igazgatója, Bán Teodóra fesztiváligazgató és egy fő közönség-zsűri.
2015. június 19. 11:13
Balatonföldvár mellett idén Balatonbogláron és Balatonfenyvesen is megnyitja kapuit a Balaton egyik legsokoldalúbb kulturális rendezvénysorozata. Az idén tízéves Kultkikötő két hónap alatt összesen 180 programmal várja az érdeklődőket.
2015. június 17. 10:46
Miri Regev egykori katonai főcenzor befagyasztotta egy haifai arab színház állami támogatását, majd ugyanezzel fenyegetőzve levetetett egy filmet a júliusi jeruzsálemi filmfesztivál programjából.
13. PIM Nyári Fesztivál
2015. június 15. 14:31
A Múzeumok Éjszakája annak a hagyományosan megrendezett nyári fesztiválnak a felütése, amelyet idén tizenharmadszorra rendez meg a Petőfi Irodalmi Múzeum. Lesz felolvasószínház és Rájátszás, koncertet ad többek között a Budapest Bár, Csákányi Eszter és Für Anikó, Esterházy Péter és Dés László pedig külön esttel jelentkezik.
Színház
2015. június 4. 20:15
15. alkalommal kezdődött el a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely Hoppál Péter szerint vitán felül az ország legrangosabb színházi rendezvénye. A tíznapos eseményen tíz produkció szerepel a versenyprogramban, miután a zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vita miatt három színház visszalépett a versenytől.
2015. május 14. 15:07
Az emberek elszoktak a szakrális művektől, pedig szükség van az ilyen jellegű, vallásos darabokra – mondta Tordai Teri színművésznő a pénteken kezdődő II. Keresztény Színházi Fesztivál sajtótájékoztatóján. A fesztivált a Dörner György vezette Újszínház rendezi.
2015. május 7. 19:52
Ebben az országban semmi értelme értelmesnek mutatkozni, mert úgyis felfal a szar. Gratulálok dr. Hoppál Péternek, hogy meghozta bölcs döntéseit.
2015. május 7. 14:26
Vidnyánszky tehetséges és tisztességes ember. Belekeveredett a művészetpolitikai balhéba, nem kellett volna, ez kétségtelen. Interjú.
Menház
2015. május 5. 17:39
Tizenhat produkciót hoz el májusban Győrbe Gáti Oszkár színművész: az általa vezetett, május 7-én nyitó Menház Színpad májusi programjaira a tervezett műsorok bejelentését követően szinte minden jegy elfogyott.
2015. április 22. 19:52
Az külföldiekkel szembeni kioktatás rossz példájának nevezi a Burgtheater színészeinek pesti akcióját Andreas Unterberger, a Die Presse és a Wiener Zeitung volt főszerkesztője, aki ma Ausztria vezető politikai blogjának szerzője. Unterberger brilliánsnak tartja a magyar választ.
2015. április 22. 19:39
Az, hogy Vidnyánszkyék „szakmai szervezetként” aposztrofálják a Teátrumi Társaságot, elemi legitimációs érdekük. Csakhogy ettől ez még nem igaz: politikai alapon jött létre.
2015. április 22. 11:48
A POSZT zsűrije ezentúl nyolc tagú lesz, a két szakmai tulajdonos négy-négy jelöltjéből áll, akiket ki-ki a saját tagszervezeteivel egyeztetve, önállóan állít.
2015. április 21. 10:20
Martin Reinke, a Burgtheater színésze Csehov: Sirály című drámájának előadását követően olvasott fel rövid üzenetet a Nemzeti Színház közönségének.
2015. április 15. 14:32
Úgy látjuk, hogy a helyzet, amely a POSZT körül most kialakult, nem az együttműködés, hanem a széthúzás irányába hat. Nekünk nem ez a célunk.
2015. április 13. 16:55
A Nemzeti Színházban végzett munkám jutalmának tekintem, hogy miután el kellett jönnöm, meg tudtam őrizni a művészi-egzisztenciális függetlenségemet. Interjú.
2015. április 9. 12:35
A Színházi Kritikusok Céhe elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Színházi Társaság a kritikuscéh delegáltja mellett nem állt ki, valamint a céh vezetőségének megkérdezése nélkül beleegyezett más kritikus meghívásába.
2015. április 8. 21:16
Hisztis egy írás, és hát elég sok baromság van benne. Mégis jól tette, hogy nem kérdezett meg, hiszen a tények még megzavarták volna a hisztis véleménye kifejtésében, nárcisz...
2015. április 8. 18:56
Szóval a Revizor azért nem ír a POSZT-ról, mert a Revizor főszerkesztőjét nem választották be a zsűribe. Grat.
2015. április 2. 16:05
Az eszköztárát tekintve totális színházat csinálok, magamat sem kímélem, nyilván a nézőt sem. Úgy gondolom, hogy a színház nagyon komoly eszköz, hogy az életünket érintő lényeges, nagy, végső dolgokról beszélhessünk. Interjú.
2015. március 3. 21:37
Andorai Pétert választották a Bitskey Tibor helyére a Nemzet Színészének. A színművész elmondta: meglepte az elismerés, amit szerinte inkább a filmes munkái miatt kapott.
2015. február 26. 11:46
A Fővárosi Közgyűlés öt színház vezetéséről döntött szerdán, mint az ötben a jelenlegi vezetők folytathatják a munkát: így a Vígszínházat Eszenyi Enikő, a Budapest Bábszínházat Meczner János, a Kolibri Színházat Novák János, az Örkény Színházat Mácsai Pál, a Szabad Tér Színházat pedig Bán Teodóra irányítja majd további öt évig.
2015. február 25. 13:59
Idén második alkalommal rendezi meg a Nemzeti Színház április 14. és 28. között a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, melyen idén Magyarország mellett Spanyolország, Franciaország, Svájc, Németország, Olaszország, Ukrajna, Oroszország, Románia, Dánia, Macedónia, Ausztria és Lengyelország vesz részt.
2015. február 5. 12:38
Eggyel kevesebb azon csoportosulások száma, ahol összekeverik a művészeti tevékenységet az ellenzéki politizálással. Ezzel mindenképpen nyert a művészet.
2015. január 29. 16:29
Vidnyánszky a magyar színjátszás korszakos alkotójának indult. Érvényes visszacsatolás és szuverén ítéletű alkotótársak nélkül azonban pontosan úgy elszürkül és tönkremegy az életműve, ahogy mindenkié, akit az őbelőle élők zsenitudattal áldanak és vernek meg.
2014. december 1. 17:28
A Gera Zoltán halála miatt megüresedett helyre Kóti Áprádot választották tagnap a nemzet színészei.
2014. október 28. 15:03
Bővültek a színházjegy-vásárlási lehetőségek a budapesti Katona József Színházban: Magyarországon elsőként a nézők automatából válthatják meg jegyeiket az előadásokra.
2014. október 7. 16:03
Tíz különböző nemzetiségű ember, választások, döntések. Ivana Müller Közös nevező című darabjában egyszerű csoportdinamikai mechanizmusokkal és egy padlóra festett halmazábrával mutatja be akár a legkisebb értékválasztások hatásait is.
2014. szeptember 30. 15:33
Megalakult a Kulturális Alapellátás Kerekasztala azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteghez jusson el a minőségi kultúra.
2014. szeptember 26. 15:45
Lám, a hatalomnak gyakran tetszik, ami elvben nem kellene, és még az ellenzőknek is tetszik néha valami, amit mégis elleneznek. Mert a valóság bonyolultabb annál, hogy balos-jobbos. Interjú.
2014. szeptember 22. 16:35
Tíz kortárs író tíz műalkotás ihletésére írt szövegeit adja elő tíz színész a Szépművészeti Múzeum Textúra 2014 összművészeti projektjében; a bemutatót csütörtökön tartják.
2014. július 24. 7:39
A művészi szabadságnak, Vidnyászky világszínház felé kacsingató koncepciójának bizony nem szabad, hogy határa legyen. Ha korlátozzuk, akkor a lényegétől fosztjuk meg. Ezt Eperjesnek illene megértenie.
Ahogy (nem) tetszik
2014. július 22. 13:38
Közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi posztjáról Eperjes Károly. A színész maga kérte felmetését, melyet a Magyar Teátrumnak azzal indokolt, hogy lelkiismeretileg nem ért egyet bizonyos produkciókkal, illetve számára nem mindig és nem mindig jól jelentek meg a színpadon azok az értékek, amelyeket a pályázatban megfogalmaztak.
2014. július 12. 10:55
„Évek óta ugatom, hogy ha megalkuszunk ezzel a rendszerrel, felzabál minket” – közölte Schilling Árpád, a Krétakör színház vezetője.
2014. július 10. 10:58
Soknyelvű előadásra készülnek nemzetközi színészcsapat részvételével a kaposvári színészműhelyben.
2014. június 29. 12:35
A változás – tanulás. Ha befelé figyelek, ugyanezt látom. A személyiségemből következik, hogy folyamatosan falakat építek magam köré. Interjú.
2014. május 30. 19:14
Ha jól értjük a művész úr ambícióit, akkor igen remek szerepre jelentkezett be: mától ő az a kifuserált megye 3-as zsugás, aki beszól Messinek.
2014. május 30. 10:45
Tisztelettel kérlek, fogadd el, hogy vannak, és a jelek szerint meggyőző többségben vannak azok, akik másként látják a világot és engedtessék meg nekünk, hogy más értékrend szerint képzeljük el a művészetet, a színházat, a nevelést.
2014. május 28. 9:59
A miniszterelnöki megbízott a Rádió Q-ban fejtette ki, hogyan is értette a sok indulatot kiváltott véleményét. Kerényi Imre Conchita Wurstról is megemlékezett, és Kulka Jánost is kritizálta.
Politikai színház
2014. május 27. 9:28
Lassan indult be a politikai színházról tartott vita a Katona József Színházban, de Schilling Árpádnak köszönhetően felszínre kerültek a sérelmek, vice versa. Minden megjelent a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta, amelyhez azonban mindenki feltételeket kötne. Vidnyánszky Attila a beszélgetés végén elhatárolódott Kerényi Imre „buzilobbis” megnyilvánulásától.
FFF
2014. május 19. 14:29
Immár tizenötödik alkalommal rendezi meg improvizatív filmestjét a Grund Színház. Ezúttal új helyszínen, az Ötkertben találkozik a gasztronómia, a slam poetry és az improvizációs színház egy híres film köré feltekerve, majd stílszerűen tálalva.
2014. május 5. 11:48
Vidnyánszky Attila szerint neki köszönhetően lett nyereséges 2013-ban a Nemzeti Színház, nem pedig Alföldi első félévének.
2014. április 24. 11:03
Keresztet állíttat Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja alkalmából az Újszínház igazgatója, Dörner György, hogy minden évben megemlékezzenek a legelső rendezvényről.
2014. április 14. 9:17
Ünnepi programokat rendeznek William Shakespeare születésének 450. évfordulója alkalmából április 23-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2014. április 9. 10:14
Várakozáson felüli látogatószámmal zárult a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az idei esemény az első állomása volt annak a folyamatnak, amely Budapestet Európa jelentős kulturális turisztikai célpontjaként pozicionálja.
2014. március 31. 11:56
Vörös István József Attila-díjas költő, próza- és drámaíró nyerte a XIX. Magyar Drámaíró Verseny zsűridíját. A közönségdíjat Székely Csaba drámaíró színdarabja kapta.
2014. március 27. 16:08
A Madách Nemzetközi Színházi Találkozón két hét alatt 13 ország 20 előadását játsszák a Nemzeti Színházban.
2014. március 24. 10:27
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tizenhárom ország tizenkilenc előadása látható a Nemzeti Színházban a március 26-tól április 7-ig tartó Madách Nemzetközi Színházi Találkozón.
2014. március 18. 10:47
Többek között tavaszköszöntő felvonulás, gasztronómiai séta és Duna-koncerthajó is várja az érdeklődőket a 34. Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
2014. március 11. 12:58
Áprilisban újra lesz Országos Team Slam Poetry Bajnokság, ezúttal új helyszínen, az A38 hajón. Még lehet jelentkezni!
2014. március 10. 16:52
Az új színházi formák nyilvánvalóan még csak egy szűk kör érdeklődését váltják ki. Interjú.
2014. március 10. 13:57
Többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a budapesti Örkény István Színház, az Újvidéki Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása is látható lesz.
2014. március 10. 13:25
Menni vagy maradni – aktuális művészi állásfoglalások Magyarországról címmel magyar színházi fesztivál kezdődik vasárnap Berlinben független társulatok részvételével.
2014. március 4. 11:53
A tavalyihoz képest tíz százalékkal több idén az a keretösszeg, amelyre határon túli magyar színházak és táncegyüttesek pályázhatnak.
2014. március 3. 14:42
Tudjuk, hogy nem vagyunk halhatatlanok. Én úgy gondolom, Jancsó Miklós az. Hiányozni fog. Űr marad utána, de nagyon sok mindent hagyott itt. Interjú.
2014. március 3. 10:38
Az új felállású Nemzeti óriási lehetőség számunkra, hogy megértsük: ami konzervatív, az nem maradi; amiben szeretet van, az nem csöpögős; ami optimista, az nem bugyuta; ami formabontó, az nem önmagáért és az alkotó dicsőségéért való.
Meghosszabbítva
2014. február 26. 15:36
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében újabb másfél évig Eszenyi Enikő vezetheti a Vígszínházat. Az új, rövid mandátumú pályázaton egyedül indult a jelenlegi igazgató.
2014. február 24. 13:17
Színházi előadásként tér vissza március 15-én a Red Bull Pilvaker: színészek, zenészek és rapperek együtt tisztelegnek a forradalmi hősök előtt.
2014. február 19. 10:05
Magyar színházi és táncelőadásokat, filmet és kiállítást láthat és beszélgetéseket is meghallgathat az aktuális magyar kultúrpolitikai helyzetről a német közönség a Leaving is not an option?/Menni vagy maradni? című egyhetes magyar kortárs művészeti fesztiválon.
2014. február 18. 17:49
A színész-rendező szerint ha a politika belenyúl az életünkbe, akkor reflektálunk rá.
2014. február 18. 11:52
Moszkvai és szentpétervári színházak látogatnak hazánkba a 34. Budapesti Tavaszi Fesztiválra. A szervezők remélik, hogy a meghívásra oroszországi vendégszereplés lesz a válasz.
2014. február 17. 12:01
Amíg kultúrára, színházra megy pénz, addig a függetlenek is kell, hogy kapjanak. Ha majd a Nemzeti Színház nem kap, akkor mi sem kérünk. Interjú.
2014. február 11. 14:51
A legjobb előadás a TÁP Színház Jövedelmező állás című produkciója lett. Litkai Gergely, a fesztivál ötletgazdája szerint a rendezvény elérte a célját: meg tudták mutatni, hogy mennyire sokszínű a humor 2013-ban.
2014. február 7. 11:24
A Heti Válasz rácsodálkozik a politizáló színházra. Jesszus, trafikmutyiznak a színpadon? Mi folyik itt, Shakespeare?
2014. január 4. 16:58
Öt év helyett mindössze másfélre hirdették meg a pályázatot, és erre egyedül a jelenlegi direktor, Eszenyi Enikő jelentkezett. Balázs Péter vár a sorára.
2014. január 3. 12:04
Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai Mari-díjas színművész – tudatta az Újszínház az MTI-vel.
Maradhat Eszenyi?
2014. január 3. 10:24
Nem pályázik a Vígszínház vezetésére Balázs Péter, így valószínűleg továbbra is Eszenyi Enikő marad a teátrum élén. A Vígszínház jelenlegi vezetője csütörtökön adta be pályázatát.
Közönségdíj
2013. december 9. 14:46
A Mészáros Márton által alapított közönségdíjat az év hazai színésze kategóriában Kulka János kapta. Az színésznőjének Tenki Rékát választotta a közönség, az év rendezője Szász János, az év írója Háy János lett, míg az életműdíjat idén Molnár Piroska kapta. A többi kategóriának külföldi nyertese lett.
2013. november 26. 10:27
Arra a színjátékra szeretném felhívni a figyelmet, amit manapság a legtöbb nézőtéren tapasztalhat a gyanútlan látogató, vagyis az előadó művészetnek álcázott gátlástalan és egyoldalú politikai kampányra.
Elperelt jogok
2013. november 23. 12:01
Az író gyermekei elperelték a szerzői jogokat az eddig azt kezelő alapítványtól, ezért a Csurka István által írt darabokat le kellett venni az Újszínház repertoárjáról. Dörner György igazgató bízik abban, hogy sikerül megegyezni az örökösökkel.
2013. november 21. 8:37
„Erőt sugároz, ha a hatalom azt mondja: erős vízióm van az országról, a nemzetről, neked más víziód van, mutasd meg. Ez lenne a lényeg: eljutni a kíváncsiságig” – mondja a színész a Heti Válasz mai lapszámában megjelenő nagyinterjúban.
2013. november 11. 14:59
Úgy érzem, belekeveredtem valamibe, ami nagyon távol áll tőlem. Én nem politizálok. Interjú.
2013. november 7. 19:59
Erkel Ferenc születésének évfordulóján, a magyar opera napján a zeneszerző által komponált magyar himnusz eredeti változatának hangjaival csütörtökön megnyílt a csaknem kétmilliárd forint ráfordítással megújult Erkel Színház.
2013. november 4. 18:32
Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, így döntöttek a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésének résztvevői Budapesten. A tagság egyöntetűen támogatta a Nemzeti Színház igazgatóját, aki komoly lehetőségeket lát a jövőben.
2013. november 4. 14:56
A helyzetnek egyetlen megnyugtató megoldása lehet: a jelenlegi igazgató pályázatának elfogadása és a kiírás szerinti kinevezése egy újabb, teljes ötéves ciklusra.
2013. november 4. 11:56
Az üzenet nyilván ugyanaz lenne, mint a Nemzeti évadnyitó előadásában: ami új, az rossz, meg kellene maradni a múltban és papírra írni levelet tollal.
2013. október 18. 9:07
Hogy ilyen konfliktustalanná vált az új Nemzeti bemutatkozása, az nem csak értelmezési kérdés, azt talán egyfajta megfelelési vágy is alakította: itt most az emberi jónak kell mindenáron megmutatkoznia.
2013. október 17. 12:38
Leginkább elvakult vagdalkozás, vagy gyűlölet-ars poetica lehetne ennek a sajátos műfajnak a neve, amelyet – minden bizonnyal öntudatlanul! – művelsz.
2013. október 15. 8:51
Úgy tűnik, még a hozzánk lojális lapok újságírói is igyekeznek megfelelni valamiféle külső elvárásnak. Interjú.
2013. október 10. 21:12
Nyitott befogadóként minket biztosan nem fog kitéríteni a hitünkből, ha a színpadon Eperjes Károly hátraveti loknijait, vagy Trill Zsolt kacéran tekint majd Szatory Dávidra.
2013. október 10. 9:48
A magyar színház jobban teljesít. Csinos vígjátéki fordulat, hogy mindez nem a népnevelés, nem is az alaptanterv, és főleg nem a színházi illetőségű ölebek hatására történik, hanem ellenük.
2013. október 9. 8:58
Kerényi, Ókovács, Nemcsák. Túlnyomórészt túldíszített, túlontúl túlmozgásos és túlbuzgó túlteljesítők.
2013. október 8. 20:58
Horeczky a Népszabadságban méltatlan, elfogadhatatlan hangnemű, egyes kiszólásaiban Bayer Zsolt klasszikusait idéző bírálatot jelentetett meg Csáki Judit könyvéről.
2013. október 3. 12:10
Pozsgai Zsolt bizonyos kérdésekben nem értett egyet Dörner Györggyel, ezért döntött a távozás mellett.
2013. október 3. 9:17
Vidnyánszky Attila új Nemzeti Színházának első saját darabja, Tamási Árontól a Vitéz lélek leginkább középszar. Nagyon nem lehet belekötni (azért itt bele fogok), csak éppen megint elloptak három órát az életemből.
2013. október 2. 14:11
Ha viselkedési norma az, hogy valaki hosszú éveken át biodíszletként ácsorog Orbán Viktor kampányrendezvényein, mint ő tette, akkor jaj mindenkinek.
2013. október 1. 20:07
Részben megújult a fővárosi József Attila Színház, az új évadot pedig Az aranyember bemutatójával kezdik.
2013. október 1. 10:18
Nagyjából Ihos József feledhetetlen Kató nénije szintjén megy a népiesség, csak nem annyira humoros.
2013. szeptember 30. 19:45
A Nemzeti élén végre nem Alföldi Róbert pusztít, akinek művészi zsenialitását nem vonom kétségbe, de emberi alkalmatlanságát egy ilyen színház vezetésére egyértelműnek tartom.
2013. szeptember 30. 10:43
Míg tavasszal izzadt pólós egyetemisták és kisírt szemű, középkorú Alföldi-rajongó hölgyek ültek a székekben, most minden harmadik néző úgy nézett ki, mint Mádl Dalma.
2013. szeptember 29. 14:34
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megnézhettem a Nemzeti Színház évadnyitó előadását.
2013. szeptember 28. 12:34
Jött a standing ovation, amely hasonlított azokra a néhány hónappal ezelőtti jelenetekre, amelyeket Vidnyánszky politikai tüntetésnek aposztrofált.
2013. szeptember 27. 14:30
Elbúcsúzom a Magyar Narancs olvasóitól. Nem épp így terveztem, de nem baj; terveztem, végül is.
2013. szeptember 27. 11:52
Ha szerencsés véget érne ez a komédia, ezt a szöveget felolvashatná Semjén Zsolt a szolnoki színházban, lóháton. Másra ez nem lehet elég.
2013. szeptember 26. 17:59
A rendszer által maga alá gyűrt, egyébként tehetséges színész vagy rendező keserves, groteszk kínlódását, megfelelni akarását szemlélni a nézőnek (nekem is) keserves.
2013. szeptember 26. 16:12
Tudomásul veszem a Közgyűlés döntését. A társulat, a szakmai közvélemény és az Önök bizalma arra kötelez, hogy újra pályázzak.
Nem döntöttek
2013. szeptember 26. 13:31
Érvénytelenné nyilvánította a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot csütörtökön a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés. A NOL szerint a döntést azzal indokolták, hogy nem akartak a szakmai zsűri helyett dönteni Eszenyi Enikő és Balázs Péter között.
Döntés előtt
2013. szeptember 23. 12:17
Csütörtökön dönthet zárt ülésen a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetői posztjainak betöltéséről. A Vígszínház jelenlegi igazgatója, Eszenyi Enikő, illetve Balázs Péter ugyanannyi támogató voksot kapott a szakmai bizottságtól. Az Operettszínház esetében a mostani vezető Kerényi Miklós Gábor magasan a legtöbb szavazatot kapta.
2013. szeptember 23. 11:23
A Katona József Színház A nép ellensége című produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhének vasárnapi díjátadóján a Trafó – Kortárs Művészetek Házában, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazták.
2013. szeptember 19. 21:38
Tisztelettel kérjük, ne sulykolja a továbbiakban, hogy az utolsó félév jegyvásárlási hulláma politikai demonstráció volt.
2013. szeptember 19. 21:11
Az olyanok, mint a Gyurcsány-film, az Elment az öszöd, nem haszontalanok, több hasonló kellene, a magyarok életében a politikának igenis helyet kell keresni.
2013. szeptember 18. 19:21
A szokásosnál kevesebb, tizenkét előadással rendezik meg idén a belgrádi nemzetközi színházi fesztivált (BITEF), amelynek programjában Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című rendezése is szerepel.
2013. szeptember 18. 13:52
A vajdasági magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata kezdődik vasárnap: a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat huszadik alkalommal rendezik meg.
2013. szeptember 18. 11:51
Egyáltalán nem az a baj Vidnyánszkyval, hogy a jobboldalhoz lojális, hanem az, hogy folyamatosan fröcsög még mielőtt bármit is bizonyított volna.
2013. szeptember 17. 18:36
Bródy Sándorra emlékezik a Vígszínház vasárnap a Pesti Színházban, ahol a 150 éve született író A dada című művét felolvasószínházi formában mutatják be a magyar dráma napja alkalmából.
2013. szeptember 17. 11:17
Biztos vagyok abban, hogy mi is megtaláljuk majd a közönségünket. Interjú.
2013. szeptember 13. 17:49
Hét premierre készül a most induló évadban a Győri Nemzeti Színház – közölte Forgács Péter igazgató a pénteki évadnyitó társulati ülésen.
Visszautasítva
2013. szeptember 13. 15:49
Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiválára ‒ közölte a budapesti teátrum arra reagálva, hogy a bécsi intézmény pénteken arról adott tájékoztatást, hogy nem fogadja el az invitálást.
2013. szeptember 13. 14:46
A Popfesztivál 40 című új előadás részleteivel, a Vígszínházról szóló versekkel, dalokkal, emlékek felidézésével várják a közönséget a színház nyílt napján szombaton. A VÍGnapon a színészek saját készítésű süteményeit is megkóstolhatják a látogatók és kedvezményes színházjegy- és bérletvásárlásra is lehetőség lesz.
Nem jönnek
2013. szeptember 13. 14:42
A bécsi Burgertheatert is meghívta tavaszi nemzetközi színházi fesztiváljára a Nemzeti Színház. Az osztrák teátrum azonban nemet mondott a felkérésre, mondván nem akarják, hogy a Burgertheater hírnevét használják a „magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására”, illetve Balog Zoltán és Vidnyánszky Attila másként állította be korábbi találkozásaikat, mint ahogy azok zajlottak.
2013. szeptember 7. 18:06
Olyan darabokat mutattunk be, amelyek egyáltalán nem számítanak populárisnak, s mégis hihetetlen nézőszámot tudtunk elérni velük. Interjú.
2013. szeptember 7. 9:52
A Vígszínház vezetésére pályázó Eszenyi Enikő és Balázs Péter egyaránt három szavazatot kapott a bíráló szakmai testülettől, amely csütörtökön hallgatta meg a jelölteket.
2013. szeptember 6. 17:24
Anyagilag nehéz évad elé néz a Szegedi Nemzeti Színház, ennek ellenére a korábbi évekhez hasonlóan tizennégy bemutatót tartanak – jelentette be az évadnyitó társulati ülésen az idén ismét öt évre megválasztott főigazgató.
2013. szeptember 6. 14:03
A Tanulmányok a testről című táncelőadással, intim színházi performansszal, gasztronómiai különlegességekkel,valamint a Tér-viszony című kiállítással vár többek között a Budafoki Pezsgő és Borfesztivál keretében az Art Quarter Budapest (AQB) kortárs művészeti központ és nemzetközi alkotóház,az egykori legendás Haggenmacher sörgyár felújított épületében.
2013. szeptember 6. 10:14
A Vígszínház nyertes pályázatában csak olyan habkönnyű, egyszerű dolgok lehetnek, amik beleférnek Balázs Péter agyába. Ezzel szemben a Víg 1100 férőhelyes, sokkal több fér bele, mint Balázs Péter agyába.
2013. szeptember 4. 11:31
Beköltözik-e a hamis, üres és semmitmondó huszáros-magyaros nosztalgia a Vígszínházba a jelenlegi, minduntalan a jelenkorra reflektáló, kortárs kérdéseket feszegető repertoár helyett?
2013. szeptember 3. 19:59
A rendezőt meglepte, hogy milyen szintre süllyedt az István, a királyról való kommunikáció, pedig az elmúlt évek után azt hitte, hogy már nincs mélyebben.
2013. szeptember 2. 17:36
Nem az ember ellen tiltakozom, hanem a jelenség ellen, ami mögötte van. Az ellen, hogy ehhez Szörényitől kezdve Varga Miklóson át Nagy Feróig fájóan sokan asszisztáltak.
2013. szeptember 2. 16:33
Az Alföldi-rendezés végén börtönné záruló korona üzenete számomra egyértelmű: önmagunk, múltunk és mítoszaink foglyai vagyunk.
2013. szeptember 2. 15:38
Indul az új évad a Játékszínben, amely négy bemutatóval, a Nemzeti Színháztól átvett Bányavirággal és a Beugró című produkcióval várja a nézőket. A magánszínházként működő intézmény számára 63,4 millió forintos támogatást biztosít idén a kulturális tárca.
2013. szeptember 2. 10:13
Ha 1000-ben nincs államiság, ma nem vagyunk.
2013. szeptember 2. 9:18
Eszenyinek tehát nincs veszítenivalója – mert a Vígszínház nem veszítenivaló. Ha átvette a Mephistót, akár játszhatja is minden nap, ettől nem ront és nem javít a – nemlétező – esélyein.
2013. augusztus 31. 13:59
Az Alföldi István, a király-rendezése ellen tüntetők az előadásra érkezőket is szidalmazták.
2013. augusztus 31. 13:21
Szeptember 6-án és 7-én immár negyedik alkalommal kerül színpadra Szigetváron Moravetz Levente rendezésében a Zrínyi 1566 című darab.
2013. augusztus 31. 9:56
Vasárnap egész napos forgataggal ünnepli 190. születésnapját az ország első magyar nyelvű kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház.
2013. augusztus 30. 17:54
A kulturális államtitkár elmondása szerint ma Magyarországon közpénzből az előadóművészeti szervezetek, döntően a színházak évente összesen 50 milliárd forint támogatás kapnak.
2013. augusztus 28. 18:46
Balázs Péter egy komolyan soha nem vett figura, aki valamiért egyre többször idézi fel előttünk Schmitt Pál jellegzetes alakját: pirospozsgás bohócarc, és semmi több.
2013. augusztus 28. 7:27
Ha mondjuk Alföldi (és Szörényi) épp ellenkezőleg értelmez, és a fináléban mégis az új rend apoteózisát daloltatja, ugyanekkora köcsögözés, buzizás, libsizés lett volna a vége.
2013. augusztus 27. 14:11
„Befogadott előadásként” fogja játszani a Nemzeti Színház a debreceni Csokonai Színház több, Vidnyánszky Attila által rendezett előadását – írja a 7ora7.hu.
2013. augusztus 27. 13:30
Minket megkértek, hogy ne járjunk a próbákra, csak a bemutatót nézzük meg. Interjú.
2013. augusztus 27. 13:11
Két pályázat érkezett a Vígszínház, és négy a Budapesti Operettszínház vezetésére a hétfői határidőig; az MTI értesülése szerint a prózai színház vezetésére Eszenyi Enikő és Balázs Péter, a zenésére Kerényi Miklós Gábor, Bozsó József, Nagy Viktor és Tokody Ilona pályázott.
2013. augusztus 26. 14:26
Régen kavart akkora vihart bármilyen alkotás, mint az elmúlt néhány napban az Alföldi Róbert rendezte István, a király.
2013. augusztus 26. 14:25
Alföldi azért nem röhöghet most a markába, mert a király – gyengébbek kedvéért: nem István, hanem Alföldi – meztelen lett.
2013. augusztus 26. 9:24
A gyermekek önálló életet élnek, és a szülők nem tehetik azt meg velük kényük-kedvük szerint, amit csak akarnak, amit önző szempontjaik szerint jónak látnak. Főleg, ha a gyermek neve: István, a király.
2013. augusztus 25. 16:36
Alföldinek a békemenetes-nyugdíjas szavazókról is külön megvolt a véleménye.
2013. augusztus 24. 13:22
Szörényi Levente szerint Alföldi Róbert István, a király-rendezését számtalan ponton ő inspirálta és ezt vállalja, úgy érzi azonban, hogy a rendező feláldozta a zenei minőséget a koncepció oltárán. A zeneszerző erről a Kolozsvári Magyar Napokon rendezett közönségtalálkozón beszélt.
2013. augusztus 22. 20:02
Zsófika megkérdezte, hogy miért volt mindenki bezárva a koronába. Mondtam, hogy valószínűleg azért, mert mi magyarok a mítoszaink rabjai vagyunk.
2013. augusztus 22. 19:37
Tudom, hogy Alföldi rendezése harminc év múlva ugyanolyan kultikus lesz, mint ma a királydombi.
2013. augusztus 22. 19:28
Várható volt persze, hogy Alföldi az egyházzal kezdeni fog valamit, ami a Magyar Hírlap-Heti Válasz tengelyt éktelen buzizásokra fogja sarkallni.
2013. augusztus 22. 19:19
Még az Alföldi művészetéhez közel állók sem tudják teljesen felhőtlenül állítani, hogy egy komplex előadással állunk szemben.
2013. augusztus 22. 15:59
Ha ez a rockopera PR-akciója, akkor le a kalappal!
2013. augusztus 22. 15:35
Növekvő bevétellel és látogatószámmal zárt idén a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata: míg tavaly negyvenhatezer látogatója volt, idén ötvenháromezren váltottak jegyet az előadásokra – közölték csütörtökön a szervezők az MTI-vel.
2013. augusztus 22. 9:01
Alföldi előadása a szereplők belső lelki vívódására helyezte a hangsúlyt, feláldozva a zenei élményt is ennek oltárán.
2013. augusztus 22. 8:49
Alföldinek szemlátomást esze ágában sem volt az István, a királyt újrarendezni.
2013. augusztus 21. 20:00
Az a fajta spleen burkolja be ezt az előadást, ami szükségszerűen már csak hiábavalónak láttatja a küzdelmet, amit tenni vélnénk, amikor erre a tízmilliónyi nemzetre gondolunk.
2013. augusztus 21. 19:01
Alföldi torokszorító, gyomorszájon vágó jeleneteket rendezett, és olyat hozott ki ebből a rockoperából, amiről talán senki sem tudta, hogy benne van.
2013. augusztus 21. 16:39
A fenntartó debreceni önkormányzat a nemzeti színházi státus megerősítését várja a Csokonai Színház új vezetésétől, a Ráckevei-korszaktól – mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere szerdán az évadnyitó társulati ülésen.
2013. augusztus 21. 14:17
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a budapesti Nemzeti Színház szerdán. Az eseményen az emberi erőforrások minisztere arról szólt, hogy a társulat nehéz feladat előtt áll, amelynek teljesítéséhez a kulturális kormányzat minden szükséges segítséget meg fog adni.
2013. augusztus 21. 11:40
Alföldi nem akar igazságot tenni. Nem ítélkezik. Az erőszak és az embertelenség eluralkodásának kegyetlen folyamatát ábrázolja egyáltalán nem kíméletesen.
2013. augusztus 21. 11:33
Ezek vagyunk mi 2013-ban is. Harci díszekkel felfestett, megnyomorított nemzet, egy új diktátorral, és nem tudjuk, hogy jövünk ki a rácsok mögül.
2013. augusztus 21. 11:27
Alföldi Róbert nem értelmezi át, nem értelmezi újra az István, a királyt, és nem korlátozza az érvényességét valamely konkrét, aktuálpolitikai üzenetre.
2013. augusztus 21. 11:20
Beethoven István királyának kezdő dallamai után valami egészen más bontakozik ki a színen, mint eddig bármikor.
2013. augusztus 21. 11:08
Van, aki azt hitte, hogy most akkor István vadul smárolni fog Koppánnyal, miközben Asztrik apát a háttérben kisfiúkat molesztál a kórusból. Tévedtek.
2013. augusztus 21. 11:01
Abba bukott bele az Alföldi-rendezés, hogy nem volt elég átütő az az új, amit a régi helyébe rakott. Így meg semmilyen lett.
2013. augusztus 21. 10:52
Alföldi hajszálpontosan tudta, hogy most aztán bármit megcsinálhat. Aki csak egy szót is szól, mártírkoszorúját gyarapítja egy-egy aranyágacskával.
2013. augusztus 19. 17:18
Alföldi István a királya első sorban szar.
2013. augusztus 14. 20:49
Az István, a király harmincéves jubileumi előadásával zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, a darabot Alföldi Róbert rendezésében szombaton mutatják be a Dóm téren.
2013. augusztus 7. 11:56
Népszerű operamelódiák, kortárs tánc- és színházi előadások is várják szerdától vasárnapig a Sziget fesztivál közönségét.
2013. augusztus 5. 7:48
Ivancsics Ilona és Színtársai két előadását láthatja a közönség a Balatonboglári Színházi Esték keretében augusztus második hétvégéjén: a társulat Az idő vasfoga, valamint a János vitéz című előadását játssza a Balaton déli partján.
2013. augusztus 3. 18:34
Javában folynak az előkészületek az augusztus 17-i és 18-i székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokra: az első alkalommal megrendezendő játékokon Szent István király élete és a középkor hangulata elevenedik meg.
2013. augusztus 2. 19:07
Szokatlanul mozgalmas három napot tud maga mögött Jan Burian, a cseh Nemzeti Színház igazgatója: szerdán elfoglalta új posztját a „Nemzeti Kápolnának” becézett intézmény élén, csütörtökön menesztették onnan, majd pénteken újra visszahelyezték tisztségébe.
2013. augusztus 1. 15:56
A magyar színházba járó nemzet, és ezt leginkább az Ördögkatlan fesztivál nagyharsányi információs pultja előtt reggel kilenctől kanyargó soron lehet lemérni.
2013. augusztus 1. 15:29
Egzisztenciális kényszerek miatt is mind többen próbálnak igazodni. Interjú.
2013. július 30. 9:41
Célegyenesben a fertőrákosi barlangszínház és a kőfejtő felújítása; várhatóan augusztus közepén átadják a kétmilliárd forintos beruházás munkaterületét a kivitelezőnek – közölte az MTI-vel Sopron önkormányzata.
2013. július 26. 15:29
Latinovits Zoltánra és Bujtor Istvánra emlékezik a Veszprémi Petőfi Színház ősszel előadóesttel, könyvbemutatóval – jelentették be sajtótájékoztatón pénteken.
2013. július 24. 11:38
Balatonboglár közel negyed évszázados szünet után éleszti újjá régi hagyományát azzal, hogy augusztus 2. és 11. között megrendezi a balatonboglári színházi estéket a Vörös Kápolna melletti szabadtéri színpadon, felújított környezetben.
2013. július 24. 9:26
Gérard Presgurvic Margaret Mitchell híres regénye alapján készült musicalje, az Elfújta a szél magyarországi ősbemutatójával folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok programja péntektől.
2013. július 18. 18:04
Kern András koncertje és a Jadviga párnája című zenés színpadi játék szerepel pénteken és szombaton a Kultkikötő – Balatonföldvári Szabadtéri Színház műsorán, amelyen a színházi előadások és koncertek mellett filmek, stand-up produkciók és gyerekprogramok is megtalálhatóak.
2013. július 16. 12:29
Pénteken kezdődik a THEALTER, Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye.
2013. július 5. 18:44
Az már korábban kiderült, hogy az immáron Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház új évadának első bemutatója Tamási Áron Vitéz Lélek című darabja lesz. Most azonban kiderült az is, milyen új előadások várhatók még az évadban. Egyebek mellett jön a Johanna a máglyán, az Ahogy tetszik és a János vitéz is.
2013. július 4. 11:39
Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjével pénteken kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora, amely augusztus 20-ig tart. A népszerű operettet Gothár Péter rendezésében három estén láthatja a közönség a szegedi Dóm téren.
2013. július 3. 8:55
Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Színház, a Veszprémi Petőfi Színház és a balatonfüredi önkormányzat. Arról állapodtak meg, hogy 2014-től kezdődően még erőteljesebbé, hatásosabbá és kiterjedtebbé teszik eddig is meglévő együttműködésüket.
2013. július 2. 10:10
Lehet, hogy Alföldiék konkrétan Vidnyánszkyra gondoltak a Mephistónál, de Hendrik Höfgenként viselkedik ma számos, szellemi-művészi tevékenységéért egyébként tisztelt kortársunk is.
2013. június 28. 14:39
Vidnyánszky Attila bejelentette, hogy társulatával készen áll a Nemzeti Színház új korszakának megnyitására. Augusztus közepétől lehet jegyeket és bérleteket váltani a színház új évadának előadásaira, az idény Tamási Áron Vitéz lélek című drámájával indul a fővárosi teátrumban.
2013. június 27. 10:34
Új helyszínként Beremend is része lesz Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya mellett az Ördögkatlan Fesztiválnak, amely július 30. és augusztus 3. között művészeti programok százaival várja a látogatókat.
Ma este Színház!
2013. június 26. 11:39
A last minute színházjegyek értékesítésével foglalkozó Ma este Színház! oldal 2011 decemberéhez képest kétszázszorosára növelte forgalmát 2013 márciusára.
2013. június 24. 10:19
Ötödször rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. Július 19. és 21. között koncertet ad mások mellett a Rotfront, a ColorStar, a Nemjuci és a Wattican Punk Ballet is a Nógrád megyei Bánkon.
2013. június 23. 22:54
Láttam Gazsó Györgyöt a közönségben, akit anno Alföldi bocsátott el, mégis eljött. Szép gesztus.
2013. június 23. 11:51
Véget ért az Alföldi-korszak a Nemzetiben, a direktor szerint nagyobbá tették a nemzetet ezzel az öt évvel.
2013. június 23. 9:37
Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán, szombaton.
2013. június 22. 13:57
A Mephisto Alföldi Róbert utolsó rendezése a Nemzeti Színházban.
2013. június 20. 10:03
A 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó verseny és off-programjaira mintegy 10 ezren váltottak belépőt, a szabadtéri és ingyenes rendezvényekkel együtt a fesztivál tíz nap alatt 60-70 ezer embert vonzott.
2013. június 14. 12:18
Lejárt Robi öt éves megbízatása. Amikor Jordáné járt le, akkor is voltak, akik azt mondták, az akkori politikai vezetésnek tetsző igazgatót neveztek ki.
2013. június 13. 10:00
Mikó Csaba kapta idén Apátlanok című művéért a Színházi Dramaturgok Céhe által a legjobb új magyar drámának járó Vilmos-díjat.
2013. június 13. 9:48
A jó király igazságos, és megbocsátja bűneinket. A kormányzati kommunikáció kis mesterművét csodálhatjuk itt meg.
2013. június 12. 14:11
Az Origo információi szerint mégis kaphat egy fővárosi játszóhelyet Alföldi Róbert: sőt, még némi pénzt is kaphat az indulásra. Orbán Viktor támogatja az ötletet, de hosszútávon magánszínházi sorsot szánna a társulatnak. Sok függ attól is, hogy Alföldi hogy „viselkedik” majd.
2013. június 12. 11:30
Tarlós István kiemelte: nem leváltásról van szó, a jelenlegi vezetőnek lejár a mandátuma, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot. Eszenyi Enikő a Vígszínház hétfői évadzáró társulati ülésén elmondta, hogy jelenlegi munkatársaival együtt újra pályázni fog a színház vezetésére.
2013. június 12. 9:31
Az idei POSZT díjaiért hat vidéki, négy fővárosi és két külhoni előadás verseng. A látogatókat a versenydarabokon kívül 29 helyszínen 148 egyéb programra várják.
2013. június 11. 16:25
Nekem az az érdekem, hogy tehetséges, kiváló rendezők rendezzenek a Vígszínházban – és én közéjük sorolom Vidnyánszky Attilát is. Interjú.
2013. június 10. 11:48
Valahogy úgy éreztem, hogy a „kettőnk bolygója” Lajkó Félix-szel a csendes imbolygásban egyszer majd egymás felé megy. Interjú.
2013. június 8. 14:11
Vidnyánszky Attila debreceni Feydeau-előadásában bármilyen tárgyat, ami kemény és hosszúkás, péniszként markolásznak és simogatnak.
2013. június 8. 12:08
Idén is a Szent György-hegyi Hegymagason rendezik meg a Ghymes Fesztivált. A július 5. és 7. között zajló, immár nyolcadik összművészeti rendezvényen elsősorban zene, irodalom, színház és gasztronómia áll a középpontban.
2013. június 8. 10:24
Hangszínképek címmel jelenik meg a Napút folyóirat dráma-színház tematikájú száma, amelynek bemutatóját kedden tartják az Alexandra Könyvesházban.
2013. június 7. 10:47
Megkezdődött a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A több mint százötven programot felvonultató tíznapos fesztivál megnyitóján Halász János kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a magyar színházi világ biztonságban van.
2013. június 7. 10:42
Azért vannak melegek, zsidók, cigányok a világon mert így teremtette a Jóisten. Ha nem tetszik, tüntess azért is, hogy miért van este a nappal után. Interjú.
2013. június 7. 9:45
A Szegedi Nemzeti Színház művésze a nettó félmillió forinttal és Somorjai Kiss Tibor grafikusművész rézkarcával járó kitüntetést a Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitóján vette át csütörtökön.
2013. június 6. 10:29
Bodrogi Gyulának egy ekhós szekér bakjáról elmondott köszöntőjével veszi kezdetét csütörtökön a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A fesztivál versenyprogramjában tizenkét produkció szerepel.
2013. június 3. 12:44
Az elegancia az, ami a mostani, sértett panaszukkal a fél világot körbeházaló, a szoclib kormányzatok által kinevezett vesztesekből oly nagyon hiányzik.
2013. május 31. 19:42
Nagy problémának tartom, hogy olyan világban élünk, amikor azon kell gondolkodnunk, mennyire kell a hatalommal barátkoznunk, vagy kiegyeznünk. Interjú.
2013. május 31. 9:46
Június 30-án, vasárnap 18 óra és éjfél között rendezik a Nemzeti Színház Alföldi-korszakának záróeseményét. A gálaestre szóló jegyeket június 2-án kezdik árusítani, de akinek nem sikerül jegyet váltania, az is követheti majd a műsort a színház főbejárata előtti kivetítőn.
2013. május 30. 20:28
A korábbi évek utazó színházi működése után újra állandó játszóhelyen működik a Vidám Színpad az óbudai Eurocenterben – közölte Straub Dezső igazgató csütörtökön.
2013. május 29. 9:33
Kilenc bemutatóval várják a közönséget a 2013/2014-es évadban az Újszínházban. A magyar szerzők darabjait játszó színházban Jókai Mór A bolondok grófja és Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című műve mellett Szabó Magda, Gyurkovics Tibor és Csurka István egy-egy darabját is műsorra tűzik.
2013. május 28. 12:36
Az Index a Vidnyánszky-színház első jegyeiért sorban állókat faggatta a Nemzeti Színház mibenlétéről.
2013. május 27. 16:35
Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadással a versenyprogramban június 6-án indul a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A tíznapos fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a közönséget.
2013. május 27. 12:07
És hogy ki lett a show győztese? Hát az állam. Vajon csak a magyar verziónak ez a végeredménye?
2013. május 27. 10:41
A TITÁNium Színházi Szemlére a FÜGE válogatta ki elsősorban olyan fiatal színházi alkotók produkcióit, akikkel az elmúlt években már együtt dolgozott vagy a jövőben tervezi a közös munkát.
2013. május 24. 17:51
Social Error – The Last Man in Budapest címmel a Szputnyik Hajózási Társaság nemzetközi koprodukcióban készült előadásának magyarországi bemutatóját láthatja a közönség a Nemzeti Színház nagyszínpadán szombaton. A projekt kiindulópontja egy kérdés: miért nem tud az ember olyan társadalmi formát létrehozni, amelyben a többség boldogan tudna élni?
2013. május 24. 9:37
A KISZ, az MSZMP, az MDF és a Demokratikus Charta után a Fidesznél landoló Kerényi Imre az alkotmányos gondolkodás népszerűsítése mellett a magyar kultúráért is bármikor kész életét és vérét adni.
2013. május 23. 12:56
Akkoriban fogtak meg, amikor még fiatalok voltak. Elhittem, hogy valóban változtatni akarnak. Hogy nem állnak majd be a farkasok közé. Interjú.
2013. május 22. 14:47
Mintegy 450 millió forint támogatást utalt át a Nemzeti Kulturális Alap 205 előadóművészeti szervezet 314 pályázata alapján.
2013. május 22. 14:14
Az operaház fantomja bemutatójának 10. évfordulójára különleges előadással készül a Madách Színház: május 30-án a jubileum alkalmából színpadra lépnek mindazok, akik eddig szerepeltek a musicalben.
2013. május 22. 14:08
Nemcsák Károly szerint egyetlen szakmai érv sem szólt az ellen, hogy őt nevezzék ki a József Attila Színház élére.
2013. május 22. 10:53
A Nemzeti Színház jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára árusítja a jegyeket vasárnap a Vörösmarty téren a teátrum júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival.
2013. május 22. 9:54
Az első Pécsi Családi Színházi Fesztivál tizenegy hazai és külhoni teátrum tizenhárom produkcióját kínálja a közönségnek.
2013. május 21. 18:39
Asagao címmel készülnek az idei utolsó bemutatóra a Szkéné Színházban; az elmúlás témáját feldolgozó zenés-táncos előadás premierjét szerdán tartják.
2013. május 21. 15:46
A miniszterelnöki megbízott szerint az Alföldi-féle Nemzeti Színház nagyszerű, csak „semmi közünk hozzá”.
2013. május 21. 11:11
Újcirkuszi előadással indítja és zárja a Trafó a jövő szezont, amelyben Mundruczó Kornél és a Krétakör új produkcióját is láthatja a közönség. Az évad programját a jelenlegi és az előző igazgató – aki végül visszatért az intézménybe – közösen alakította ki.
2013. május 21. 10:12
Ügyekért dolgozom, nem azért, hogy hatalmat szerezzek, vagy elismerést nyerek. Interjú.
2013. május 20. 15:30
A Mephisto Stohl András megkérdőjelezhetetlen tehetségről tanúskodó alakítása és az összes színész kiváló játéka mellett is újabb példája annak, hogy Alföldi igazgatóként maradandóbbat alkotott, mint rendezőként.
2013. május 17. 10:12
Kibúvók keresése helyett másfél év után kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről!
2013. május 15. 23:59
Kijelentem, hogy az Újszínház által képviselt művészi szemlélet semmilyen módon és semmilyen formában nem köthető a Nemzeti Színház eddigi művészi munkájához.
2013. május 15. 17:28
A május 16. és 20. között a Zsolnay Kulturális Negyedben második alkalommal sorra kerülő eseménysorozaton több mint 140, zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti programja várják az érdeklődőket.
2013. május 13. 14:41
Pénteken kezdődik és hétfőig, május 20-ig tart a Füredi Pünkösdi Fesztivál irodalmi, zenés és szórakoztató programokkal.
2013. május 13. 12:50
Szerintem a Tháliának nem dolga, hogy pedagogizáljon vagy irányt mutasson, de az élet örömét be kell hozni a színpadra. Interjú.
2013. május 10. 9:12
Pénteken este mutatják be Alföldi Róbert utolsó nemzeti színházbeli rendezését, a Mephisto című előadást. A rendező az MTI-nek elmondta: a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló darabot aktualitása miatt tűzik műsorra, de a darabválasztásnak nincs köze a Nemzetiben zajló változásokhoz.
2013. május 8. 16:56
Mikó Csaba Boldogságia című „ifjúsági steampunkjának” az ősbemutatóját tartja pénteken a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
2013. május 7. 15:42
Csányi Sándor lesz a Thália Színház általános művészeti vezetője. A színművész látja el a továbbiakban Litkai Gergely feladatköreit is, aki az évad végével leköszön a Thália Kabaré művészeti vezetéséről.
2013. május 7. 14:57
Alföldi Róbert kitűnően vezette a Nemzetit, megérdemelné a folytatást. Ezért szavaztam rá. Interjú.
2013. május 7. 13:15
A Pécsi Nemzeti Színház hat nagyszínházi és kilenc kamaraszínházi bemutatót tervez az új évadban, a repertoárban opera és balett éppúgy szerepel, mint operett, vígjáték, tragédia és mesejáték.
2013. május 7. 9:33
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója közölte azt is, hogy a színházi bizottság elnöki posztjáról visszalép, a teátrumi társaságban betöltött elnöki tisztségéről a további döntések a szervezet legközelebbi, tisztújító közgyűlésén születnek meg.
2013. május 4. 16:20
Hobo és Reviczky jön, Bodrogi és Törőcsik marad a Nemzeti Színház megújuló társulatában.
2013. május 3. 12:58
A főpolgármester szerint a fenntartó fővárosi önkormányzat köszönettel tartozik a hálás közönségért és a sok teltházas előadásért, és a Színházak éjszakája tavalyi sikere után fel sem vetődött, hogy ne legyen folytatás.
2013. május 3. 9:38
Csaknem 1,3 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező, független előadó-művészeti szervezetek, a szabadtéri és a nemzetiségi színházak, valamint a zenekarok és az énekkarok.
2013. május 2. 19:54
Hét bemutató lesz a jövő évadban a Vígszínházban, emellett Robert Wilson rendezésében egy koprodukcióban készülő előadást is műsorra tűznek.
2013. április 29. 9:51
Harminc biciklit keresnek az idei Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciójához, amelyben fontos szerep jut a kétkerekűeknek. A kerékpár-szépségverseny május 4-én, szombaton lesz, jelentkezni bármilyen bringával lehet.
2013. április 23. 10:10
Londonban, a West Enden mutatja be a kecskeméti Katona József Színház társulata április 28-án Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát
2013. április 18. 18:40
A következő évad beharangozásaként friss reklámkampányt indított az Operaház. A werkfilm és a werkfotók a Kreatív Online-on debütálnak.
2013. április 16. 9:33
Mundruczó Kornél elnyerte a Telewizja Polska díját a TR Warszawa színházban színpadra állított Denevér című előadásáért. A magyar rendező Varsóban bemutatott produkciója április végén lengyel turnéra indul.
2013. április 15. 13:06
A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén idén a Thália Színházban május 15. és 19. között kilenc előadást láthat a budapesti közönség.
2013. április 13. 22:03
Az Attraction Látványszínház árnyjátékát felállva ünnepelte a Britain's Got Talent közönsége.
2013. április 8. 9:39
Berlini, bukaresti, csíkszeredai, kolozsvári és szentpétervári zenés színházak szerepelnek egy-egy előadással a Budapesti Operettszínház társulata mellett az április 8. és 29. közötti első Nemzetközi Budapesti Operett-Musical Fesztiválon.
2013. április 3. 11:11
A színes kulturális programot, koncerteket, színházi és táncbemutatókat, irodalmi esteket, illetve képzőművészeti tárlatokat felvonultató programsorozatot a kiállítással egy időben Kálomista Gábor filmproducer nyitja meg.
2013. március 29. 13:12
A horvátországi Vinkovciban vendégszerepel szombaton Rák Jóska, dán királyfi című darabjával a Pécsi Horvát Színház.
2013. március 29. 10:26
Franciaországi sikerek után újra itthon a Frenák Pál Társulat: április 18-án a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában mutatja be X&Y – Battement de coeur című új előadását.
2013. március 28. 14:57
Ráckevei Anna Jászai-díjas színművészt, érdemes művészt választotta meg a debreceni Csokonai Színház új igazgatójává három jelölt közül a városi közgyűlés csütörtökön.
2013. március 26. 16:09
Még egy perc Örkénnyel! címmel a Thália Színház és a veszprémi Petőfi Színház közös rendezvénye zárja az író tiszteletére életre hívott, országos centenáriumi ünnepségsorozatot április 5. és 16. között három helyszínen.
2013. március 20. 16:06
A televízióban szemtől szembe beszélek a vendéggel. Ez egy új, érdekes helyzet, számomra is roppant izgalmas vállalkozás. Interjú.
2013. március 20. 10:25
Pont jókor kapta a Kossuth-díjat Oszter Sándor, úgy érzi ugyanis, hogy ez nagy lendületet, energiát és kurázsit ad neki a folytatáshoz. A színész vágya most az, hogy karakterszerepeket játszhasson.
2013. március 19. 16:33
Workshoppal, különleges színházi vacsorával, színházlátogatással, valamint régebbi előadások vetítésével ünneplik Kolozsváron a március 27-i Színházi Világnapot.
2013. március 19. 13:32
Alapvető válságkorszak van a világban, ezt lehet gazdaságilag, kulturálisan, meg egyáltalán minden tekintetben értelmezni. Interjú.
2013. március 19. 13:14
Könyvtár, bábtár, makettár, díszlettár, képzőművészeti és fotógyűjtemény, spontán kiállítás – végeláthatatlan az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kínálata, amelyet a Kossuth Rádió stábja keresett fel.
2013. március 17. 11:32
A szórakoztatóipar hihetetlen feszességet, dramaturgiai fegyelmet igényel, ugyanis a könnyűzenei műfaj azzal operál, hogy borzasztóan erős érzelmi állapotot közvetít. Interjú.
2013. március 17. 11:20
Egy fiatal írószervezet által kezdeményezett pályázat értékelési szempontrendszere térjen el a hivatalos kánontól. Hozzon valami frisset, valami pimaszt. Interjú.
2013. március 8. 15:04
Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó pénteken hivatalossá vált idei versenyprogramjában. A jövő évi fesztivál válogatója Sándor L. István kritikus és Császár Angela színművész lesz.
2013. március 5. 13:27
Óriási az érdeklődés a Szegedi Szabadtéri Játékok záróprodukciójára, az István, a király rockoperára. Az eredetileg meghirdetett két előadásra már szinte csak bérlet formájában lehet jegyet kapni, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy augusztus 20-ára is beiktatnak egy előadást.
2013. március 5. 10:17
Vidnyánszky Attila közlése szerint a vasárnap zárult, kortárs magyar drámákat felvonultató VII. DESZKA Fesztivál előadásainak mindegyike telt házas volt és a szakmai beszélgetések is komoly érdeklődés mellett zajlottak.
2013. március 1. 12:57
A péntek este ismét megnyíló Erkel Színház színpadára elsőként három táncegyüttes lép: a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Balett.
2013. február 26. 9:24
Közzétették a Pécsi Országos Színházi Találkozó jövő évi felhívását: a fesztivált 2014. június 5. és 14. között rendezik meg, a válogatásban a 2013. március 1. és 2014. február 28. közötti bemutatók vehetnek részt.
2013. február 23. 13:58
Igazgatóságom második évében világossá vált, hogy az eredetileg elképzelt művészeti koncepciót nem tudjuk végigvinni. Interjú.
2013. február 22. 18:07
A kortárs drámák idei seregszemléjének három fő vezérfonala lesz: Weöres Sándor életművének feldolgozása, a posztmodern stílus körbejárása, valamint a gyermek és ifjúsági színjátszás és színházlátogatás helyzete.
2013. február 22. 17:54
A kulturális szakember korábban a szabadtéri játékok igazgatóhelyettese is volt, kinevezését huszonnyolcan támogatták, egy képviselő tartózkodott.
2013. február 22. 17:45
A március eleji rendezvényen a legjobb budapesti színházi műhelyek mutatkoznak be 8 nap alatt 20 előadással.
2013. február 11. 10:35
Mi az a slam poetry? A Latinovits és Hofi közé belőtt, egyre népszerűbb műfaj nem klasszikus versmondás, nem standup és a legkevésbé sem villámköltészet. Süveg 'Saiid' Márkkal, Simon Mártonnal és Pion Istvánnal, a tavaly ősszel első ízben megrendezett országos slam poetry bajnokság első három helyezettjével beszélgettünk költészetről, adrenalinról, szórakoztatásról és terápiás előadó-művészetről, nyitott ajtókról.
2013. február 8. 10:49
Háromnapos balett- és hat előadásból álló operafesztivállal nyílik meg újra március 1-jén az Erkel Színház; a Pas de trois című balettsorozaton, illetve a Primavera című operaünnepen fellépnek a vidéki társulatok, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Opera.
2013. február 7. 11:07
Tizenegy rangos produkciót mutatnak be és gálaestet is rendeznek az Operettszínházban, az április 8. és 29. közötti első Nemzetközi Budapesti Operett-Musical Fesztiválon.
2013. február 7. 10:33
A Kossuth-díjas Bodrogi Gyula lesz a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó idei díszvendége. A színházi szakma idei seregszemléjét június 6. és 15. között tartják.
2013. február 4. 15:24
Vasárnap kezdődött a Thália Humorfesztivál: öt napon át minden színpad a humoros színpadi műveké, komédiáké, stand-up comedyké a budapesti Thália Színházban, ahol a rendezvény keretében összesen 13 produkciót láthat a közönség.
2013. január 16. 11:00
Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című darabjával utazik Indiába az Újszínház. A teátrum január végén új sorozatot indít: irodalomtörténeti háttérrel mutatja be szerzőit: az Újszínházi beszélgetések elnevezésű sorozat első témája Nyirő József lesz.
2013. január 16. 10:50
Ha csak annyira izzadunk le, mint a táncosok, akkor még hibahatáron belül vagyunk, elvégre az élet nem csak játék és móka. Hanem fekete-fehér.
2013. január 14. 9:29
Ötnapos nemzetközi fesztivált szerveznek február 5. és 10. között Miskolcon, melyen a színművészeti egyetemek és főiskolák diákjai azért találkoznak, hogy megismerjék egymás munkáit és játszanak a város közönségének.
2013. január 13. 12:35
Január 25-én és 26-án mutatkozik be a Trafóban az osztrák Chris Haring és társulata Talking Head című előadásával. A kétfős Liquid Loft isteni nézőpontból értékeli a közösségi médiát övező őrületet.
2013. január 11. 13:41
Két fesztivállal és 9 bemutatóval várja a közönséget 2013-ban a Bethlen Téri Színház, ahol a táncelőadások – a Zadam Társulat és a Közép-Európa Táncszínház produkciói – mellett Térey János egy művét, valamint a Blaha Lujza sorsát megelevenítő prózai előadást is láthatja a közönség.
2013. január 7. 12:33
Végérvényesen lemondtunk arról, hogy létezhetnének független döntnökök, alig esik szó a fiatalokról, a közönségről meg csak a számok szintjén vagyunk hajlandóak kommunikálni, ha egyáltalán.
2013. január 7. 9:53
Több tucat helyszínen, több mint 150 kulturális eseménnyel várja a látogatókat a Kassa – Európa Kulturális Fővárosa 2013 projekt két napon át tartó megnyitója január 19-én és 20-án.
2013. január 6. 9:27
Magyarország első 3D mapping vetítésű prózai előadásának premierjére kerül sor január 10.-én, a Bárka Színházban, Radnai Márk rendezésében. A Meanwhile in Kansas egy progresszív-fikciós-dokumentarista-trash kórkép lesz – írta a szinhaz.hu.
2013. január 6. 9:12
Az előadás egy családon belül játszódik, talán az ilyen kis közösségekben még ma sem helyettesíthető bárki bárkivel. Interjú.
2012. december 12. 12:31
December 31-i hatállyal lemond a Pécsi Országos Színházi Találkozó művészeti tanácsadói posztjáról Márta István, aki döntését azzal indokolta, hogy egyéb feladatai mellett már nem tudja megbízatását felelősséggel ellátni.
2012. november 29. 15:25
A szegedi önkormányzat kulturális bizottsága 6:2 arányban szavazott Bátyai Edina leváltás mellett, a város közgyűlése szombaton dönt arról, napirendre veszi-e a kérdést. A bizottság elnöke szerint a megrendült bizalom egy hosszabb folyamat eredménye.
2012. november 28. 19:18
A karácsonyi készülődés jegyében Újszövetség-maratont rendez a székesfehérvári Vörösmarty Színház szombaton. Advent első hétvégéjén több mint százharmincan olvassák fel az Újszövetséget a nagyszínpadon.
2012. november 28. 11:33
Összművészeti közösségi térként vasárnap hivatalosan is megnyílt az Átrium Film-Színház, ahol színház, mozi, táncszínház, koncertek és kávézó várja egy helyen a közönséget. Szerdától itt indul a Heti Válasz Filmklub: az első rendezvényen András Ferenc Dögkeselyű című, 1982-es alkotását vetítik, amely minden idők egyik legnézettebb magyar filmje, az első „szocialista szabotázskrimi”.
2012. november 22. 13:05
Ha ez így folytatódik, akkor előbb vagy utóbb érdeklődés hiányában elfogynak a hangversenyek, színházi előadások, a galériák szépen lassan bezárnak.
2012. november 20. 10:14
Budapest legrangosabb összművészeti fesztiválja, a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013. március 22. és április 7. között világsztárokkal, színházzal és zenével, különleges bemutatókkal várja a közönséget.
2012. november 20. 9:20
A nyári színházi játékok hagyományának felelevenítését tervezi Balatonbogláron a helyi önkormányzat és a kaposvári Csiky Gergely Színház.
2012. november 19. 14:24
Tavaly csináltam egy Moliére-átírást a Színműn az egyik vizsgára, és most kezdünk a Szputynikkal dolgozni, Bodó Viktor társulatával. Egy nemzetközi színházfesztiválra készülünk. Interjú.
2012. szeptember 21. 16:28
Az idén is megrendezik az évadnyitó TeARTrum Fesztivált a budapesti Andrássy úton; az Európai Mobilitási Hét és az autómentes nap keretében megrendezett eseményen a színházak színes programokkal, előadás-részletekkel, koncertekkel várják a közönséget.
2012. szeptember 17. 12:53
A kecskeméti Katona József Színház Buborékok című produkciója lett a legjobb előadás a Thália Színházban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján. A legjobb színésznő díját Lázár Kati, a legjobb férfi alakításért pedig Pál András kapta. A zsűri különdíját a Miskolci Nemzeti Színház előadásának ítélte a zsűri.
2012. szeptember 15. 11:20
Képző- és iparművészeti kiállítások, színházi előadások és koncertek is várják az érdeklődőket szeptember 15. és 23. között az Ars Sacra fesztivál közel 250 helyszínén országszerte és határon túl.
2012. szeptember 6. 13:55
A Kaszás Attila-díjátadó gálaműsorral indul péntek este a Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban, a találkozón 12 teátrum mutatkozik be a budapesti közönségnek.
2012. szeptember 3. 11:12
Kiosztották a nyíregyházi Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjának díjait. A legjobb nagyszínpadi előadás a Kaisers TV, Ungarn lett, amelyet Pintér Béla és társulata állított színpadra, Gálvölgyi János pedig életműdíjat kapott.
2012. augusztus 31. 11:04
A Vígszínház és a Radnóti Színház művészeivel, opera- és musicalénekesekkel, írókkal, humoristákkal és olimpikonokkal is találkozhat a közönség az idén negyedik alkalommal megszervezett Pozsonyi Pikniken szombaton Budapest XIII. kerületében, a Pozsonyi úton és mellékutcáiban. A nyárvégi civil kulturális fesztivál résztvevői együtt köszöntik 100. születésnapja alkalmából Radnóti Miklósnét, Újlipótváros lakóját.
2012. augusztus 13. 9:24
Bánkódhat mindenki, aki a nagyszínpadot és ott a Kornt választotta, mert hangulatban az sehol nem volt a világzenei tomboláshoz képest!
Interjú
2012. augusztus 7. 12:12
Technikailag tényleg nagy fejlődés történt, de az emberi gyarlóság sok tekintetben nem változott – állítja Mucsi Zoltán. Az ország egyik legismertebb színészével az Ördögkatlan fesztiválon, két előadás között beszélgettünk kortárs drámáról, társadalmi problémákról és önismeretről.
2012. augusztus 7. 11:47
La Mancha lovagja, francia mozgásszínház vagy melanéz utcazene – egyetlen nap sem telik el színházi produkció nélkül a jubileumi, 20. Sziget fesztiválon. A Salamon-szigetektől Indiáig, Angliától Szlovákiáig, Oroszországtól Lengyelországig a világ minden tájáról érkeznek színházi produkciók, így a fesztivál minden napjára akad látnivaló a színházkedvelőknek is.
2012. augusztus 5. 15:30
Végéhez közeledik az V. Ördögkatlan Fesztivál, ahol eddig három napból legalább felet sorbanállással töltöttem, de még így is ez az ország egyik legsokszínűbb és legélhetőbb fesztiválja.
2012. július 31. 12:17
Három Dél-baranyai faluban idén ötödik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. Az esemény a koncertek mellett színházi előadásokkal, kiállításokkal és családi programokkal várja látogatóit.
2012. július 30. 13:18
Sikerült visszatérni a kezdetekhez és ismét családias, bensőséges hangulatúvá tenni a Művészetek Völgyét. A hétvégén szélsőséges időjárás tette próbára a völgylátogatókat: szombaton rekkenő hőség, vasárnap kora este pedig özönvíz-szerű eső volt.
Interjú
2012. július 24. 10:35
Nagyon fölhasítottak az utóbbi időben, de nem tudnak és nem is akarnak leállni. A Hegyalja Fesztiválon Ganxsta Zolee-val beszélgettünk a Kartelről, rapről, rockról, színházról, tévéről és azokról a zenészekről, akikért most is tinédzserként rajong. Interjú.
2012. július 22. 17:07
Jövő pénteken nyitja meg kapuit a 22. Művészetek Völgye: idén Kapolcson és Taliándörögdön, 28 helyszínen 550 program, 700 fellépő várja az érdeklődőket. Márta István, a fesztivál igazgatója szerint az idei fesztivál hangulatában az 1989-1990-es kezdetekhez tér vissza.
2012. július 21. 20:30
A Bánkitó fesztivál utolsó estéjén, vasárnap kerül sor Szabó Veronika és Bori Viktor előadására.
2012. július 20. 10:30
Rekordra ugyan nem számítanak a szervezők, de rakamazi Tisza kempinget vasárnapig akár 80 ezren is felkereshetik. Idén ugyan kevesebb bérletet adtak el, a napijegyet váltók száma viszont nőtt 2011-hez képest.
2012. július 3. 14:05
Két település, Kapolcs és Taliándörögd ad otthont a 22. Művészetek Völgye kulturális fesztiválnak július 27. és augusztus 5. között. Márta István fesztiváligazgató szerint az idén visszatér a „családiasabb hangulat”.
2012. július 3. 8:35
Szerdán elstartol a Velencei-tó partján az ország legrégebbi és legnagyobb hallgatói fesztiválja. A hazai fellépők mellett az EFOTT-ra látogat Roni Size, Dr. Alban és a Brooklyn Bounce is.
2012. június 28. 15:04
Hat előadással harmadik nyári évadját kezdi meg a Pannon Várszínház. A nyitóelőadás, a Két úr szolgája délelőttjén olasz zászlóforgatókat láthatunk, este pedig a miskolci gólyalábasokkal kiegészülve tartanak bemutatót.
2012. június 18. 10:01
Pintér Béla és társulata Szutyok című darabjával indult pénteken az Új darabok Európából című németországi nemzetközi színházi biennále mainzi programja.
2012. június 18. 9:47
A szabadság napja alkalmából június 19-én tizenhatan, köztük Kubik Anna, Mága Zoltán, Pitti Katalin, Koltai Lajos és Teller Ede budapesti díszpolgári címet kapnak, este pedig ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
2012. június 9. 12:04
A Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül június 28-án színpadra áll az Érinthetetlenek című pop musical produkció is, melyből a színészek adtak ízelítőt.
2012. június 5. 12:42
A csallóközi Dunaszerdahely ad otthont hétfőtől a Duna Menti Tavasz Gyermek Bábosok és Színjátszók Országos Fesztiváljának, az egyik legnagyobb múltra visszatekintő felvidéki magyar kulturális eseménysorozatnak.
2012. április 2. 8:48
Az egyik irányzat azt mondja, oldja meg a gondot a szakma. A másik tendencia az, hogy politikai alapon kell dönteni. Egyik sem működik. Interjú.
2012. március 27. 10:52
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon vendégeskedő John Malkovich a Pokoli vígjáték című rendhagyó előadásába illesztett be egy rögtönzést. Jack Unterweger sorozatgyilkos figurájába bújva azt elemezte, miért nem tarthatta „könyvbemutató előadását” az Új Színházban – írja a Blikk.
2012. március 26. 9:38
John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége. A világhírű amerikai színész a Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című színdarab főszereplője vasárnap kifejtette: a színház maga az élet, organikus és élő, és szerencsés esetben elgondolkoztatja a nézőket saját életükről.
2012. március 5. 10:44
Szombat este élőben lehetett nézni a YouTube-on azt a Rob Reiner rendezte „8″ című színpadi darabot, amelyben George Clooney, Brad Pitt, Martin Sheen, Jamie Lee Curtis, Jane Lynch és Kevin Bacon is játszott.
2012. március 4. 14:26
A jótékony célú előadással az azonos neműek házasságának tilalma elleni harcra gyűjtöttek pénzt; a cimborák ugyanis már régóta támogatják a melegek és leszbikusok jogaiért folytatott küzdelmet.
2012. február 27. 13:45
A Bárka Színház Lángoló kerékpár című előadása tényeket kíván felmutatni a mai magyar helyzetről és ennek közvetlen előzményéről, a második világháborúról.

összesen: 480 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó